Nagy számban jelentkeznek a kistermelők, családi gazdálkodók a kiállítói helyekért az idei OMÉK-ra, amelyet 2017. szeptember 20-24. között rendeznek a HUNGEXPO és a Kincsem Park területén. A szakkiállítói helyek iránt is folyamatos az érdeklődés, egyre több standnak van már gazdája. A vásárt szervező Agrármarketing Centrum azt javasolja, hogy aki szeretne részt venni a vásáron, minél hamarabb töltse ki a jelentkezési lapot, hogy válogathasson a területbérlési lehetőségek közül.

A kétévente csaknem százezer látogatót vonzó kiállításon ezúttal is a fejlett, hatékony, környezettudatos vállalkozásokra és a családi gazdaságokra épülő magyar mezőgazdaság értékeit és eredményeit, kézműves élelmiszereit ismerhetik meg a látogatók. A korábbi évektől eltérően a rendezvényen ezúttal nem csak hazánkból, de az egész Kárpát-medencéből, elsősorban a határon túli területekről is érkeznek szakmai kiállítók.

A 78. OMÉK számos más újdonságot is tartogat: a termelők kistájak szerint vonulnak majd fel, ezért a látogatók találkozhatnak többek között az Őrség, a Nyírség, a Szigetköz jellemző termékeivel, ízeivel és hagyományaival. A kis- és kézműves termelők a HUNGEXPO G pavilonjában kapnak majd helyet.

Az OMÉK a szakma és a nagyközönség egészét szeretné megszólítani, de 2017-ben kiemelten a főiskolás és egyetemista korosztályt célozza meg. A programok során hallgatói konferenciáknak és kerekasztal beszélgetéseknek is helyet biztosítanak majd.

Ezen kívül a már megszokott módon a nagyközönséget igazi kulturális kavalkád, koncertek, interaktív programok várják majd, de lesz „Gyermeksziget” és „Civil tér” is, ahol az agráriumhoz kötődő alapítványok, szakmai szervezetek munkájával ismerkedhetnek meg a látogatók. A kiállítók jelentkezését továbbra is várják, regisztrálni a www.omek2017.hu honlapon lehet.