Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) idén is elvégezte a közforgalomban lévő mézek fizikai-kémiai ellenőrzését. A szervezet összesen 381 hazai és külföldi mézmintát vizsgáltatott meg. Az áruházakban kapható legtöbb méz megfelelt az előírásoknak, két áruval kapcsolatban azonban probléma merült fel, míg három termék elbukott a teszten – írja a Magyar Nemzet.

A lap értesülései szerint a külföldi eredetű mézek sem maradtak ki a vizsgálatból. Az OMME számos EU-s és nem EU-s mézkeveréket vizsgáltatott be. Az eredmények megnyugtatók voltak, csupán egyetlen termék nem felelt meg az előírásoknak.

a méz átlagára

Az idei szezont ugyanakkor beárnyékolja a kedvezőtlen időjárás. A hűvös tavasz és a csapadékos nyár nehezítette a méhek munkáját. A hirtelen áradások, az extrém mennyiségű csapadék pedig több méhészet teljes pusztulását okozta. A szakértők az elmúlt ötven év legrosszabb méztermését várják. Egyes vélemények szerint annyira kevés méz készült ebben a szezonban, hogy januárra már nem marad magyar áru a hazai piacon – közölte a Magyar Nemzet.

Nagy István agrárminiszter képviselői kérdésre adott írásbeli válaszában arra hívta fel a figyelmet, hogy az esőzések miatt bajba került méhészeknek most az a legsürgősebb feladata, hogy vis maiort jelentsenek a Magyar Államkincstárnak. Amennyiben a termelő hitelt érdemlő módon tudja igazolni a vis maior esemény bekövetkeztét, mentesülhet egyes támogatási feltételek teljesítése alól, így elkerülhető, hogy a már elnyert hozzájárulást vissza kelljen fizetnie – tájékoztatott a lap.

Indexkép: Pixabay