Az orosz szőlészet és borászat támogatásával indokolt miniszterelnöki utasítás kedden jelent meg az orosz kormány honlapján. A tilalom a borokra, a habzó, gyümölcs- és likőrborokra terjed ki. A miniszterelnöki rendelet kizárólag az állami szféra közbeszerzéseire vonatkozik, a nem állami beszerzéseket nem érinti.

bor

A közbeszerzések keretében vásárolt borok között magyar termékek is voltak – fotó: Shutterstock

Az orosz mezőgazdasági minisztérium adatai szerint a közbeszerzések keretében vásárolt borok több mint fele külföldi, így olasz, francia, spanyol, chilei, új-zélandi, portugál, cseh, grúz, magyar és argentin. A kormányfőnek felterjesztett minisztériumi jelentés szerint Oroszországban elég bort készítenek a külföldiek kiváltására, és azok minősége nem rosszabb a külföldiekénél, amit számos külföldi díj is jelez.

Oroszországban tavaly 1,63 millió dekaliter (1 dekaliter=10 liter) bor készült, 12,6 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Pezsgőből és habzóborból a termelés 3 százalékkal, 678,2 ezer dekaliterre nőtt.

Oroszországban tavaly 530 ezer tonna szőlőt szüreteltek, ami kevesebb a 2017. évi 580 ezer tonnánál. A mezőgazdasági minisztérium idén a tavalyinál több szőlővel, 549 ezer tonnával számol.