Ezt Alekszandr Tkacsov, orosz agrárminiszter mondta az Állami Dumában, melyet a meatinfo.ru hírportál idéz.

Az orosz mezőgazdaság és élelmiszeripar ilyen mértékű fejlődéséhez nem kis mértékben járult hozzá az embargó bevezetése. Az ukrajnai konfliktusra válaszul az EU szankciókat vezetett be Oroszország ellen, aki válaszul megtiltotta az uniós élelmiszertermékek behozatalát. Ennek következtében az ország egyre inkább önellátásra rendezkedett be.

Gabonafélékből az idei termés 117 millió tonnát tett ki, amely abszolút rekordot jelent az önálló Oroszország történetében. Szovjet időkben a rekordtermés 127 millió tonna volt, de akkor a vetésterület a másfélszeresét tette ki a mostaninak. Az idei termésnek mintegy egyharmada exportra kerül, és legalább 6 milliárd dollár bevételt biztosít. Ezért az orosz kormány a mezőgazdaságot és ezen belül a gabonatermesztést kiemelt ágazatként kezeli, és minden támogatást megad annak fejlesztéséhez, amit az exportbevételből könnyen megtehet.

búza

Az idei gabonatermés rekordot döntött az önálló Oroszország történetében – fotó: Shutterstock

Húsból az ország néhány évvel ezelőtt még több százezer tonna importra szorult, ez év első kilenc hónapjában viszont már 150 ezer tonnát exportált, ami 60 százalékkal meghaladta az előző év hasonló időszakában kivitt mennyiséget. Ebben az évben az ország már több mint 13 millió tonna húst állít elő, és 2020-ig húsexportja akár egymillió tonnára növekedhet. A miniszter szavai szerint ma már „az orosz szupermarketek polcai 80-90 százalékban orosz árukkal vannak feltöltve“.

Az önellátás megvalósítása a tejtermékekből tűnik legnehezebbnek, mivel ehhez az éves tejkibocsátását 5-7 millió tonnával kellene megemelni. Konkrét tervet dolgoztak ki azonban a tehénállomány genetikai feljavítására és a takarmányellátás hiányosságainak kiküszöbölésére. Az ambiciózus terv keretében négy év-öt év alatt 800 korszerű tejtermelő telepet kívánnak felépíteni.