A többszörösen bizonyított Agrovirtus Tehetséggondozási Program 2021 elején egy új képzési elemmel, az Agrovirtus LeadersLab vezetőképzővel bővült, aminek keretében kiválasztott, vezetői kompetenciákkal rendelkező hallgatók fejleszthették menedzsment szemléletüket egy teljes szemeszteren keresztül. A program során olyan agrárvállalatok vezetőitől tanulhattak a résztvevők, mint a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt., a Gallicoop Zrt., vagy éppen a Tedej Zrt., de a menedzsment készségek elsajátítását dedikált coachok, pénzügyi szakértők is segítették.

Nagy sikerrel zárt az Agrovirtus Leaderslab, az egyetemisták agrár vezetőképzője.

Kövesdi Lilla, a Corvinus Agribusiness diákszervezet elnöke egyike annak a 16 hallgatónak, akik sikeresen végezték el a program első kiírását. „Nagyon tetszett a LeadersLab program! Sokkal többet kaptam, mint amire számítottam, tetszenek a témák és az órák felépítése. Nagyon szimpatikus, hogy tényleg használható, gyakorlati tudást kaptunk, ugyanis olyan példákkal és feladatokkal találkoztunk, amelyek a való életben is rendszeresen előfordulnak.”

A moduláris felépítésű képzés 14 hete alatt a hallgatók olyan témákkal foglalkoztak, mint digitalizáció, stratégiai tervezés, adatalapú döntéstámogatás, innovatív megoldások gyakorlati alkalmazása, mindezt természetesen vezetői perspektívákból vizsgálva. A záróvizsgán a hallgatók a képzés során megszerzett tudást használták fel egy szabadon választott agrárvállalat fejlesztési stratégiájának kidolgozásához, a sikeresen teljesítők pedig a „Jövő agráriumának menedzsment kompetenciái” oklevelet vehettek át.

Az Agrovirtus Tehetséggondozási Program főtámogatójának, az AgroVIR Kft.-nek köszönhetően a hallgatók nem csak a képzésen vehettek részt térítésmentesen, hanem egy szilvásváradi hétvégén is, ahol személyesen találkozhattak egymással és teljes ellátás mellett pihenhették ki a program fáradalmait.

Az Agrovirtus szervezősége szeptembertől pedig már egy izgalmas programkínálattal készül, ugyanis az eddig megismert tehetséggondozási elemek összekapcsolódva, egy teljes éven keresztül segítik majd az agrárhallgatók fejlődését.