„A kérdés már nem az, hogy az afrikai sertéspestis eljut-e Németországba, hanem az, hogy mikor” – mondta Torsten Reinwald, a német vadászszövetség szóvivője az AFP-nek.

vaddisznó

A lengyel határ közelében állatorvosok és önkéntesek drónokkal és infrakamerákkal gyakorlatoznak – fotó: Pixabay

A sertésvésztől való megszabadulás egyetlen megoldása a gazdaságokban végzett tömeges kényszervágás – ez pedig rémálom a német gazdák számára. Németország a legnagyobb európai sertéshús exportőr, miután az évi ötmillió tonnás sertéstermelés fele külföldi piacokra kerül. És akár néhány eset is az ágazat összeomlását okozhatja.

„Az afrika sertéspestis megjelenése után nagyon valószínű, hogy olyan országok, mint Kína, teljesen megszüntetik az importot” – mondta Sarah Dhem, a német húsipari szövetség képviselője. Példaként hozta, hogy ez már megtörtént tavaly, amikor Belgiumban néhány esetet kimutattak.

A német gazdák akkor kezdtek el aggódni, amikor novemberben sertésvészben elpusztult vaddisznót találtak Lengyelországban, mindössze 40 kilométerre a német határtól. Ezért a lengyel határ közelében, Szászországban állatorvosok és önkéntesek drónokkal és infrakamerákkal gyakorlatoznak, hogy adott esetben hamar megtalálják a beteg vaddisznókat. Sőt, a Saar-vidéken – a francia határ közelében – az esetleg elhullott vaddisznókat már vadászkutyákkal keresik.

Jóllehet emberre nem veszélyes, a vírus hónapokig képes életben maradni füstölt termékekben, például sonkákban. Ezért szerte az országban vasútállomásokon, valamint a parkokban és az erdőkben a német mezőgazdasági minisztérium plakátjai arra szólítják fel a lakosságot, hogy ne hagyjanak maguk után ételmaradékot.