Az agrárium mindkét állam gazdaságában kiemelkedő szerepet tölt be. Sőt, a hasonló természeti adottságok mellett hasonlóak terményeink, haszonállataink, amely már önmagában számos együttműködési lehetőséget teremt – hangsúlyozta a helyettes államtitkár a Magyar-Szerb Gazdasági Vegyesbizottság Belgrádban tartott ülésén. Azonban amíg a magyar mezőgazdaság 8,6 milliárd euró értékű exportot generál, addig az érték Szerbiában 3,4 milliárd euró.

A helyettes államtitkár felkeresett több sikeres magyar agrárvállalkozást is Szerbiában (a kép illusztráció) – fotó: Shutterstock

Ez utóbbi emeléséhez Szerbiának az agrárfinanszírozás eszköztárának bővítésére, az agrárinfrastruktúra modernizációjára, és feldolgozó-kapacitásai bővítésére van szüksége – tette hozzá Bencsik Dávid. A helyettes államtitkár beszámolt arról is, hogy országaink között mindhárom területen jelentős az aktivitás, ugyanis az OTP Bank Szerbia második számú pénzintézeteként jelentős szerepet játszik a mezőgazdasági beruházások finanszírozásában, illetve a nagy hagyományú KITE Zrt. szerbiai leányvállalata a legkorszerűbb precíziós munkaeszközöket és mezőgazdasági inputanyagokat teszi elérhetővé a szerbiai gazdálkodók számára.

Mint mondta, több olyan magyar-szerb közös élelmiszeripari és mezőgazdasági beruházás valósult meg, vagy halad a tervezés, megvalósítás fázisában, mely helyi alapanyagokból, magasabb hozzáadott értékű termékek előállítását teszi lehetővé, így közös hasznot teremt országainknak. A Magyar-Szerb Gazdasági Vegyesbizottság mellett megrendezett üzleti fórum kiemelt területe az agrárium, ahová olyan nagysikerű magyar vállalatok érkeztek szerbiai partnerekkel történő együttműködés céljából, mint az állatgyógyászat területén hazánkban piacvezető AlphaVet Kft., vagy a legmodernebb vertikális farmokat kínáló Tungsram Zrt.

Egyes agrárvállalataink kiváló minőségű, magyar nemesítésű kukoricahibrid vetőmagok előállításával a vetőmagágazat fejlesztéséhez, mások a szerb állattenyésztés megfelelő minőségű és mennyiségű takarmánnyal való ellátásához járulhatnak hozzá.

Bencsik Dávid magyar érdekeltségű délvidéki agrárcégeket is felkeresett és Szabadkán megbeszélést folytatott Pásztor Istvánnal, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökével. A résztvevők egyetértettek abban, hogy a vajdasági magyarság megmaradása és életminősége szempontjából egyedülállóak a határon túli gazdaságfejlesztési programból megvalósult fejlesztések, amelyek végrehajtását a Prosperitati Alapítvány koordinálja.