A 2019. szeptember 16-án tartott sajtótájékoztatón Nagy István agrárminiszter elmondta: fontosnak tartja, hogy az ágazat versenyképességét javító fejlesztések megvalósítása folyamatos legyen és független az aktuális uniós költségvetési ciklustól. Az eseményen a miniszter ismertette az újonnan induló, kamattámogatás mellett bevezetésre kerülő agrár beruházási hitelprogramot, amely 100 milliárd forint hitel kihelyezését teszi lehetővé. Az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHGA) ügyvezető igazgatója, Herczegh András bejelentette, hogy a következő 3 évben is elérhető lesz a gazdák számára az európai uniós forrásra épülő COSME garanciaprogram.

Nagy István elmondta, hogy tavaly óta a Vidékfejlesztési Program beruházásai a megvalósulás szakaszába értek. A VP kitart még a jövő évre is, ugyanakkor az új vidékfejlesztési források feltételei még bizonytalanok, az Európai Unióban jelenleg is komoly viták folynak az új Közös Agrárpolitika 7 éves időszakának költségvetéséről. Ebben az átmeneti időszakban kiemelten fontos a kedvező finanszírozás folyamatos biztosítása, hogy a következő európai uniós fejlesztési források igénybevételéig ne törjön meg a gazdák beruházási és fejlesztési kedve, valamint, hogy ne csökkenjen a beruházások volumene.

Örömmel jelentette be, hogy

az Agrárminisztérium elindítja a mezőgazdasági, élelmiszeripari és erdészeti vállalkozások beruházási hiteleihez kapcsolódó új kamattámogatási programját.

A támogatási program alapján az Agrárminisztérium 100 milliárd forintnyi beruházási hitelhez nyújt kamattámogatást a kis- és középvállalkozásnak minősülő és elsődlegesen mezőgazdasági termeléshez kapcsolódó mezőgazdasági termelők, valamint az erdészeti célú beruházást és mezőgazdasági termék feldolgozást megvalósító kis-, közepes és nagyvállalkozások számára.

támogatás

Az Agrárminisztérium 100 milliárd forintnyi beruházási hitelhez nyújt kamattámogatást a kis- és középvállalkozásnak – fotó: Shutterstock

A kamattámogatás mértéke az ügyleti kamat 80%-a, de legfeljebb 2 százalékpont évente. A Magyar Nemzeti Bank Növekedési Hitelprogram FIX hitelkonstrukció maximális keretszintjét alapul véve az ügyfelek által így ténylegesen fizetett kamat mindössze 0,5%/év.

A miniszter kiemelte, hogy a kedvező feltételű hitelprogramok mellett az agrárfinanszírozásban kiemelt szerepe van a garanciavállalásnak. A COSME viszontgarancia egy európai uniós forrás, amelynek nagy előnye, hogy független a Közös Agrárpolitika költségvetésétől, így a VP forrásainak felhasználását követően is rendelkezésre fog állni a gazdálkodók számára.

Elmondta, hogy az AVHGA az Európai Beruházási Alap (EIF) COSME viszontgarancia programját már 3 éve működteti, amelynek keretében az AVHGA viszontgaranciában részesül és így tud még szélesebb körű garanciát vállalni a gazdálkodók hitelei mögött a hitelintézetek irányába.

Az Európai Beruházási Alap által újabb 3 évre, vagyis 2022-ig meghosszabbításra került együttműködés révén a fejlesztésekre és más hitelcélokra összesen 125 milliárd forint hitel válik hozzáférhetővé.

A COSME-AVHGA Program a Kormány agrárpolitikáját is segíti, hiszen ösztönzi a versenyképes beruházások megvalósítását, valamint nem állami támogatásnak minősülő olcsó finanszírozást jelent. Mindezért a fiatal gazdák, az induló vállalkozások a COSME viszontgarancia program kiemelt célcsoportjai.

Herczegh András ismertette, hogy mostanáig közel 50 milliárd forint hitelösszeget biztosított COSME viszontgarancia mellett az AVHGA. Az eredményeket értékelve az EIF újabb 3 évre, 2022-ig meghosszabbította a programot, és a lehívható viszontgarancia keretét háromszorosára emelte.

A gazdálkodók számára ez azt jelenti, hogy a hitelfelvételükhöz oly módon tud kezességet biztosítani az alapítvány kedvezményes feltételekkel, hogy ezzel együtt de minimis alapú, vagy más támogatásokat is igénybe tudnak venni.

A COSME viszontgarancia melletti kezességgel további körülbelül 75 milliárd forint hitel válik hozzáférhetővé a teljes hazai bankszektoron keresztül fejlesztésekre, és más hitelcélokra, vagyis összesen 125 milliárd forint segíti a program keretében az AVHGA közvetítésével a vállalkozásokat. A COSME kezesség az Agrárminisztérium által most kidolgozott kamattámogatott hitelprogramhoz is kapcsolható, tovább javítva annak hatékonyságát.

Az AVHGA ügyvezetője hangsúlyozta, hogy a fiatalok bevonása az agrárium jövője szempontjából megkerülhetetlen, és az ágazat egyik legfőbb kihívása a generációváltás. Az Agárminisztérium törekvéseit kiegészítve az alapítvány is mindent megtesz azért, hogy gördülékeny, az ágazat és a fiatal vállalkozások sajátosságaihoz illeszkedő kedvező finanszírozást tegyen lehetővé. "A COSME viszontgarancia program keretén belül a fiatal gazdákat, induló vállalkozásokat kiemelt célcsoportként kezeljük, és már az első években, de akár közvetlenül az alapításnál felmerülő hitelhez jutási igényeiket is támogatni tudjuk" – tette hozzá az ügyvezető igazgató.

Pier Luigi Gilibert, az Európai Beruházási Alap (EIF) ügyvezető igazgatója üzenetében elmondta: „Az Európai Beruházási Alap örömmel dolgozik együtt az AVHGA-val és a magyar Agrárminisztériummal azon, hogy az agrárium kis- és közepes vállalkozásainak nyújtott támogatás révén új lehetőségek nyíljanak a gazdaság további fejlődésének érdekében.

Az EIF által a COSME program keretében biztosított, a mai napon meghosszabbított, és az Európai Bizottság jóvoltából megnövelt viszontgarancia megerősíti a magyarországi agrár KKV-kat azáltal, hogy kedvezőbb kondíciójú hitelekhez juthatnak hozzá, mint amelyek jelenleg is elérhetőek a hitelpiacon. Őszintén örülök ennek a lehetőségnek, amely az Európai Unió és Magyarország Kormánya jóvoltából támogatást nyújt a magyar gazdaság egyik kulcságazata számára, valamint segíti a vidéki KKV-kat, hogy növekedést és munkalehetőséget biztosítsanak a magyar embereknek.”

A COSME viszontgaranciát a COSME Program (vállalkozások és a kis- és középvállalkozások versenyképességét segítő program) és az Európai Stratégiai Beruházási Alap (ESBA) az Európai Beruházási Terv keretében biztosítja. Az ESBA célja, hogy támogassa és elősegítse a termelékeny beruházások finanszírozását és végrehajtását az Európai Unióban, valamint javítsa a finanszírozáshoz való hozzájutást.