A mezőgazdasági dízelt ugyan több lépésben, de mégiscsak megszünteti a német szövetségi kormány, miközben sok új engedmény nem született. Vajon mekkora a valószínűsége annak, hogy a tiltakozások újraindulnak? Minderről Simon-Michel Berger, az agrarheute főszerkesztője értekezik jegyzetében.

Mint azt írja: a kormány által tett engedmények egyike sem ér sokat. A német szövetségi kormány jegyzőkönyve a szövetségi tanács március 22-i üléséről felsorolja azokat az engedményeket, amelyeket a mezőgazdasági dízel fokozatos eltörléséért cserébe a földműveseknek ígértek. Ez egy kevés valós változást tartalmazó csomag, melybe sok homályos ígéret vegyül és olyan intézkedések, amelyeket amúgyis végre kellene hajtani.


Ilyen például az adóteher-csökkentési intézkedések csomagja, lehetséges adókönnyítés alternatív üzemanyagokra a mezőgazdaságban, valamint kockázatkiegyenlítési tartalék bevezetése; bürokrácia-csökkentés (különösen az állami támogatáshoz kapcsolódóan, az ökológiai szabályozásoknál, az állattartók dokumentációs kötelezettségeinél) és néhány, már amúgy is tervezett lépés (a mezőgazdasági termelők pozícióinak erősítése az ellátási lánc kereskedelmi szereplőivel szemben, javaslatok kidolgozása a Közös Agrárpolitika következő programfázisára, valamint a állattartás átalakítására irányuló különböző intézkedések).


Mi a következő lépés?

Mindezek okán a mezőgazdasági termelők aggályai továbbra is fennállnak. "Amit ma látunk, az nem megoldás, csak a követelések elodázása. Ezért a következő néhány évben, talán már a 2025-ös szövetségi választásokon ismét fellángolhatnak a tiltakozások, elég hozzá csak egy apró szikra."

Indexkép: Facebook/Bayerisches Landwirtschaftliches Wochenblatt