Az állattenyésztők takarmányellátása, illetve a lakossági élelmiszerigények biztosítása érdekében a kormány két hónappal meghosszabbítja a gabona- olajos- és fehérjenövény kiviteli bejelentési kötelezettséget – közölte Nagy István agrárminiszter.

A miniszter szerint a korábban bevezetett gabona- olajos- és fehérjenövény kiviteli bejelentési kötelezettség sikeresnek minősíthető, az intézkedés elérte célját. Hozzátette, a rendkívüli világpiaci kereslet ellenére sikerült elkerülni a hazai kivitel megugrását, így a belső ellátást sikerült megvédeni. A tárcavezető kifejtette, az orosz-ukrán konfliktus továbbra is komoly bizonytalanságot hordoz a mezőgazdasági termények világpiacán, a hazai árumozgások szoros nyomonkövetése ezért továbbra is szükséges.

Nagy István kiemelte, kontrollra van szükség ahhoz, hogy az élelmiszer- és a takarmányipar számára megfelelő mennyiségű termény álljon rendelkezésre. Ennek megfelelően a kormány két hónappal - július közepéig – meghosszabbította az intézkedést. Ha úgy ítéljük meg, hogy a készletet védeni kell, az állam élni fog elővásárlási jogával - hangsúlyozta a tárcavezető. Nagy István leszögezte, a kormány minden lehetséges intézkedést megtesz a biztonságos élelmiszer-ellátás érdekében.

Megjelent a Magyar Közlönyben a módosítás

Eredetileg a március 5-én megjelent kormányrendeletben az szerepelt, hogy a bejelentésnek tartalmaznia kell a gabona értékesítésének, illetve kivitelének tervezett, legfeljebb 2022. május 14. napjáig terjedő időszakát.

A május szót júliusra módosította az április 28-án megjelent kormányrendelet, illetve szintén lényeges, hogy a kiviteli szándék bejelentéséről szóló kormányrendelet nem május 15-ig hatályos, hanem a koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló 2021. évi I. törvény hatályvesztéséig.

A módosítás teljes szövege a következő:

A Kormány 163/2022. (IV. 28.) Korm. rendelete a takarmány- és élelmiszer ellátásbiztonság szempontjából stratégiai jelentőségű mezőgazdasági termékek kivitelével kapcsolatos bejelentési eljárásról és kapcsolódó intézkedésekről szóló 83/2022. (III. 5.) Korm. rendelet módosításáról

A Kormány az  Alaptörvény 53.  cikk (2)  bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, figyelemmel a  katasztrófavédelemről és a  hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 51/A.  §-ára, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § A takarmány- és élelmiszer ellátásbiztonság szempontjából stratégiai jelentőségű mezőgazdasági termékek kivitelével kapcsolatos bejelentési eljárásról és kapcsolódó intézkedésekről szóló 83/2022. (III. 5.) Korm. rendelet a) 2. § (2) bekezdés e) pontjában a „május" szövegrész helyébe a „július" szöveg, b) 9 § (1)  bekezdésében a  „2022. május 15-ig" szövegrész helyébe az  „a koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló 2021. évi I. törvény hatályvesztéséig" szöveg, c) 9.  § (2)  bekezdésében a  „2022. május 15-én" szövegrész helyébe az  „a koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló 2021. évi I. törvény hatályvesztésekor" szöveg lép.

gabona

A gabonakiviteli szándékot be kell jelenteni a Nébih-hez – Fotó: Shutterstock

2. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

Bejelentési kötelezettséggel érintett termények (elöl a vámtarifaszám):

  • 10019900 Búza és kétszeres (kivéve a vetőmag és a durumbúza)
  • 10011900 Keménybúza (durumbúza) kivéve vetőmag
  • 10029000 Rozs, kivéve vetőmag
  • 10039000 Árpa, kivéve vetőmag
  • 10049000 Zab, kivéve vetőmag
  • 10059000 Kukorica (kivéve vetőmag)
  • 12019000 Szójabab, törve is, nem vetési célra
  • 12060091 Szürke és fehér csíkos héjú napraforgómag és héj nélküli napraforgómag, nem vetési célra
  • 12060099 Más napraforgómag, nem vetési célra (kiv. a héj nélküli és a szürke és fehér csíkos héjú napraforgómagot)

A gabonakiviteli szándék bejelentésének részleteiről és a rendelkezés indokoltságáról ITT írtunk.

A gabonaexporttal kapcsolatos aktualitásokat pedig ebben a cikkben foglaltuk össze.

A gabonakiviteli szándék bejelentéséhez további információk a Nébih oldalán olvashatóak.