A növényeket fertőző vírusok ellen a legtöbb esetben csak a hatékony prevenció és a vírusmentes szaporítóanyaggal lehet védekezni. A Nébih laboratóriuma 2021-ben 4 különböző helyen kimutatták a komoly gazdasági kárt okozó ToBRFV vírust ezért egy Pest megyei termelő önellenőrzésként bevizsgáltatott 8 darab paradicsompalántát amit Hollandiából vásárolt. A paradicsom barna termésráncosodás vírust (ToBRFV) végül mind a 8 palántából kimutatták, pedig mindegyik szaporítóanyag rendelkezett a károsítóktól való mentességet igazoló növényútlevéllel. Megéri tehát az elővigyázatosság!

Volt növényútlevél!

A növényútlevél rendelkező növény elméletileg önmagában is igazolja a zárlati, a vizsgálatköteles nem zárlati, valamint az uniós ideiglenes zárlati károsítóktól való mentességet. Az önellenőrzésnek köszönhetően a felelősségteljes termelő időben, még a tünetek megjelenése előtt tudomást szerzett a fertőzésről, valamint csökkentette a továbbterjedés kockázatát is.

A laboratórium által igazolt fertőzés miatt a területileg illetékes kormányhivatal növényvédelmi szakemberei haladéktalanul megkezdték a hatósági intézkedéseket. Az eredmény kézhezvételét követően a holland palánta-előállító cég megküldte a szállítmányra vonatkozó negatív laboratóriumi eredményeket is. A külföldi eredményközlő dokumentum azonban nem tartalmazta az alkalmazott vizsgálati módszereket és hiányoztak a vizsgált tételek egyértelmű azonosítására alkalmas azonosítók is.

Fontos a megelőzés!

A Nébih munkatársai felhívják a figyelmet a magyar paradicsom termesztök körében hogy a ToBRFV fertőzés elleni védekezés csak preventív eszközökkel, köztük az önellenőrzésen alapuló laboratóriumi vizsgálat elvégzésével valósítható meg. Ehhez szolgáltat megbízható alapot a Nébih laboratóriuma, amely az aktuális, nemzetközileg elismert módszertan alapján végzi a minták vizsgálatát, és ennek köszönhetően gyors, hiteles és részletes eredményt ad.

A vírusos betegségek ellen csak megelőzéssel lehet védekezni! - fotó:pixabay.com

Figyeljünk arra hogy:

  • szaporítóanyagot csak megbízható forrásból szerezzenek be,
  • külföldi előállítású vetőmagoknál itthon végeztessék el palántázás előtt a vetőmagok laboratóriumi vizsgálatát,
  • külföldi előállítású palánták esetében itthon végeztessék el ültetés előtt a palánták laboratóriumi vizsgálatát,
  • végezzenek önellenőrzést a növényállományban,
  • szigorúan tartsák be az általános higiéniai szabályokat  a termesztés és forgalmazás során,
  • végezzék el a használt eszközök, göngyölegek alapos és rendszeres fertőtlenítését,
  • haladéktalanul értesítsék a területileg illetékes megyei kormányhivatalt ToBRFV gyanú esetén!

A kormányhivatalok elérhetőségeit a következő honlapon találja: http://www.kormanyhivatal.hu/hu/elerhetosegek

A hazai laboratóriumok elérhetőségeit a következő honlapon találja:
https://portal.nebih.gov.hu/kapcsolat/laboratoriumok/nebih-laboratoriumok