A Fliegl család néhány évvel a rendszerváltás után, 1993-ban a német gépgyártó az elsők között szavazott bizalmat Magyarországnak és azon belül Abdának. A termelés a német telephely alkatrésszel való kiszolgálásával indult és az évek során szépen növekedett a termékportfólió és a gyártási kapacitás. A gépgyártás mellett a műszaki fejlesztés is kulcsfontosságú szakterületté és kompetenciává vált a kezdetektől fogva, így Abdán is folyamatosan dolgoznak a konstruktőrök a termékfejlesztésen és -optimalizáláson, vagyis a piaci- és a vevői igények teljeskörű kiszolgálásán.

 A Fliegl Abda Kft. újonnan elkészült bejárata madártávlatból.

A Fliegl Abda Kft. újonnan elkészült bejárata madártávlatból – fotó: Fliegl Abda Kft.

Ifj. Josef Fliegl, az abdai telephely tulajdonosa jubileumi beszédében kifejtette, amikor 1993-ban a Fliegl második otthonára lelt Abdán, a településen és az országban is minden másképp volt. Az elmúlt 30 esztendőben Magyarország, a régió, a gépgyártás és maga a Fliegl is rengeteget változott.

Kevesen gondolták akkor, hogy 30 év múlva arról beszélhetünk, hogy a Fliegl nemzetközi értékesítési központját és egyik legnagyobb gyárát működteti Abdán, s évente több ezer pótkocsit és adaptert gyártanak majd itt. Emellett pedig stabilan biztosít megélhetést több mint 300 családnak a régióban.”

fj. Josef Fliegl megnyitó beszédet tart a 30. jubileumi eseményen.

ifj. Josef Fliegl megnyitó beszédet tart a 30. jubileumi eseményen – fotó: Fliegl Abda Kft.

A sikertörténet méltó megünneplésére 2 napos eseményt szervezett a Fliegl Abda Kft. csapata. 2023. május 12-én, pénteken 21 országból érkeztek meghívott kereskedő és viszonteladó partnerek Abdára, hogy egy izgalmas és szakmai tartalommal színesített napot tölthessenek el a Fliegl abdai gyárterületén.

Az egésznapos programsorozat megnyitóját követően kiscsoportokban járták körbe a programpontokat a vendégek, akik többek között bepillanthattak a gyártás kulisszáiba a kisvonatos gyárlátogatás során, kollégák által prezentált előadáson ismerhették meg a Fliegl Abda Kft. múltját és jövőbeni terveit, és természetesen megtekinthették egy gyakorlati gépbemutatón keresztül működés közben is a Fliegl pótkocsikat és adaptereket.

Fliegl tartálykocsi

Fliegl pótkocsi

Fliegl abdai telephely

Informatív, látványos és szórakoztató programpontokkal készültek a 300 meghívott vendégnek a szervezők a pénteki szakmai napra – fotók: Fliegl Abda Kft.

A mindennapokban, a munkakapcsolatok során nehéz megismerni azt, akivel együtt dolgozunk, és ritkán nyílik lehetőség mélységekben is látni a partnerünk háttérfolyamatait, fejlődését, és közösen örülni a nagy pillanatoknak, a sikereknek. A Fliegl Abda Kft. célja az volt a 30. jubileum alkalmából szervezett zártkörű Szakmai nappal, hogy élményeket szerezzen és értékes információkkal szolgáljon azoknak a partnereinek, akikkel évek óta szorosan együttműködve, közösen építik a cég sikertörténetét.

fliegl szakmai nap

A pénteki rendezvényre érkező meghívott vendégek csoportfotója az abdai telephely udvarán – fotó: Fliegl Abda Kft.

A pénteki Szakmai napot követte a kollégáknak, érdeklődőknek szervezett Nyílt nap, aminek a tematikája szintén az ünneplés köré épült. Szombaton bárki szabadon ellátogathatott az abdai telephelyre, hogy megismerje, körbejárja, feltérképezze a gyárterületet és mindeközben pedig jól érezze magát a családjával együtt.

A szervezők minden korosztályra gondoltak, egészen a kicsiktől a nagyokig, mindenki megtalálta a számára érdekes programot és aktivitást: kisvonatos gyárlátogatás, pótkocsi ügyességi verseny, autókiállítás, e-kart, ugrálóvár, táncos-zenés előadások, játszósarok, szántóföldi gépbemutatók, gasztrofalu várta a vendégeket május 13-án a Fliegl Abda Kft.-nél.

Fliegl hígtrágya-kijuttató

Fliegl nyílt nap

Fliegl nyílt nap

Pótkocsiból és élményből sem volt hiány a nagyközönségnek szervezett Nyílt napon – fotó: Fliegl Abda Kft.

Az egész napos aktivitások mellett szórakoztató zenés-táncos programsorozat színesítette a szombati Nyílt napot: többek között fellépett a Téti Fúvósok zenekara, a Kisalföld Táncegyüttes és a Tűzfészek Társulat zsonglőr csapata, akik tovább emelték a rendezvény színvonalát.

A Fliegl Abda Kft. 30 éve van jelen a magyar piacon gépgyártóként, ez idő alatt a kezdeti 28 fős létszám 290 főre emelkedett. Nem csak a munkatársi létszámban, a gyárterület méretét tekintve is elismerésre méltó a növekedés, hiszen az abdai telephely 18 hektáron terül el, amiből 48.000 m2 be van építve.

Kapacitásnövelés és fejlesztés céljából az elmúlt 5 évben több mint 4,5 milliárd forintnyi beruházás teljesült a cég életében, az idei 2023-as évben pedig további 2 milliárd forintot fektetnek be gyártásfejlesztésbe, csarnoképítésbe és napelemrendszerbe. A Fliegl 2022-ben is megőrizte vezető pozícióját a magyarországi mezőgazdasági pótkocsik piacán.

A cég eredményes és rendkívül nagy fejlődést hozó 30 éve után izgatottan várjuk, hogy mit tartogat a jövő a Fliegl Abda Kft. számára.

fliegl
fliegl