1997 nyara nem csak a kombájnok betakarítási technológiájában jelentett mérföldkövet a CLAAS életében, hanem a talajkímélő gumihevederes hajtásrendszereik széleskörű piaci elfogadottsága szempontjából is. Az azóta eltelt időszakban a folyamatosan fejlesztett TERRA TRAC technológia valódi etalonná vált az iparágban, mércét teremtve a talajkímélés és a komfort tekintetében.

Gumihevederes CLAAS silózó betakarítása

Gumihevederes CLAAS silózó betakarítása – fotó: AXIÁL Kft.

A kezdetben a LEXION számára elérhető hajtásrendszer gyorsan fejlődésnek indult. 2004-ben a vezetési komfortot jelentősen javította a futómű tengelyein elhelyezett új gumi lengéscsillapító, ami hatalmas előrelépés volt a merev rögzítéshez képest. A hidropneumatikus felfüggesztés kifejlesztése szintén ezen a téren jelentett újabb forradalmi mérföldkövet a 2011-ben érkező következő TERRA TRAC generációban. Ez lehetővé tette a talaj jóval pontosabb követését, valamint első ízben sikerült elérni a 40 km/h-s haladási sebességet is közúton.

Kezdetben a TERRA TRAC gumihevederes járószerkezettel felszerelt gépek aránya alig több, mint 10 százalék volt, ma már viszont csak a LEXION esetében ez az arány meghaladja az 50 százalékot. Észak-Amerikában a LEXION kombájnok több mint 70 százalékát a gumihevederes megoldással értékesítik, míg Nagy-Britanniában ez az arány meghaladja a 90 százalékot. A hihetetlen fejlődés kulcsa a folyamatos innováció, ami kiváló műszaki megoldásokat teremtett. A legújabb verziók már egészen elképesztő szinten csökkentik a talajtömörödés mértékét, miközben jóval kényelmesebb velük dolgozni, mint a kerekes típusokkal.

CLAAS traktor gumihevederes hajtásrendszerrel

Talajkímélő gumihevederes hajtásrendszerrel – fotó: AXIÁL Kft.

A TERRA TRAC hajtásrendszer fejlesztése azonban természetesen nem állt meg, hanem napjainkban is folytatódik

2019-ben a CLAAS a LEXION 5000/6000/7000/8000 bevezetésével bővült a TERRA TRAC technológiával elérhető nagyméretű kombájnok választéka. Ugyanebben az évben két modellel megkezdődött a 2017-es Agritechnica kiállításon koncepcióként bemutatott AXION TERRA TRAC sorozatgyártása is.

Az AXION egyébként továbbra is az egyetlen teljes rugózással rendelkező félig gumihevedereres járószerkezettel szerelt traktor a piacon. Szintén a közelmúltban, egészen pontosan 2018 végén két gumihevederes JAGUAR modellel is bővült a CLAAS kínálata. Ezekben a silózókban olyan innováció is megjelenik, mely egy speciális mechanizmusnak köszönhetően a felfekvési felület csökkentésével a táblavégi fordulók során kíméli a tarlót.

A CLAAS TERRA TRAC családjának legújabb tagja pedig nem más, mint a gyártó frissen debütált betakarítógépe, a TRION. A 2021-ben piacra kerülő modell először hozza el a gumihevederes technológiát a középméretű, 5 rázóládás gépek kategóriájába, ahol igazi mérföldkőnek számít a fejlett TERRA TRAC gumihevederek bevezetése.

CLAAS kombájn arat

CLAAS kombájn arat – fotó: AXIÁL Kft.

De honnan ered a 35 évnyi tapasztalat?

A gyártó gumihevederes hajtásrendszerekkel kapcsolatos tapasztalatai valóban későbbre nyúlnak vissza, mint a cikk elején olvasható 1997-es dátum. Egészen 1987-ig kell visszatekinteni, hiszen ebben az évben mutatta be szakkiállításokon a CLAAS a COMMANDOR CS egy különleges verzióját, amit a TERRA TRAC technológia előfutárának tekinthető járószerkezettel szereltek fel.

Visszatekintve ez a nagy szélességű és rugózatlan megoldás sok téren még kezdeti fázisban járt, de a neki köszönhetően útnak induló TERRA TRAC gumihevederes megoldás napjainkban már egészen elképesztő dimenziókban mozog a komfort és fenntarthatóság terén, amit a hazai géptulajdonosok elégedettsége is bizonyít.

A CLAAS mostanáig 35 000 TERRA TRAC járószerkezetet gyártott és értékesített.

Ha szeretnél többet megtudni a márka mezőgazdasági gépeiről, látogass el az Axiál Kft. weboldalára vagy vedd fel a kapcsolatot a cég munkatársaival!