A mezőgazdasági gép takarítása a szántóföldön kezdődik – „Ma örömmel, holnap körömmel”

Már az aratási szezon elején célszerű vásárolni egy elektromos lombfúvót, mellyel a gépkezelő könnyen tisztán tudja tartani a fülkét és a gépet a szezon közben is, így jóval megkönnyítve a kombájn szezonvégi takarítását is. A lombfúvó használatával elejét vehetjük, hogy a többhetes por és kosz megázik és összeáll a gépen, amit azután csak magasnyomású mosóval tudunk eltávolítani.

A szezonvégi takarítás már a szántóföldön elkezdődhet, ahol kinyitjuk a rostákat, felgyorsítjuk a szelelő ventilátorokat, és alaposan kijáratjuk a gép belsejét, ideértve a magtartályt és az ürítő csigát is. Modernebb gépeken már van tisztítófunkció, amely automatikusan maximumra állítja a fordulatokat és nyitja a rostákat. Pár percig járassuk így a gépet maximális motorfordulaton, hogy a lerakódott szármaradványok és por távozzanak a gép belsejéből.

A telephelyen jön a neheze

A telephelyre beérkezve először távolítsuk el a burkolatokat, és vegyük le a csigák, magtartályok tisztító/szellőző fedeleit. Ha csak később érünk rá foglalkozni a géppel, így akkor sem fog megállni a gépben az esővíz, hanem szépen ki tud folyni a nyílásokon.

kombájn

Nyissuk ki és hagyjuk nyitva a szerelőnyílásokat a téli tároláshoz.

Először mindenképpen sűrített levegővel fújjuk le a gépen található port és a növénymaradványok könnyebben eltávolítható részét. Ha az időjárás engedi és nincsenek még fagyok, vagy nem arat a kombájn ősszel, és már nyáron elrakjuk a kombájnt, akkor mindenképpen érdemes magasnyomású vizes mosóval is lemosni a mezőgazdasági gépet. Azért jó idő esetén is figyeljünk oda, hogy a csapágyakat és az elektromos csatlakozókat ne tegyük ki közvetlen a magasnyomású víznek, mert a bekerülő nedvesség nem tesz jót a csapágyaknak és a csatlakozóknak.

Hideg időjárás esetén csak a külső burkolatot és a járószerkezetet érdemes vízzel mosni, a többi részt sűrített levegővel tisztítsuk, mivel az apró résekbe bekerülő víznek már nincs ideje elpárologni, és megfagyva, rozsdásodva csökkenti a csapágyak és egyéb alkatrészek élettartamát.

kombájn

A fedeleket eltávolítva tisztíthatjuk a gép belsejét, és elősegíthetjük a szellőzést.

Ne felejtsük el átzsírozni a teljes gépet

A munkagép alapos tisztítása után ajánlott teljesen átzsírozni a kombájnt, így a csapágyházak és a perselyek feltöltődnek zsírral, és kiszorítják a bekerült nedvességet az alkatrészekből, megakadályozva a korrózió kialakulását. Ha véletlenül nem fedett helyen tárolnánk a kombájnunkat, akkor is nehezebben szivárog be a nedvesség a zsírral feltöltött gépelemekbe.

Zsírozás után érdemes a vágóasztal fémtiszta felületeit lefesteni vagy olajpermettel lefújni, így a vágóasztal nem rozsdásodik be a következő használatig, és a következő aratáskor könnyen tud a termény a tiszta, fényes felületen csúszni. A következő évet rozsdás asztallal, gyengébb növényben (pl.: bíborhere) kezdeni egy rémálom, és egy teljes nap is rámehet, mire újra „kifényesedik” az asztalunk, és a gép rendesen „eszi” a terményt!

kombájn

Olajpermettel lefújt és tető alatt tárolt fémtiszta vágóasztalok.

A szíjhajtások tehermentesítése se maradjon el

Következő lépésként tehermentesítsük az ékszíjhajtásokat: a kombájn akár 5-9 hónapot is állhat indítás nélkül, és ezen idő alatt végig egy pozícióban vannak megfeszítve a szíjak, illetve egy irányba húzva a tengelyek.

Visszalazított szíjak esetén feszültségmentesítjük a szíjakat, és tehermentesítjük tengelyeket is, melyek hosszabb élettartammal hálálják meg ezt a figyelmességet.

mezőgazdasági gép

Szíjak és feszítő tárcsák visszalazítása.

Mindenképpen próbáljuk meg fedett helyen tárolni a gépet hosszabb pihenőidő esetén: egyrészt óvjuk a csapadéktól, másrészt a káros UV-sugárzástól, ami a modern kombájn sok műanyag burkolatát hamar elöregíti. Tető alatt tárolt mezőgazdasági gép sokáig megőrzi eredeti fényét, és jóval később kezd el rozsdásodni, mint a szabadban hagyott társa.

kombájn

A tető alatt tárolt gépek meghálálják a törődést.

Szűrők és klíma

Ne feledkezzünk el a légszűrőkről és a fülkeszűrőkről sem. Célszerű mosás előtt alaposan kifúni a szűrőket, hogy nehogy besarasodjanak és beragadjanak. A klímarendszer tömítéseinek jót tesz, ha pár havonta el van indítva a gép és meg van járatva a klíma, mivel így nem száradnak ki a tömítések, és ritkábban kell utánatölteni a rendszert gázzal. Érdemes téli üzemanyaggal is megtankolni a gépet, mivel a téli üzemanyag speciális adalékot tartalmaz, így elkerülhető, hogy az üzemanyagból kiválnak az összetevők, és „megkocsonyásodik”, eltömve az üzemanyagszűrőket.

A nagyobb hidegek beállta előtt ne felejtsük el ellenőrizni a hűtőfolyadék állapotát, és szükség esetén töltsük fel fagyállóval a hűtőrendszert és az ablakmosót.

Egyik utolsó lépésként  tegyünk rágcsálóirtó szert a gép különböző pontjaira – különösen, ha a mezőgazdasági gépek mellett található termény is –, mert az egerek előszeretettel rágják meg az elektromos kábeleket, melyek megtalálása és javítása nagyon körülményes és drága.

Akkumulátor és elektromos rendszerek

Ha már az elektromosságnál járunk, ne feledkezzünk meg az akkumulátorokról sem: nagyobb erőgépekbe kifejezetten drága akkumulátorok kellenek, és megfelelő téli tárolás esetén évekkel növelhetjük ezek élettartamát.

Több hónapos tárolás esetén az akkumulátor akkor is lassan kisül, ha a traktor/kombájn áramtalanítva van, ezért hosszabb állás esetén érdemes az akkumulátort kivenni a gépből és meleg helyen tárolni. Ha véletlenül a gépben hagyjuk és lemerül, akkor semmi esetre se rakjuk rá a töltőt 0°C alatt a gépre, mert ezzel jelentősen lerövidítjük az akkumulátor élettartamát. Tölteni csak melegebb helyen szabad, ha sokáig szeretnénk használni az akkumulátort.

A járószerkezet kímélése

Utolsó lépésként nagyon ajánlott a kombájn „alábakolása”: Könnyen előfordulhat, hogy a gép több mint fél évig nem mozdul a helyéről. Mivel a kisebb kombájnok súlya is meghaladja a 10 tonnát, a nagyobbaké pedig a 17 tonnát, ez károsan hat a gumiabroncsok és a csapágyak élettartamára, nem tesz jót, hogy folyamatosan egy pozícióban vannak terhelve. Bakoljuk alá kombájnunkat, és emeljük meg minimálisan, hogy tehermentesítsük a járószerkezetet.

Hibafelvétel és előrendelés

Érdemes a végső leállás előtt egy teljes hibafelvételt tartani, vagy még inkább egy noteszt tartani a gépben, melyben a szezon során folyamatosan gyűjtjük a felmerülő kisebb, azonnali beavatkozást nem igénylő hibákat. Így a legközelebbi felkészítéskor tudni fogjuk, mivel kezdjük a javítást, illetve kihasználhatjuk a téli alkatrész-előrendelési akciókat a nagy forgalmazóknál, így akár 20-40%-ot spórolva az alkatrészeken a szezon közbeni árhoz képest!

Egy „könnyező” hidraulikavezetékre nem biztos, hogy emlékezni fogunk 6-9 hónap múlva az aratás előtti felkészítéskor, szezonban viszont nem fogunk megállni miatta.

Ha valaki betartja a fentebb felsorolt tanácsokat, könnyebben kezdheti meg a következő aratási szezont: kevesebb karbantartásra és szerelésre lesz szükség, ami végsősoron a pénztárcát és az idegeinket is jelentősen kíméli.