Sajnos nem múlik el úgy szezon, hogy ne lennének súlyos, akár halálos közlekedési balesetek, amelyek egy résztvevője traktor vagy más mezőgazdasági gép. Nemcsak nálunk, de szerte Európában tipikus baleseti forrás, amikor valamilyen gépkocsi vagy motorkerékpár oldalról ütközik az éppen kanyarodó mezőgazdasági járműnek. A téma nagyon is aktuális, hiszen már folyknak a tavaszi munkálatok a földeken! Erről szól cikkünkben az egyik fejlesztés. A másik fejlesztés pedig a betakarítási munkákat hivatott megkönnyíteni.

Tipikus baleset

Sajnos általános tapasztalat, hogy a közlekedők 50-60 százaléka hiányos, rosszul működő vagy rosszul beállított világítással közlekedik, ami részben hanyagságra, lustaságra vezethető vissza, ugyanakkor a járműgyártók is hibásak, mert profitéhségből csak szakműhelyben igen drágán javítható vagy csak cserélhető LED-es csodalámpákat kreálnak.

Sajnos vannak, akik nem az aktuális időjárási körülményeket és fényviszonyokat veszik figyelembe, hanem valószínűleg az órához igazodnak. A KRESZ-ben egyértelműen le van írva, hogy csak a közúti közlekedésre alkalmas járművel szabad részt venni! S ez az a paragrafus, amit a legtöbben megszegnek.

Különösen oda kellene figyelni a ritkábban használt vontatott vagy függesztett eszközökre vagy traktorból és 1-2 pótkocsiból álló szerelvényekre, hogy minden lámpa megfelelően működjön, beleértve az irányjelzőket is! Amennyiben nem, akkor akár részben, de teljes mértékben is felelősek leszünk egy esetleges balesetért.

Az is tipikus, hogy nem a közvetlenül vagy másodikként haladó gépkocsi vagy motorkerékpár ütközik neki a nagy ívben lekanyarodó szerelvénynek vagy gépnek, hanem egy távolabbról, a feltorlódott sorból kielőző, jellemzően sokkal nagyobb tempóval érkező másik jármű. Hiába tettük ki az indexet, azt ő nem látja, vagy ha mégis észreveszi, már rég késő. Vagy ha a visszapillantóba nézünk, nem látunk előzésben lévőt, megkezdjük a kanyarodást, és mégis baleset a vége, hiszen bizonyos szögből és helyzetből mi már nem láthatjuk az addigi mögöttes forgalmat. Sajnos ilyenkor hosszadalmas szakértői vizsgálatra szintén sor kerülhet.

mezőgazdasági gép

Ismert vészhelyzet megelőzésében segít az új radaros térfigyelő rendszer – fotó: Continental

Megoldás a Continentaltól

Már legalább 10 éve, hogy a különféle vezetéstámogató rendszerek meghatározó gyártója is egyben a régen csak gumiabroncsairól közismert cég. Ahhoz képest, hogy díjat is nyertek vele a 2019-es Agritechnica szakkiállításon, elég keveset tudni, hallani róla, pedig a traktorokba vagy mezőgazdasági gépekbe utólag is beépíthető!

A személyautók és teherautók aktív biztonsága terén szerzett gyakorlati tapasztalataikat használják fel arra, hogy a mezőgazdaság járműveket is mielőbb még biztonságosabbá tegyék. Elsőként az off-highway szegmensben – ezen belül is az agrárium alkalmazási területén – adaptálták, továbbfejlesztették és újragondolták az addigi megoldásaikat, és már ma is előnyöket kapnak a mezőgazdasági gépek tulajdonosai. Erre jó példa a kanyarodási asszisztens. Ugyanakkor ez egy közbenső lépés az autonóm mezőgazdasági gépek irányába. (A sajtóanyag bár „balra kanyarodási asszisztenst" említ, azonban tudjuk, hogy ezt nemcsak bal oldalra lehet, kell felszerelni, mert a traktorok és gépek vezetői középen ülnek, így nincs bal és jobb kormányos kivitel sem, csak jobbra vagy balra hajts forgalmi rend. – A szerző.)

Az aktív biztonságra való összpontosítás

A német statisztikai portál szerint 2018-ban 55 halálos áldozatot követeltek a mezőgazdasági vontatókat érintő balesetek, amelyek 57%-a vidéki utakon történt. Az ágazati szakértők szerint a mezőgazdasági gépek balra (vagy nagy ívben) kanyarodása a közutakon különösen kockázatos, mert üzemidejük mintegy harmadát ezeken az utakon töltik, méreteik, menetdinamikájuk merőben eltérő a többi járműtől.

Természetesen a földekre is el kell jutni, és a terményt szintén el kell szállítani a kívánt helyre. A mezőgazdasági gépeknek nagyobb holtterük van, egy vontatott vagy függesztett eszközön ott van a lámpa, ahová azt fel lehet szerelni, nincs, nem lehet egy egységes elhelyezés, ezért a jelzéseiket gyakran nehéz észrevenni. Ugyanakkor a többi közlekedőnek is alkalmazkodnia kell az alacsony sebességükhöz!

A balesetek kivédésére egyik megoldás a Continental új balra kanyarodási asszisztense lehet! Az utólag is könnyen beépíthető rendszer hangjelzéssel vagy optikai jelzéssel figyelmezteti a mezőgazdasági gép vezetőjét a jármű bal oldalán lévő akadályokra. Akár 250 m távolságból is képes érzékelni a közeledő járműveket, amit a radartechnológia tesz lehetővé. A rendszer 77 gigahertzes frekvencián dolgozik, és a korábbinál lényegesen nagyobb felbontásban rögzíti a jármű környezetét. A korábbi technológiák tükröket és kamerákat használtak.

A radartechnológia ebben az alkalmazásban újdonság a piacon, és számos előnnyel jár. A radarérzékelők nagyon pontos távolságmérést tesznek lehetővé, képesek meghatározni a mögöttes érkező járművek sebességét, valamint a köztük és a mezőgazdasági gép közti távolságot.

További előnyök: a radarérzékelők függetlenek az időjárási és fényviszonyoktól, a Continental-rendszer könnyen telepíthető, és nem terheli túl a vezetőt információkkal, áramfelvétele is minimális. A vezetőnek nincs szüksége monitorra, csak az esetleges vészhelyzetben figyelmeztetik. Ez összhangban van az ember-gép interfészre vonatkozó Continental-filozófiánkkal, amely szerint mindig csak azt az információt adjuk meg a vezetőnek, amire valóban szüksége van.

gép

eszköz

A betakarítást is megkönnyíti, minden oldalról láthatók a folyamatok – fotók: Continental

A kanyarodást segítő rendszer hamarosan kombinált radar- és kameratechnológiával fog működni

A kanyarodási asszisztens kifejlesztése érdekében a Continental együttműködik egy nagy mezőgazdaságigép-gyártó OEM beszállítójával is. Technológiailag a vállalat a már bevált eszközökre támaszkodik: ebben az esetben a nehéztehergépkocsik (jobbra) kanyarodási asszisztenséről van szó, amely 2022-től minden új EU-s járműtípusra kötelező lesz.

A korábban használt hátsó és oldalsó tükrök mellett a jelenlegi termékek általában kameratechnológián alapulnak. Ezek a rendszerek bizonyos távolságokra korlátozódnak, és önmagukban nem képesek figyelmeztetni a vezetőt, ezért a radar ebben az esetben előnyösebb technológia. Azonban a kameratechnológiának is megvannak a maga előnyei, és már javában dolgoznak a radar- és kameratechnológia egyesítésén, ami még nagyobb biztonságot nyújtana.

Ez a járművezetőnek kedvez, aki nem figyelhet egyszerre mindenhova, és akinek a látóterét a járműve méretei korlátozzák. Hosszú távon a kamera, a radar és a lidar érzékelőtípusok együttesen fogják figyelni a környezetet, teljes mértékben, de szelektáltan. Az így nyert információk szolgálnak az autonóm gépi döntések alapjául.

eszközeszköz

Az egyszerűbb mágneses, wifis mobil kamera és a konzolra illeszthető vezetékes, de áthelyezhető kivitel – fotók: Continental

ProViu 360 Surround View-rendszer a tiszta képért a szántóföldeken

Ezt a radar- és kamerainformációkat tartalmazó szenzorfúziót a ProViu 360 digitális kamerarendszerre is alkalmazzák. A ProViu 360 gyártása 2020-ban indult, és összesen négy 1,3 megapixeles kamerát használ, amelyekkel a vezető madártávlatból láthatja gépét, és a rendszer élesebb, HD-felbontású képeket ad, amelyek egy 10 hüvelykes HD érintőkijelzőn jelennek meg. A következő lépésben a ProViu 360 intelligenssé válik. A kameraképen jelek, ikonok és szövegek kerülnek majd elhelyezésre mint kiterjesztett valóság.

A Continental által jelenleg fejlesztett mágnesesen rögzített és vezeték nélküli WLAN-kamerák különösen fontosak az utólagos felszerelés szempontjából. A kamerák mindössze 7 cm-es átmérőjűek, és halszemobjektívvel rendelkeznek, ezért oda is felhelyezhetők, ahová az eddigi típusokat nem vagy csak bonyolultan lehetett felszerelni: például egy homlokrakodó kanalára vagy egy pótkocsi hátuljára.

eszköz

eszköz

A rendszer a kamerák képéből madártávlati, 360 fokos képet is kombinál – fotók: Continental

Az IP69K védettségi osztályú kamera többé-kevésbé védett a külső behatásokkal szemben, és az akkumulátorok induktív módon, szabadon lévő érintkezők nélkül tölthetők, és bármikor akár másik gépre, járműre áthelyezhetők. A jármű festett felületét gumiréteg védi.

A gyorsulásérzékelőnek köszönhetően a kép automatikusan igazodik, de a kezelőnek a képérzékelő 12 megapixeles felbontásának köszönhetően továbbra is megmarad a kép pásztázásának és zoomolásának szabadsága.

A saját gyakorlati alkalmazásaikat jól ismerő gazdák gépeik fontos pontjaira fix tartókat is szerelhetnek, akár kábeles csatlakozással is. Ekkor a csatlakozást követően a töltés, áramellátás automatikus lesz, és az RFID-chipnek köszönhetően a kamera azonnal felismeri, hogy melyik géphez csatlakoztatták, helyezték át és a látómezőt, automatikusan ennek megfelelően fogja beállítani.

Források: www.continental-automotive.com/Agriculture, www.oemoffhighway.com