Az egykor termelőszövetkezetként működő, ma 40 főt foglalkoztató Isztiméri Bakony Mezőgazdasági Kft. növénytermesztéssel és állattartással foglalkozik. Mintegy 1200 hektárnyi területen folyik a növénytermesztés, ebből 350 hektáron termelik meg a 600 egyedből álló Holstein-fríz állományuk éves tömegtakarmányát. És ha állattartás, akkor elengedhetetlen a szalmakészítés is, ezért volt szüksége a kft.-nek egy kiváló bálázóra, amely megbízható és hosszú távon kiszolgálja a gazdaságot.

bálázó

"Amellett, hogy megbízható, gyorsan is lehet vele dolgozni" – fotó: AXIÁL Kft.

„Klasszikus növénytermesztéssel foglalkozunk, a precíziós gazdálkodás irányában elindulva. Az idei évben kb. 150 tonna őszi árpát termeltünk, őszi búzából körülbelül 2000-2200 tonnát, 100 tonna káposztarepcét, 600 tonna tavaszi árpát, 500 tonna napraforgót és 2000 tonna kukoricát. Évente 500-550 tonnát kizárólag az állattoknak termelünk. Ezen kívül még lucernaföldekkel is rendelkezünk, szintén az állattenyészés miatt, és a marháknak rozsszenázst is termelünk. Mint tudjuk, az állattartás, azon belül a szarvasmarha-tenyésztés a mezőgazdaság nehézipara. Hatalmas odafigyelést igényel, ezért fontos, hogy olyan eszközökkel dolgozzunk, amelyek meggyorsítják és megkönnyítik a növénytermesztést. Ezért döntöttünk a CLAAS bálázója mellett.”

A CLAAS VARIANT bálázókat azoknak tervezték, akik elvárják a mindennapi munkát megkönnyítő, okos műszaki megoldásokat és a kiváló minőséget. 2,1 méter széles vezérelt pályás rendfelszedője négy rugós fogsorral továbbítja a terményt a rotor felé. Aki valaha is dolgozott már bálázóval, jól tudja, hogy a vezérelt pálya milyen komoly jelentőséggel bír terményfelszedésekor, ugyanis ennek köszönhetően a rendfelszedő közelebb helyezkedik el a rotorhoz, tehát kisebb a hely, hamarabb jut a termény a bálakamrába. A rugós fogak kanálként szedik fel a terményt, és hajítják tovább a rotorhoz, így nem verik le az értékes tápanyagban gazdag leveleket lucerna bálázásakor. Alapfelszereltség a görgős terményleszorító, ami folyamatos és egyenletes anyagáramlást biztosít a rotorhoz.

bálázó

A CLAAS VARIANT bálázók rugós fogai kanálként szedik fel a terményt, és hajítják tovább a rotorhoz – fotó: AXIÁL Kft.

„Gazdaságunkban régóta CLAAS bálázókat használunk. Azért döntöttünk úgy, hogy vásárolunk még egyet, mert olyan minőségű lucernát szerettünk volna, amelyből tökéletes takarmány készíthető. Ekkora állatállomány esetében a minőség mellett a megbízhatóság is nagyon fontos. Ezért választottuk ismét a CLAAS-t. Nagyon jók a tapasztalataink a bálázójukkal kapcsolatban. Amellett, hogy megbízható, gyorsan is lehet vele dolgozni. Utóbbi pedig elengedhetetlen a betakarítás vonatkozásában, ugyanis fontos, hogy az optimális fenofázisban vágjuk a lucernát ahhoz, hogy jó minőségű és mennyiségű takarmányt kapjunk.”

A CLAAS VARIANT előnye az is, hogy az önbeálló tarlókerekek nagy munkasebességnél vagy gyors forduláskor is egyenletesen dolgoznak és pontosan lekövetik a talajt.

A kihajtható mechanizmus pedig sokkal kényelmesebbé teszi a használatot, hiszen közúti szállításnál nincs szükség az önbeálló tarlókerekek eltávolítására, és a munkamagasság beállításához sincs szükség külön eszközre.

A VARIANT azért is egyedülálló a változó kamrás bálázók között, mert a rotor indítja meg a bálaképzést, és mivel a rotorcsillagok hegyei belógnak a bálakamrába, már egész kevés mennyiség is forgó mozgásba kezd, és nem kell attól tartanunk, hogy a bálatömörség nem lesz megfelelő. A négyágú rotorcsillagok előnye a két- vagy háromcsillagos rotorokkal szemben, hogy egyszerre kisebb mennyiségben jut be a termény a bálakamrába, így sokkal jobban összetömörödik. A szakértők arra is felhívják a figyelmet: 30 százalék időmegtakarítást jelent, hogy csupán 6 másodpercre van szükség a bála lerakásához a hátsó rész nyitásától a bezárásig.

A magas szalagsebességnek és a hálóbevezető lemeznek köszönhetően a VARIANT gyorsabban és hatékonyabban képes tömöríteni és kötözni, mint bármely más bálázó a piacon.

Az egyik leggyorsabb hálós kötözőrendszer a piacon – fotó: AXIÁL Kft.

„Számunkra nagyon fontos, hogy időt spóroljunk, ezért dolgozunk kiváló minőségű gépekkel. A VARIANT pedig egyértelműen csúcstechnológia a szálastakarmány-betakarításban. Mindig törekszünk a minőségre és a megbízhatóságra, ezért szeretünk CLAAS gépekkel és az AXIÁL-lal dolgozni.

A VARIANT-ot szívesen ajánlom bárkinek, akár kis családi, akár nagy gazdaságot vezet.”

CLAAS DISCO Contour kasza használata akár 20%-kal képes csökkenteni az üzemanyag-felhasználást – fotó: AXIÁL Kft.

Szigli Zoltán kitért arra is, hogy éppen ugyanúgy a megbízhatóság vezérelte őket, amikor megvásárolták három éve a CLAAS DISCO Contour hátsó függesztésű tárcsás kaszát. A gép egyik legnagyobb előnye, hogy az ACTIVE FLOAT a kasza súlyát a fűtakaróról a traktorra helyezi át, és ez akár 20%-kal képes csökkenteni az üzemanyag-felhasználást és a takarmány idegenanyag-tartalmát is, így a CLAAS VARIANT bálázó mellett ez a kasza az egyik leghasznosabb gépükké vált a gazdaságban.