CLAAS TRION – „Az év mezőgazdasági gépe 2022"

A CLAAS TRION kombájnszériát egy nemzetközi zsűri a „FARM MACHINE 2022" címmel tüntette ki a kombájnok kategóriájában. Azonban a koronavírus-járvány miatt a díjátadás még online eseményként zajlott.

A FARM MACHINE Awards díjat kétévente egy nemzetközi mezőgazdasági és mezőgazdasági gépészeti újságírókból álló zsűri ítéli oda. Normál esetben a díjátadó ünnepség az Agritechnica kiállításon történik, de a világ vezető mezőgazdasági technológiai szakkiállítása idén elmaradt. Ezért a vezető német Landwirtschaftsverlag (dlv) úgy döntött, hogy a díjátadási program naponta egy-egy kategóriában, három héten keresztül zajlik.

A kombájnok kategóriájában a CLAAS TRION széria meggyőzte a zsűrit, a „FARM MACHINE" díj nagy megtiszteltetés mindazok számára, akik ezen gyártmányokkal dolgoztak, dolgoznak, és megerősítés a fejlesztőknek, hogy ügyfélorientált, széles körben alkalmazható, középkategóriás kombájn.

Ritkaság, hogy a világ összes fontos termesztési régiójának gazdálkodói és vállalkozói ennyire a középpontba kerültek volna egy új fejlesztésnél, mint a TRION esetében. Ennek eredményeképpen most már 258 lóerőtől, az alacsony felszereltségtől a magas felszereltségig le tudják fedni az igényeket, ami lehetőséget ad az ügyfeleknek, hogy technológiai szempontból felzárkózzanak a LEXION-hoz, vagy egy egyszerűbb, túl sok elektronikát nem tartalmazó gépet használjanak a vállalkozásban.

A TRION-t először 2021 nyarán mutatták be és vezették be az európai piacon; Európában a „Passzol a gazdaságodhoz" szlogennel. A 20 modellből álló termékcsalád a széles választékkal együtt teljesen újradefiniálja a közepes kombájnok teljesítménykategóriáját.

A 258 lóerős ötrostás kombájntól a 435 lóerős, dupla rotorral ellátott hibrid kombájnig szinte minden modell felszerelhető, például a TERRA TRAC gumihevederes, döntött szállítószalagos, vagy a MONTANA lejtéskiegyenlítéses futómű-felfüggesztéssel, vagy a CEMOS vezetőtámogató rendszer különböző bővítési fokozataival. Ezenkívül bemutatásra került az új CLAAS GPS PILOT a CEMIS 1200 terminállal a TRION automatikus GPS-vezérlésű kormányzáshoz.

A TRION sorozatgyártása idén februárban kezdődött meg a harsewinkeli központ új kombájn-összeszerelő során, amelyet néhány hónapja teljesen átalakítottak.

kombájn

kombájn

CLAAS TRION 750 és 660 – fotók: www.claas-group.com

Nagyobb teljesítmény és egy új belépőmodell a CLAAS TORION kompakt mezőgazdasági kerekes rakodókhoz

A CLAAS bemutatta a TORION 530-at, egy új, 46 lóerős, belépőszintű modellt a kompakt mezőgazdasági, csuklóstörzsű, kerekes rakodók kínálatában. Emellett a TORION 535 és TORION 639 modellek is nagyobb teljesítményű motort kaptak.

A CLAAS TORION rakodók kínálatában mostantól három modell szerepel 46 és 74 LE közötti motorteljesítménnyel. Új belépőmodell, a TORION 530-as bővíti a kínálatot, amelyet egy 46 lóerős, 2,2 liter lökettérfogatú Yanmar négyhengeres motor hajt.

A hidraulikarendszer 61 l/perc teljesítményű 230 bar nyomáson, és 3000 kg billenőterhelést tesz lehetővé. A gémszerkezet párhuzamos Z-kinematikája 3,18 m-es kanálforgásponttal 2,82 méteres bebillentési magasságot és 1,46 méter maximális kinyúlást tesz lehetővé. A gémszerkezet és szerelékei kényelmesen joystickkal kezelhetők. Alternatívaként a két további vezérlőkör egy másik karral vagy gombnyomással is működtethető.

A nagyobb TORION 535 és TORION 639 modelleknél a 2,1 literes, 4 hengeres Yanmar motor teljesítménye 74 lóerőre nőtt. Ezek mostantól opcionálisan standard vagy High-Lift (magas emelésű) Z-kinematikával is rendelhetők.

A standard változat 2,82 m (TORION 535) vagy 2,98 m (TORION 639), míg a High-Lift kivitelben 2,97 m és 3,18 m közötti rakodási magasság érhető el. Ennek függvényében a kanál forgáspontja 3,19 m és 3,54 m között van. A maximális kinyúlás 1,49 m és 1,71 m közötti. A 70 vagy 80 l/perc szivattyúteljesítménnyel a TORION 535 bebillentési terhelése 3500 kg (High-Lift: 3300 kg), a TORION 639 esetében pedig 3900 kg (High-Lift: 3600 kg).

Természetesen mindhárom "kis" TORION motorja megfelel a Stage V károsanyag-kibocsátási szabványnak, dízel részecskeszűrő (DPF) és dízeloxidációs katalizátor (DOC) párosítással, SCR nélkül.

Mindhárom modell precíz, de tartós hidrosztatikus meghajtással rendelkezik, két sebességfokozattal, amely a TORION 530-nál maximum 20 km/óra, a két nagyobb modellt immáron 30 km/óráig gyorsítja.

Claas

TORION 639 – fotó: www.claas-group.com

A gémszerkezet opcionális lengéscsillapítása aktiválható, hogy megakadályozza az egyenetlen terepen és a gyors rakodási ciklusoknál a billegést, illetve a rakomány szóródását. A kétoldali lengőcsukló 40°-os kormányzási szögének köszönhetően a manőverezés még szűk udvarokon és épületekben sem okoz gondot. Ráadásul a TORION 530 és a TORION 535 a szabványos 340/80 R18 méretű gumiabroncsokkal felszerelve 2,50 méteres teljes magasság alatt marad.

A teljesen újratervezett tágas fülke számos tárolórekesszel rendelkezik. Kivételes körkörös kilátást biztosít, és az ívelt első szélvédőnek köszönhetően a vezetőnek kiváló rálátása van a gémre és a felemelt szerelékre. A teljes méretű üveg fülkeajtó és a jobb oldali ablak 180°-ban nyitható-zárható.

A fokozatmentesen három irányban állítható kormányoszlop, a légrugós vezetőülés, a légkondicionáló és a fülke alacsony zajszintje kellemes vezetési kényelmet biztosít. A jobb oldali A-oszlopon elhelyezett kijelzőegység és a jobb oldali kartámasz melletti áttekinthető kezelőpanel intuitív és egyszerűvé teszi a mindennapi munkát, még váltott gépkezelők esetén is. A vezetőfülke tetejére opcióban halogénizzós munkalámpák helyezhetők, vagy akár nyolc, 360°-os megvilágítást adó LED-es munkalámpával is felszerelhető.

Forrás: www.claas-group.com