A DORKER Kft. családi vállalkozásként 1992-óta dolgozik mezőgazdasági gépekkel. Eleinte alkatrész kereskedőként, Belarus traktorok és a magyar munkagépek pótalkatrészeivel foglalkoztak.

2005-ben kezdték a gépek forgalmazását, majd telephely-fejlesztési programjuknak köszönhetően mára a cég Nyíregyházán, Szolnokon, Siklóson, Kaposváron és Győrben is telephelyeket tart fent.

2010-ben a Dorker Kft. a Deutz-Fahr magyarországi márkaképviseleteként lépett elő.

Mára a céghez több komoly munkagépgyártó is csatlakozott, így a Vogel-Noot, Köckerling, Pronar és minden magyar gyártó termékei is megtalálhatók színes termékpalettájukon.

A Dorker idén is széles kínálattal jelent meg az AGROmashEXPO kiállítói téren, elhozta például a Deutz-Fahr komplett gépcsalád képviselőit is, köztük a DEUTZ-FAHR legnagyobb kombájnját a 6095-öst.

Szudár Zsolt termékmenedzser elmondta, hogy 2012-ben a DEUTZ-FAHR kombájnok 60-as szériájára szeretné felhívni a figyelmet, hiszen a fejlődő mezőgazdaság megvalósításáért a kereskedők és a gazdák közös érdeke, hogy minél többen megismerjék a 60-as modellek előnyeit.

A 6060, 6065, 6090 és 6095 kombájnok erős, könnyen kezelhető és gazdaságos gépek.

A 60-as széria fontos kényelmi és technikai jellemzőivel egyedülálló értéket képvisel. Ezek jelentőségét a mindennapos használat igazolja, hiszen így

a sikeres aratás legfontosabb előfeltételeit biztosítja:

-Példaértékűen ergonómikus kialakítású „COMMANDER CAB III” vezetőfülke

-Nagy teljesítményű vágóasztal minden féle terményhez 7,2 m-es munkaszélességig; nagy percenkénti vágásszámot lehetővé tevő bolygóműves kasza hajtás

-Nagy átmérőjű cséplődob

-Cséplődobbal szinkronizált utóverődob

-Elektromos cséplőrésállítás (a be- és kilépőél egymástól függetlenül állítható)

-Ellenirányban mozgó rostaszekrény, nagy tisztító felülettel

-Hossz- és keresztirányú lejtőkiegyenlítés, automatikus dőléskompenzáció (opció)

-COM II. előírásnak megfelelő, megbízható, gazdaságos és nagy telesítményű DEUTZ motorok 250 lóerőtől 366 lóerőig

-Hidrosztatikus mellső- és hátsókerék meghajtás (hátsókerékhajtás opció)

-Kiválóan hozzáférhető karbantartási és szervizpontok


A DEUTZ-FAHR kombájnok további előnyei:


-„Vario” és összecsukható vágóasztal

-Kukoricaadapterek (4-8 soros) INTEGRÁLT SZÁRZÚZÓVAL

-Repcekiegészítők, vágóasztaltoldat és függőleges oldalkasza

-Nagy méretű cséplődob, elektromos dobkosár állítással, elektromos állítású dobfordulat-szabályozással

-Nagy felületű, meredek lépcsőkialakítású szalmarázó ládák

-Nagy méretű rostaszekény két levegőcsatornával,ellenirányú alternáló mozgással

-A „BALANCE” lejtőkiegyenlítés 20% dőlészsög-kompenzációt jelent, a mellső véglethajtásoknak köszönhetően.

-Nagy teljesítményű keresztáramlású ventilátor egyenletes légárammal

-Egyszerű átállítás szecskázó üzemmódból rendrakásra.

-7500-8500l űrtartalmú magtartályok.

-Magas, 4,3m –es ürítési magasság, amely ideális a nagy méretű traktorokhoz, pótkocsikhoz.

-Hidrosztatikus hajtás négy sebességi fokozattal, kis igénybevétel és nagy hajtóerő minden helyzetben

A Dorker Kft. szolgáltatásai terén is kiemelkedő: országos lefedettséget vállalt a Deutz- program keretén belül, amit értékesítőkkel, szervizzel és alkatrész utánpótlással teljeskörűen teljesít.

www.dorker.hu

IDE KATTINTVA ÉRDEKES FÓRUM TÉMÁKAT TALÁL MŰHELYRŐL, ALKATRÉSZRŐL, GÉPEKRŐL