Szalai Andor kereskedelmi igazgató neve a mezőgazdászok számára ismerősen cseng a SZAL-AGRO Kft.-ből, ám a fiatal szakembert most egy – sokak számára – új oldaláról mutatjuk be.

A MEGFOSZ "Fiatalok a szakmáért" díj idei nyertese Szalai Andor lett, akivel példaértékű életútjáról és a fiatal mezőgépészek utánpótlás-neveléséről beszélgettünk.

MEGFOSZ

Szalai Andor, kezében a MEGFOSZ "Fiatalok a szakmáért" díjjal – fotó: megfosz.hu

Hogyan kezdődött az életedben a mezőgazdaság és a gépészet iránti szerelem?

Városi gyerekként nőttem fel Miskolcon, így a kezdetekben – a családi kiskerttől eltekintve – nem sok kötődésem volt a mezőgazdasághoz. Amikor a továbbtanulás előtt válaszút elé érkeztem, akkor kezdtem el ismerkedni az agráregyetemek képzéseivel. Több dolog is vonzott a mezőgazdasági szakokban. Édesapám végzettsége mezőgazdasági gépészmérnök, ezért tetszett az ő hivatása – valamint a felsőoktatási jelentkezésem előtt nem sokkal alapította édesapám a SZAL-AGRO Kft-t is.

A mezőgazdasági tudományban leginkább az fogott meg, hogy átfogó szakterületnek ismertem meg, amelyben több mindenhez kell érteni. Izgalmas és szerteágazó szakma, amit egy életen át tanulhat az ember.

Szántóföldi növénytermesztési szakirányos agrármérnökként végeztem Gödöllőn, de a gépészet mindig nagyon érdekelt – ennek megfelelően gépészeti témát választottam a diplomamunkámnak is. Az Európai Uniós csatlakozás hatásait tanulmányoztam a magyar gazdálkodók használt gépparkjára vonatkoztatva. A szakirányom vezetője és a konzulensem is Dr. Birkás Márta professzor asszony volt, aki már abban az időben is úttörőnek számított a legmodernebb, fenntartható, jövőbe mutató mezőgazdasági gépészeti technológiák népszerűsítésében.

mezőgépész

Szalai Andor számára fontos, hogy minél szélesebb körben bemutathassák a korszerű mezőgazdasági technológiákat az érdeklődők számára – fotó: szalagro.hu

Azt hiszem, hogy aki az ő szárnya alatt nőtt fel, annak egy életre szóló, meghatározó hitvallást adott át a gépészet szeretetére és az új technológiák befogadására vonatkozóan. Ebben a szellemiségben kerültem ki az egyetemről friss diplomásként és ezzel a újdonságokra nyitott tudással és lelkesedéssel csatlakoztam édesapám mellé a SZAL-AGRO Kft.-be.

traktor

A SZAL-AGRO Kft. által forgalmazott Tym traktorok – fotó: szalagro.hu

Viszonylag gyorsan szembesültünk mi is a mezőgazdasági technológiák gyors léptékű fejlődésével és az ezzel párhuzamosan kialakuló, majd elhatalmasodó szakképzettmunkaerő-hiánnyal. Szomorúan tapasztaltam, hogy a fiatalok számára milyen mostoha szakterületként terjedt el köztudatban a mezőgazdasági szakmák megítélése.

Hogyan egyeztethető össze a gyakorlatban a gépkereskedelmi tevékenység a fiatalok mentorálásával?

A MEGFOSZ – azaz a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetségének oszlopos tagjai vagyunk édesapámmal, a SZAL-AGRO Kft-vel, így a kezdetektől végigkísértük és támogattuk a minden évben megrendezésre kerülő Legyél Te is Mezőgépész! programot is.

 Legyél Te is Mezőgépész! Országos Bajnokság döntője

Pillanatkép a Legyél Te is Mezőgépész! Országos Bajnokság döntőjéről – fotó: MEGFOSZ

A Legyél Te is Mezőgépész! program célja a mezőgépészet népszerűsítése, valamint a mezőgépész-utánpótlás biztosítása: gépszerelő, gépészmérnök, tervező mérnök, üzemeltető mérnök, valamint gépkezelő szakterületeken.

További célunk a programmal a mezőgépész szakma munkaerő-piaci láthatóságának és presztízsének növelése, fókuszáltan a pályaválasztás előtt álló fiatalok és közvetlen környezetük körében. Fontos célkitűzés továbbá a vidéki foglalkoztatottság javítása, ezzel az aktív munkaerő helyben tartása – valamint a hazai mezőgazdasági termelés versenyképességének megőrzése és további növelése, a megfelelő szakemberállomány hosszú távú biztosításával.

A MEGFOSZ szervezésében megrendezett Legyél Te is mezőgépész! Országos Bajnokság is azt a célt szolgálja, hogy a fiatalok körében erősítse a szakmájuk iránti elkötelezettséget, szeretetet – és hogy tudatosítsa a fiatalokban, hogy jól választottak, mert a jó szakembernek megbecsült munkája és biztos jövője lesz.

A Legyél Te is mezőgépész! Országos Bajnokság győztesei minden évben szakmájukhoz kapcsolódó fődíjat kapnak jutalomként – idén a mi szervezésünkben Lengyelországba visszük a nyertes csapatot tanulmányútra Európa legnagyobb szabadtéri mezőgazdasági kiállítására, majd egy modern és dinamikusan fejlődő mezőgazdaság gépgyártóhoz is ellátogatunk, ahol betekinthetünk a gyártási technológiákba.

nyertesek
Nyertes csapat a Legyél Te is Mezőgépész! Országos Bajnokság döntőjén – fotó: MEGFOSZ

Az év során nem csak a Legyél Te is mezőgépész! programban teljesítünk "szolgálatot" a fiatal mezőgépészek utánpótlás-nevelésében és segítésében, hanem folyamatosan fogadjuk a gyakorlatos diákokat a telephelyünkön és saját programokat is szervezünk nekik. Rendszeresen szervezünk nyílt napot és telephely-látogatást iskolásoknak is.

A MEGFOSZ-os munkában és a fiatalok menedzselésében édesapám komoly részt vállal – én pedig amiben csak tudom támogatom és segítem. Különösen a fiatalokkal való kommunikáció és a programok gyakorlati vezénylése az én asztalom – örömmel tölt el, ha segíthetem a lelkes, szakmafanatikus diákok előrejutását.

A MEGFOSZ díjátadón, amikor a "Fiatalok a szakmáért" elismerést nekem nyújtották át, azt mondták, hogy ezt a díjat olyan ember kaphatja, aki a fiatal mezőgépészeknek példaképként szolgálhat.

Én nagyon büszke vagyok és örülök, hiszen úgy érzem, hogy a mezőgépészetnek van jelene és jövője hazánkban és ahogyan én is ebben találtam meg a megélhetésemet és az örömömet, úgy más szakember is elérheti ezt a sikert a fiatal diákok közül.

Saját példámból tudom, hogy jó dolog mezőgépészként dolgozni és érdemes ezzel foglalkozni. Ezzel szeretnék példát mutatni a fiataloknak, hogy bemutatom nekik, milyen nagy jövővel rendelkezik ez a szakma és hogy más is megtalálhatja benne a biztos megélhetése mellett a boldogságát is.

mezőgazdasági gép
Pillanatkép a Szal-Agro gépeivel a NAK Szántóföldi napok rendezvényről – fotó: szalagro.hu

A saját cégeteken belül megvannak a biztos munkatársaitok, akikre számíthattok?

Nálunk is van egy kis mértékű fluktuáció, de én arra is büszke vagyok, hogy akik nálunk tanultak bele a mezőgazdasági gépészetbe, azok általában más munkahelyeken is megmaradtak emellett a szakma mellett. Legbüszkébb természetesen a meglévő, megbízható munkatársaimra vagyok, például Deák Attilára, aki már 10 éve velünk van és az autókereskedelemből váltott, majd beleszeretett nálunk a mezőgazdasági gépekbe.

Az új irodánk kialakításánál számomra elsődleges szempont volt, hogy véletlenül se egy elszigetelt, zárt helységet építsünk, hanem inkább egy nyitott teret hozzunk létre, ahol együtt dolgozhatok a kollégáimmal és ezzel is segíteni tudjuk egymás munkáját. Támogatjuk egymást – ez egy jó irány a hosszú távú, eredményes közös munka elérése érdekében.

diákok

Pillanatkép a 32. Bábolnai Gazdanapok SZAL-AGRO Kft. standon – fotó: Agroinform.hu

Azt látom, hogy aki egyszer bele kerül a mezőgazdasági gépészet "bűvöletébe", az ott marad és innen megy nyugdíjba. Nekünk meg az a feladatunk és a kihívásunk, hogy minél több jó szakember képzésében segédkezhessünk és a fiatalok számára is népszerűsítsük ezt a világot, mert ha ez sikerül, akkor úgy érzem, hogy meg fognak maradni a szakmában – utána már nem lesz baj!"

döntő

Csoportkép a Legyél Te is Mezőgépész! Országos Bajnokság döntőjéről – fotó: MEGFOSZ