Új gépcsoport jelent meg az Invest Gépkereskedelmi Kft. palettáján, melynek jelmondata: „minőség profik számára”. Az APV gépek tökéletes segítséget nyújtanak a talajerő-gazdálkodás költséghatékonnyá tételében, ami az egyik legfontosabb lépés a sikeres gazdálkodás irányába.

A köztes termények arra szolgálhatnak, hogy a levegőből felvegyék a nitrogént, és a talajban megkössék, ami azután trágyaként áll rendelkezésre a következő termények számára. Köztes termények alkalmazásával növelhető a termés, illetve csökkenthető a hagyományos termesztésnél használt műtrágya mennyisége, de segíti a gyomnövények elnyomását, növeli a biológiai aktivitást, regenerálja a talajt, és könnyen lebontható, szerves anyagokkal gazdagítja azt.

Köztes termények termesztésével pénz és idő takarítható meg, minimális művelési technikával. A munka lépéseinek kombinálásával – akár tarlóhántással egy időben alkalmazott köztestermény-kiszórás – jelentős energiamegtakarítás is elérhető.

A növények fejlődéséhez vízre, fényre és levegőre van szükség, és természetesen táp- és ásványi anyagokra. Ez utóbbiakból a talaj többnyire keveset tartalmaz, sőt esetenként egyes fontos anyagok teljesen hiányoznak, viszont a fejlődéshez elengedhetetlen a mész, a nitrogén, a kálium és a foszforsav. A gazdálkodás során mindig ügyelni kell arra, hogy minden tápanyag megfelelő mennyiségben álljon rendelkezésre, mivel a növények fejlődése ahhoz a tápanyaghoz igazodik, amely a legkisebb mennyiségben van jelen, és ezt a többi tápanyagtöbblete sem képes kompenzálni.

A növekvő repcénél és más szántóföldi növénykultúráknál nagyon magas a csigarágás veszélye, ezért 3 nappal a vetés után tanácsos a veteményt csigairtóval kezelni, amely ebben az időszakban a leghatékonyabb. Az APV gépekkel a műtrágya, a mikrogranulátum és a csigairtó is hatékonyan szórható, mivel ezeken a készülékeken a legkisebb mennyiségek esetén is garantálható a nagyon finom adagolás.

Az APV elektromos és pneumatikus vetőegységei könnyen alkalmassá tehetőek nemcsak köztes termények, fűmagok, csigairtó és hasonló granulátumok kiszórására, hanem nagyobb magvak szórt vagy soros vetésére is.

Az elektromos APV modellek 1-24 méteres munkaszélesség között állíthatóak, és 40, 105, és 200 literes tartálynagysággal érhetőek el, míg a pneumatikus kivitelek, típustól függően 8 vagy 16 kimenő csővel 1-7 méteres vagy 3-12 méteres munkaszélességig nyújtanak megoldást, és 150, 250, 500, és akár 800 literes tartálynagysággal is kaphatóak. A munkaszélesség a vezérlőmodul segítségével állítható, és az adagoló-tolózárral a vetéssűrűséget is a növénytermesztési céloknak megfelelően változtatható, valamint a pneumatikus vetőgépek az MT2 M1 géphordozóra könnyedén szerelhetőek, így nem szükséges közvetlenül talajmegmunkáló gépekkel kombinálni.

Az APV gépek minden típusa kiváló minőségű vezérlőmodullal szerelt, mely képes fordulatszámmérésre, -szabályozásra és -ellenőrzésre. Kezelhetőségük egyszerű, kabinból irányíthatóak, karbantartásuk, szervizigényük abszolút alacsony, kezelésük könnyen elsajátítható.

További információkért keresse az Invest Gépkereskedelmi Kft. munkatársát:
Farkasdi Márk: +36-30/552-0197, mark.farkasdi@investkft.hu