Szakmai csoportunkban a következő kérdést tettük fel követőinknek:

Mennyit bért kell kifizetni alkalmi munkáért traktorosnak, kertészeti dolgozónak és az erdőn, például fakitermelésért? Napi árakat, illetve órabéreket kérünk szépen, az aktuális megye megjelölésével.

A válaszok nagy vonalakban egybehangzó képet festettek.

A szakmunkás minimális órabér most körülbelül nettó 1200.- Ft, ami jövőre kicsit magasabb lesz.

Ebből kell kiindulnunk, ha magasabb végzettséggel rendelkező gépkezelőt alkalmazunk, aki megfelelően teljesíti a munkáját. Egyértelmű, hogy így a bérezésének közelítenie kell a 2000.- Ft-hoz. Így a munkája után kifizetett összeggel a munkaadó ki tudja fejezni a megbecsülését – és remélhetőleg nem mondja majd az alkalmazott egyik pillanatról a másikra azt, hogy elmegy máshová dolgozni.

Természetesen ez a tendencia nem érvényes az ország minden szegmensére. Vannak – és mindig is voltak – magasabb, valamint alacsonyabb bérezésű régiók.

Olvasóink szerint az sem mindegy, hogy a munkavállaló milyen gépen dolgozik. Egy új gép ugyanis vonzóbb környezetet jelent a munka betöltésekor – fotó: Agroinform.hu

Amikor a relatív magasabb bért fizető régiókról beszélünk, nyilván nem lepődik meg rajta senki, ha Észak-Dunántúlt említjük. De gondoltuk volna, hogy szintén viszonylag magasak az órabérek Bács-Kiskun megyében?

Egyik olvasónk írta:

"A kertészeti munkások bére nettó 15000.- Ft/nap 8 órára! Ebből természetesen 7 órát dolgoznak, mert nem vonhatom le tőlük a reggeli- és ebédidő szünetet, mert különben másnap már nem jön dolgozni. A traktoros gépkezelők 1800-2500.- Ft/óra bért kapnak nálunk Bács-Kiskun megyében."

Még egy elgondolkodtató üzenetet kaptunk a témában:

Az a dolgozó, aki karbantart, javít, szerel, vigyáz a gépekre, valamint kisebb problémát is képes önállóan megoldani, minimum nettó 2000.- forint/óra + egyéb juttatást kap úgy, hogy mellé kisebb-nagyobb szabad mozgásteret is kap  – például a munkaideje beosztásában, hogy ezzel is érezze az elismerést a jól elvégzett munkáért. Így reménykedhet a gazda, vagy munkaadó, hogy a dolgozója nem fogadja el azonnal a kedvezőbb ajánlatot, hanem először a munkaadójához fordul "versenytárgyalásra".

Sokan – annak ellenére, hogy elfogadják a (maximálisan) 2000.- Forintos órabért – kevésnek tartják ezt is más szakmák napidíjaihoz képest:

"A festők, kőművesek elkérnek 30-40 ezer forintot naponta, a traktorosoknak pedig – akik felelnek a 100 milliós gépért is – elég 15 ezer forint?! Hol van itt az igazság, kérdezem én!?"

Most nézzük meg, hogy vajon mi a helyzet az országhatárokon túl, a közvetlen szomszédságainkban?

Kedves vajdasági olvasónktól megtudtuk, hogy Szerbia határ-menti területein a traktorosoknak, csak kevesebb mint harmada napi bér jut, mint a hazai kollégáknak! Változtatás nélkül idézzük a megdöbbentő üzenetet: "15 Euro a napi bér!" (Átszámítva maximum 5400.- Forint)

Ezzel szemben Szlovákiából ezt az üzenetet kaptuk:

"Nálunk minimum netto 65-70 Euro a mezőgazdasági gépkezelői napi munkabér" – ami minimum 23-25 ezer Forintot jelent naponta.

Ausztriából ezt a választ kaptuk a kérdésünkre:

"2020-ban az átlagos netto minimum órabérek a mezőgazdasági gépkezelők esetében 10,9-11,6 Euro között mozogtak."

Egy valami biztos: Hazánkban egyre inkább közelítenek az alkalmi mezőgazdasági gépkezelői munkabérek a nyugati EU-s országokéhoz – mindemellett még közel sem dőlhetünk hátra az elégedettségtől, hiszen a nyugati határmenti munkaadók még így is nehezen találnak munkaerőt.

Érdemes megnézni az Agroinform.hu portál Piacterén aktív álláshirdetéseket, amelyek közül egyre több kerül megosztásra nettó bérek megjelölésével.

Ami igazán meglepő és ellentmondásos, hogy átlagosan félévente még mindig felreppennek hazánkban olyan rettenetes hírek, amelyek modern rabszolgatartó emberkereskedőkről szólnak. Ezek az emberek általában sajnos szintén a mezőgazdasági munkák körében zsákmányolják ki áldozataikat.

Bízunk benne, hogy a XXI. században egyre kevesebb ilyen eset fordulhat elő és reméljük, hogy az internet világában mindenkihez könnyebben eljutnak majd a hírek – és talán a világháló segítségével könnyebben is segíthetünk egy-egy rászoruló embertársunkon.

Figyeljünk egymásra és továbbra is osszuk meg az információkat az agrárium minden szegmenséből!

Szívesen elmondaná a véleményét a témával kapcsolatban? Írja meg a cikk alatt kommentben, vagy ossza meg velünk e-mailben a szerkesztoseg@agroinform.hu címen.