gép

Fresia F18 4x4.

Speciális gépek immár 97 éve

A Fresia S.p.A.-t 1923-ban alapították az olaszországi Millesimoban. Profiljuk igen szerteágazó: nagy teljesítményű hómaró gépeket, hóekéket, repülőgép-vontató nehéztraktorokat, valamint könnyű traktorokat gyárt poggyászszállításhoz, aggregátvontatáshoz, de készítenek egyedi tűzoltóalvázakat is.

A gépesített, kis négykerekű szállítóeszköz karrierje az 1980-as évek elején indult. Az olasz hadsereg pályázatot írt ki egy nehéz terepen is könnyen mozgó, a gyalogság felszereléseinek hordozását, szállítását segítő, önjáró, akár vezető állással is rendelkező technika megalkotására, sikeres próbák esetén sorozatgyártásra.

Az első eszközök 1983-ban álltak hadrendbe. Azóta folyamatosan fejlesztették, mert a katonák után felfigyeltek rá a tűzoltók, katasztrófavédelmi szakemberek, s nem utolsósorban a gazdák, erdészek és vadőrök is. Ma már a sokadik, továbbfejlesztett változatát gyártják kisszériában.

gép

A mai gazda kivitel. Természetesen az irányjelzők és az osztott hátsó lámpák sem hiányoznak.

Napjaink teherhordója

A polgári neve Fresia F18 4x4, bár az olasz haderőnél MTC 90 jelzéssel tartják nyilván. Rakfelülete 1915 mm hosszú, 1040 mm széles, tengelytávja 1200 mm, nyomtávja 700 mm, platója 70 centiméterre van a talajtól, könnyű rakodni. Geometriailag egy euroraklapnyi áru is felfér, természetesen a megfelelő rögzítésről gondoskodni kell. Önsúlya 540 kilogramm, teljes terhelhetősége 430 kilogramm, és 2 személy utazhat rajta. Erőforrásként V2-es (kéthengeres), 694 cm³-es, léghűtéses, 4 ütemű, Brigss & Stratton Twin II motor szolgál, maximális 18 lóerős teljesítménnyel, 3600-as fordulaton.

A szállítóeszköz állandó 4x4-es meghajtású. A meghajtás fokozatmentes az osztóműre szerelt hidromotor által, valamint irányváltóval is rendelkezik. Az összkerékkormányzás szintén hidraulikus szervós. Maximális sebessége 20 km/óra, hivatalosan is lassú jármű, és (nálunk piros) rendszámra kötelezett.

gép

gép

Ilyen egy honvédségi verzió és alváza.

Fékrendszere mind a 4 keréken hidraulikus, tárcsafékes, a fékkar (lent, a kormánytól balra) lábbal működtethető. A kerekek független felfüggesztésűek, tekercsrugókkal és lengéscsillapítókkal. Maximális kapaszkodóképesség 60 százalék, a maximális oldaldőlés 30 százalék lehet teljes terhelésnél, ha a rakomány súlypontja ezt engedi. Gázlóképessége 30 centiméter.

Érdekessége, hogy a kormánykerék és kezelőszervek középre kerültek, mivel nem közúton gyalogvezetésre is alkalmas – hasonlóan a raktári raklapemelő targoncákhoz –, azonban a Fresiát csak magunk előtt szabad irányítani. A gyújtáskapcsoló, üzemanyag-szintjelző és üzemóra-számlálók a vezetőállás mellett, a rakfelület szegélyében kaptak helyet.

A motor balról, a megosztott tartályok (üzemanyag és meghajtó hidraulika) jobbról kaptak helyet. A 40 liternyi benzin kb. 8 órás folyamatos üzemidőt tesz lehetővé. Igaz, ez függ a terheléstől és üzemeltetési körülményektől is.

Forrás:
www.motorsportloralamia.com