2020. április 21-én történelmi mélységekbe, mínuszba esett az USA-ban a WTI kőolaj másodpiaci határidős ára, és bár ez csak pillanatnyi volt, a tartósan alacsony szintet mi is érezzük, akik Magyarországon gázolajat vásárolunk gépeinkbe, autóinkba: csütörtökre ismét 4,72 forintot csökkent, ezzel 299,65 forintra módosult a gázolaj nagykereskedelmi ára, miközben nem olyan rég még 400 forintot is elkértek egy literért. Májustól azonban minden valószínűség szerint ez megváltozik. 

Már májustól jöhet a drágulás

Miért alacsony most a kőolaj ára?

Mint mostanában mindenre, erre is a koronavírus a kulcsszó: a járvány terjedésével rengeteg repülő, teherautó, busz és hajó állt le, amelyek üzemanyagának a kőolaj szerves része. Ha ez nem lenne elég, az ipar és egyéb nagy ágazatok is szabad szemmel jól látható veszteségeket szenvedtek el. A leállások miatt aztán nincs szükség annyi kőolajra, mint korábban, és mivel a kitermelés a válság előtti arányban folytatódott tovább, ez törvényszerűen az ár esését eredményezte.

A fentiekre még rádobott egy lapáttal, hogy az OPEC+ (a kőolaj-exportáló országok kartellje) belső feszültségei miatt az ilyenkor szokásos módon nem korlátozta az olaj kitermelését, hiszen Szaúd-Arábia és Oroszország ki akarta szorítani az új belépőket, főként az USA palaolaj-termelőit a piacról, akik mivel lényegesen drágábban termelnek, nem biztos, hogy túlélnek egy alacsonyabb árat.

Mi történt április 12-én?

Az OPEC+ országok végül megegyeztek: a fenti eseményekre reagálva történelmi, 10%-os mértékben, 9,7 millió hordóval fogják vissza termelésüket május 1-től, és bár a járvány miatt ennek hozadéka egyelőre nem lesz a 400 forintos üzemanyag, azért a szakértők szerint fel kell készülni a jelentős drágulásra, amely ebben az esetben akár 50-60 forintot is jelenthet.

Hogyan kerülje el, hogy júniusban már a mostaninál lényegesen magasabb áron tankoljon gépeibe?

Mivel az emelkedés elkerülhetetlen, ezért most az jár jól, akinek van kapacitása még a növekedés elindulása előtt berendelni egy nagyobb, több ezer literes mennyiséget, hiszen 50 forintos növekedéssel és 9000 liter betárolt gázolajjal számolva 450 000 forinttal több maradhat a kasszában. Ha már eddig is gondolkodott telephelyi gázolajkútban, a mostani a legjobb idő a beruházásra, hiszen ilyen minden valószínűség szerint nem lesz több.

Telephelyi gázolajkút az üzemanyag tárolására

Tároljon be Magyarország piacvezető 9000 literes műanyag gázolajkútjával!

A betárolásban hű segítsége lehet a mezőtúri Derby-Túr Kft. által forgalmazott piacvezető 9000 literes műanyag dupla falú gázolajkút, a Kingspan FuelMaster 9000, Optimális felszereltségben. A tartály körülbelül 100 kilóval nehezebb a hasonló kialakítású társainál a vastagabb fal miatt, amely lényegesen ellenállóbbá teszi a mechanikai sérülések ellen, ráadásul az Optimális felszereltségben minden benne van, amelyre egy profi gazdálkodónak szüksége lehet. A digitális mérőóra vagy az üvegpoharas szűrő mellett a munkaszintre hozott magyar szabvány 3” ElaFlex feltöltőcsatlakozó is, amely nélkül a nagyobb gázolaj-forgalmazók le sem engedik az üzemanyagot a tartályba.

Kingspan FuelMaster 9.000 prémium műanyag gázolajtartály

Piacvezető tartályhoz piacvezető vásárlás utáni gondoskodás illik, márpedig a Kingspan FuelMaster 9000 az egyetlen műanyag tartály ma Magyarországon, amely a 10 év átlyukadás elleni garancia mellett 3 év kiszállógaranciával is rendelkezik. Ez azt jelenti, hogy legyen a tartály bárhol is, egy esetleges meghibásodás esetén a Derby-Túr szerelője 72 órán belül kiszáll a helyszínre és elhárítja a problémát, ezért pedig Önnek semmit, még kiszállási költséget sem kell fizetnie!

Magyarország legnépszerűbb 9000 literes műanyag gázolajkútját a Derby-Túr most raktárról, akár a következő munkanapra az Ön telephelyére szállítja, ráadásul extra kedvezményt is ad, hogy Ön biztosan a legjobb üzletet kötve kezdhesse meg az üzemanyagon való spórolást.

Akár már másnapra önnél a Kingspan FuelMaster 9.000

Kevés a 9000 literes méret? Gondolkodjon konténerkútban!

A Kingspan FuelMaster mellett a Derby-Túr kínálatában megtalálhatók ezen kívül konténerkutak is, amelyek 5000 és 30 000 liter közötti méretekben elérhetőek a totális biztonságot keresőknek, ráadásul a cég a jelenlegi helyzetben is átlagosan a megrendeléstől számított 2 hét alatt le tudja szállítani azt az érdeklődőknek.

Konténerkút 5.000 és 30.000 liter között

A piacvezető Kingspan FuelMaster 9.000 teljes termékoldalának megtekintéséhez és árajánlat kéréshez kattintson ide!

Derby-Túr Kft.
www.gazolajkut.hu