A Gépközvetítő Kft. immár több mint egy évtizede van jelen a gépértékesítés piacán, számos neves márka forgalmazásával foglalkoznak: a termékpalettán megtalálhatóak John Deere traktorok, Quivogne munkagépek, illetve a Fliegl egyik kiemelt hazai partnere és a Deraland Kft. viszonteladója is egyben a cég.

John Deere traktor és Fliegl tartálykocsi

A Gépközvetítő Kft. profi szervizszolgáltatást nyújt ügyfeleiknek – Fotó: Agroinform

Gépválasztástól a szervizig – komplex megoldások, akár használt gépekre is

Teljes körű szolgáltatást nyújtanak a gazdálkodóknak a gép és technológia kiválasztásától a finanszírozáson át a szervizelésig. A Gépközvetítő Kft. 25 főt alkalmazottal dolgozik, 16 000 négyzetméteres telephelyen, 2400 négyzetméteres épületben várja ügyfeleit. Szervizcsarnokuk diagnosztikai rendszerekkel való felszereltsége magáért beszél, európai szintű szervizszolgáltatást nyújtanak ügyfeleiknek. Csoma Tamás, a vállalkozás egyik ügyvezetője kiemelte azt is, hogy rajtuk keresztül használt gépek beszerzésére is van lehetőség, az ezzel kapcsolatos teendőket összefogják, menedzselik a beszerzést, mivel egyre nő az igény a használt gépekre is.

Béres Attila, a cég másik ügyvezető tulajdonosa 3 pontban foglalta össze, hogy mi vezetett náluk a sikerhez. Fontos

  • a jól kiválasztott termékkör,
  • az ügyfélcentrikus hozzáállás
  • és a realitásokon alapuló pénzügyi megoldások kiválasztása.

Kipróbált pénzügyi megoldások

A Gépközvetítő Kft. és az Euroleasing Zrt. együttműködésének köszönhetően olyan finanszírozási modellek segítik a gazdákat likviditási kérdésekben, amelyek már bizonyítottak.

Gépközvetítő

Szakmai nap volt Kaposváron az AÖP jegyében – Fotó: Agroinform

Komiljovics Márk, az Euroleasing Zrt. mezőgazdasági gép- és eszközfinanszírozási üzletágának vezetője elmondta, hogy 2022-ben rekordévet zárt a mezőgazdasági gépek és eszközök lízingpiaca, a 2021 évi 108,8 milliárd forintos kihelyezés ugyanis 132 milliárd forintra emelkedett 2022-ben (21-22 százalékos növekedés).

Az Euroleasing lízingkonstrukcióinak előnyei közül kiemelendő az egyszerűbb, gyorsabb jóváhagyási és szerződéskötési folyamat és a mezőgazdasági vállalkozások bevételeihez igazodó szezonális díjfizetés lehetősége.

A hagyományos gépbemutatón túl aktuális szakmai kérdések is terítékre kerültek. Az Agro-ökológiai Programról dr. Juhász Anikó agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár tartott előadást. Felhívta a figyelmet arra, hogy kizárólag a leírt szabályokat tekintsék mérvadónak a gazdálkodók a gyakorlatok megvalósítása során.

A támogatási rendszer új eleméhez kapcsolódóan a mikrobiológiai készítményekről a Phylazonit készítmények gyártója és forgalmazója, az Agrova Kft. ügyvezetője, Vajda Péter tartott előadást.

Minden, ami a traktor körül számít

A több mint 20 éves Deraland Kft. termékpalettáját Dér Attila, a cég ügyvezetője mutatta be, mint mondta, a traktorkiegészítő berendezések jelentősen hozzájárulnak az erőgépek erőforrásainak kiaknázásához.

Fliegl pótkocsik és tartálykocsik

Ackerman Tamás, a Fliegl Abda Kft. vezetője az univerzális letolókocsikat, a híg-, és szervestrágya kijuttatására alkalmas pót- és tartálykocsikat, a cserefelépítményes pótkocsi-konstrukciókat, traileket mutatta be.

Innovatív francia és cseh munkagépek

A Quivogne Magyarország kínálatában megtalálhatóak a francia Quivogne és a cseh OPaLL-AGRI gyártó munkagépei a talajművelés, a vetés és a növényvédelem területén, a részletekről Gazsi Zsolt ügyvezető beszélt.