Kecskemét környékén már több mint 40 éve ismerik a KITE nevét. Köszönhetően annak a számos gyümölcsöző partnerkapcsolatnak, melyek nem csak a múltat és a jelent, hanem a jövőt is jelentik a cég számára. Alközponttal 2001 óta rendelkezik a cég a városban, azonban számos tényező indokolttá tette egy új, modernebb térségi bázis létrejöttét, melyet megérdemel a régió, a megye és az ottani, ma már több mint 4000-es partnerkör is. Ezért a KITE Zrt. vezetősége 2015-ben úgy döntött, hogy egy a mai kor elvárásainak sokkal inkább megfelelő központot hoznak létre.

KITE

Új térségi bázist érdemelt meg a régió több mint 4000-es partnerköre

Az új épület a Georg Knorr utcában kapott helyet, az építkezés 2016-ban kezdődött. A beruházás több mint 1,2 milliárd forintból valósult meg. A mintegy 3 hektár területen fekvő telephelyet 2017 decemberében vehette birtokba a cég, hogy a 2018-as tavaszi szezonban már ott fogadhassák régi és új partnereiket.

Szabó Levente azt is elmondta, hogy az új alközpont létrejöttének alapvetően három oka van.

Az első és legfontosabb a partnerek minőségi kiszolgálása, amelyre a régi, a forgalom és a partnerkör növekedése miatt kinőtt alközpontban már nem voltak képesek. Nem volt lehetőség a KITE Zrt. széles portfóliójának bemutatására sem.

A Kecskeméti Alközpont átadása

A második nyomós ok, a külföldi leányvállalat kapacitásainak kiszolgálása. 2017-ben nyitotta meg ugyanis kapuit a KITE Zrt. szerbiai leányvállalata a KITE d.o.o., mely a John Deere és a JCB jogok birtokosa. Neki kell egy olyan háttérország, mely a műszaki szolgáltatásokat, valamint az alkatrész- és - esetenként - a gépellátást megfelelő mértékben tudja biztosítani. Nem elhanyagolható tény, hogy a távolság sem olyan nagy a két helyszín között, főleg, hogy a Kecskeméti Alközpont könnyen megközelíthető az autópályáról.

A harmadik ok pedig a Kecskemét környéki kertészetekben dolgozó és abból élő partnereik száma. Ebben az alközpontban lehetőség lesz egy gyorsabb, hatékonyabb zöldutas kiszolgálási metódust alkalmazni, mely számukra is kielégítő lesz. Elérhetővé válik a 2016-ban telepített KITE-Tagliani Faiskolában, valamint az idén korszerűsítésre kerülő Derecskei Telephelyen megtermelt szaporítóanyagok széles skálája az év teljes időszakában.

KITE

Szabó Levente a KITE Zrt. vezérigazgatója elmondta, a legfontosabb a partnerek minőségi kiszolgálása

Nem csak az épületet és a logisztikai hátteret kívánják a partnerek szolgálatába állítani, de a humánerőforrás tekintetében is fejlesztenek. Már két kertészeti szaktanácsadó dolgozik a kecskeméti körzetben, és még egy, aki csupán a biológiai növényvédelem területén nyújt szaktanácsot az intenzív kultúrák termelőinek.

Az új növényvédőszer-raktár

Az új kecskeméti alközpont adatai:

Az ingatlan területe: 29.573 m2. Az alközponti épület hasznos alapterülete összesen: 3604,29 m2, fedett oldalsó tárolókkal együtt mindösszesen: 4481,83 m2.

Az irodaépület alapterülete a bemutatóteremmel és az irodaterülettel együtt összesen 404,55 m2.

Az összes raktárterület (“A-B” növényvédőszer-raktár, “C-D” növényvédőszer-raktár, vetőmagraktár, kertészeti raktár, alkatrészraktár, John Deere alkatrész-átrakó, komissiózó) 2646,75 m2 és a fedett oldalsó tároló 862,66 m2, mindösszesen: 3509,41 m2.