A közel harmincéves múlttal rendelkező német Güttler cég 1996-ban érkezett Hódmezővásárhelyre. A Maroslelei úton található, jelenlegi telephelyükön már két éve folyik a mezőgazdasági gépek gyártása. Még 2015-ben az új telephely megnyitóján tartották az első nyílt napot, melynek fontos üzenete, hogy ilyenkor bárki bepillantást nyerhet a berendezések gyártási folyamataiba, és gyakorlati bemutatón is szemügyre veheti a legújabb fejlesztéseket.


A felvételen jól látszanak a gépkapcsolatok hatékony munkái – Videó: Agroinform.hu

Az első rendezvény sikerének köszönhetően a kezdeményezés hagyománnyá vált, így a meghívott vendégek idén is szakmai bemutató keretein belül tapasztalhatták meg a Güttler gépek hatékonyságát. A tavalyi évben, szeptemberben várták az érdeklődőket, viszont az idei bemutató a tarlóhántást helyezte középpontba, ennek megfelelően a rendezvény időpontja is előrébb került. A délelőtti szántóföldi bemutatón 7 gépkapcsolatot lehetett megtekinteni, köztük teljesen új fejlesztésű eszközöket is, majd ezt követően került sor a gyárlátogatásra.

Könnyen, gyorsan, hatékonyan... ezekkel a szavakkal lehet jellemezni a SuperMaxx-ot – Fotó: Agroinform.hu

Óriási érdeklődés övezte a SuperMaxx kultivátor 7 gerendelyes változatát, amely az év bármely időszakában használható, például több menetben történő tarlóhántásra. Az eszköz könnyen húzható, így munkavégzése költséghatékony, a sebességhez párosuló nagy áramlási keresztmetszetről pedig a 130 cm-es osztással elhelyezett lándzsás kapák gondoskodnak.

A képen jól látszik a hengerek utáni föld hibátlan minősége – Fotó: Agroinform.hu

A kultivátor után a 6,4 méter munkaszélességű Master henger mutatkozott be, mely egyedi kialakításának köszönhetően nem ragad be, így már kora tavasztól akár késő őszig is használható. A berendezés 4 részből áll, és hatékony tömörítése révén lezárja a talajt, így megőrzi annak nedvességét, valamint komoly előnye, hogy a tagok önálló mozgásra képesek, követve ezzel az egyenetlen felszínt. A hengerek előtt egy FlatSpring simító kapott helyett, mely hidraulikusan vezérelt és fő feladat az elő-rögtörés.

Szár nem maradt földfelszínen – Fotó: Agroinform.hu

A sorban a 4,5 méteres munkaszélességű Földmester kompaktor következett, mely felépítését tekintve az elején simító található, közepén, 3 sorban helyezkednek el a cserélhető lúdtalp kapák, a végén pedig a hagyományos Güttler-henger zárja a sort. Szántáselmunkálásra, és magágykészítésre is kiválóan alkalmas, és felépítésénél fogva a henger akár önmagában is használható.

Még egy kis ellenőrzés, és indulhat útjára a PrimusPlus – Fotó: Agroinform.hu

A PrimusPlus szántóföldi kultivátor 3 méteres, 7 kapás változata következett, amely a tarlóhántáson túl akár még szántás kiváltására is alkalmazható. A szárnyas kapák osztása 425 mm, és tarlóhántás esetén a szárnyak leszerelhetőek, hiszen ezek nélkül is átvágják a talajt. A grubber közepén található takarótárcsák feladata a szármaradványok bekeverése, a lezárásról pedig a már jól bevált Güttler-henger gondoskodik.

Az egyik legnagyobb érdeklődést a Moreni vetőgép okozta – Fotó: Agroinform.hu

Magyarországon a Güttler Kft. forgalmazza az olasz Moreni gyártó munkagépeit is, így a gazdálkodók egy mechanikus vetőgép munkáját is láthatták, mely komplex kapcsolatban egy forgóboronával dolgozott együtt. Az aprómagvak vetésére is alkalmas berendezés elérhető egy- és kéttárcsás, illetve csúszótalpas csoroszlyával, és a csoroszlyanyomás fokozatmentesen állítható.

Komplex eszköz fronthidraulikán – Fotó: Agroinform.hu

A vetőgépet vontató traktor elejére egy Güttler fronthidraulikus magágykészítőt függesztettek, 3 m-es Duplex hengersorral szerelt változatban. Előtte egy kapás elmunkáló dolgozott, mely a nagyobb rögöket a hengerek elé, a felszínre hozva segítenek a tökéletes magágy kialakításában.

A képen jól látszik a mérhetetlen erő, és a zúzás hatékonysága – Fotó: Agroinform.hu

A szántóföldi bemutató zárásaként egy Müthing szárzúzót láthatott a közönség, hiszen a német gyártó gépeit ugyancsak a hódmezővásárhelyi cég forgalmazza. A rotoron a kalapácsok spirálisan helyezkednek el, és nagy tömegüknek köszönhetően a vastagabb növényi szárakat is képesek szétzúzni. Az eszköz élettartamát növeli a belső, cserélhető, kemény kopólemez, valamint a palást kialakításának köszönhető rendkívül merev szerkezetű.