Növekvő érdeklődés

A FIRA – Forum International de la Robotique Agricole – 2015-ben indult útjára, vagyis idén már 6. alkalommal került megrendezésre. A cikk írásakor még nem volt kész statisztika, de tavaly 70 ország 1500 vendége regisztrált, míg 2019-ben csak 850 látogatója volt az események 71 országból. A mi saját tapasztalatunk alapján átlagosan 280-330 érdeklődő kísért figyelemmel egy-egy előadást, bemutatót, mert ezt is lehetett látni a monitor jobb felső sarkában.

Agrárgépek újragondolva és a piaci elvárás nagy talánya

A helyzet korántsem egyszerű. Már többször írtunk különféle célú, rendeltetésű kerekes vagy repülő eszközökről, amelyek a teszteken kiválóan szerepeltek, és viszonylag nagy érdeklődést értek el gazdakörökben. Azonban már az elején kijelenthetjük, hogy a repülő eszközök csak gyors felmérésre, határszemlére, permetezésre lehetnek alkalmasak, ami a levegőből is elvégezhető. A talaj-előkészítés, vetés, gyomirtás, műtrágyázás, betakarítás műveletei maradnak a kerekes, talajon mozgó eszközökre, függetlenül attól, hogy autonóm vagy távirányított (ember közeli jelenléte szükésges).

Azonban vannak s valószínűleg maradnak bizonyos műveletek, ahol kell az emberi jelenlét kiszolgálásszinten, például a vetőgépek, permetezők és műtrágyázók kiszolgálásához, újratöltéséhez, majd a munkák végeztével a tisztításhoz. Ugyanakkor vannak olyan gépek és műveletek, mint például az állattartó telepeken történő takarmánykiosztás, ahol már ma is lehetséges a teljesen automatizált folyamat: a gép begyűjti, bekeveri és kijuttatja az előre beállított takarmánymennyiségeket. Igaz, még ez is kísérleti célokat szolgál.

A kerekes vagy gumihevederes eszközök fejlesztői máris két külön úton próbálkoznak: az egyik a mai traktorokhoz hasonló, alapgépet és a hozzá kapcsolható, cserélhető eszközöket jelenti. A másik irányzat az egy-két funkcióval rendelkező, célirányos, önjáró gépeket jelenti. Azaz nincs vontatóeszköz, egy-egy gép a mai traktorokhoz kapcsolt eszközt helyettesíteni. Ez viszont csak akkor lehetne versenyképes alternatíva, ha nem kerülne többe, mint egy felkapcsolt vagy vontatott eszköz.

A meghajtást ezen gépeknél szinte kizárólag akkumulátorról működő villanymotorok biztosítanák. A kritikus pont (jelenleg) a szántóföldek melletti gyorstöltési lehetőség. A munka jellegétől és a műszaki paramterektől függően a folyamatos üzem egy feltöltéssel 4-10 óra között változhat.

Vannak azonban olyan vállalkozások is, amelyek robotaik méretével, kapacitásával kimondottan a kis háztáji gazdaságokat célozzák meg, maximum 5 hektáros területig. A jelenlegi próbák és tartós tesztek eredményei a továbbfejlesztéseket szolgálják, amelyek szerint már 2023-2025-ben várható komolyabb piaci áttörés, de az agrárrobotok általánosabb elterjedése 2029-től várható. Természetesen nem minden alkalmazásnál fog egyszerre vagy azonos mértékben végbemenni az áttörés.

Jogszabályi problémák

Sajnos az önvezető autók esetében jelenlétük egyelőre sokkal több kérdést vet fel, mintsem megoldást. Leginkább a felelősség kérdése balesetnél, IT-biztonság és adatvédelem. Utóbbi inkább a személy- és áruszállítás terén érzékeny. A közlekedésbiztonság már jóval összetettebb, főleg keskenyebb vidéki mellékutakon, ahol a leggyakoribbak a mezőgazdasági gépek vonulás vagy szállítás során.

Az eddig bemutatott robotok jelentős része egyáltalán nem nevezhető túlméretesnek, ellenben közúti forgalomhoz ugyanúgy meg kellene felelniük a KRESZ-előírásoknak, mint a mostani traktoroknak és más mezőgazdasági gépeknek, bár tudjuk, szinte teljes sötétségben is képesek munkájukat végezni, a professzinális kameráknak és érzékelőknek köszönhetően.

Ugyanakkor egy méretesebb robottraktor és függesztett vagy vontatott eszköz kombináció esetében vagy egy betakarítógépnél vajon hogyan működne a közúti önvezető funkció – számunkra ismerős helyzetben –, útpadkára vagy árokszélre történő lehúzódással vagy megállással segíteni a többi közlekedő elhaladását? A felsoroltak miatt egyelőre csak a tréleren szállítás jöhet szóba, vagyis az egyik legfőbb technikai előny vész el.

Gépbemutatók – aktuális újdonságok (fejezetcím/gyártmány-gyártó)

AVO - corobotics

A növényvédelmi robot egyik része vegyszertartály, a másik része akkumulátor, míg a tetején levő napelemtáblák a folyamatos üzemmódot biztosítják, de természetesen hálózatról is tölthető. Mind a 4 kerék hajtott és kormányzott, okostelefonról is irányítható. A gyomirtást maximális precizitással célzottan, mikroadagokban végzi.

gép

Munka közben

gép

A működéi séma

Bakus - VitiBot

Aki a francia szőlőművelő robot nevéből Bacchusra asszociált, jól gondolta. A gépek 2-féle méretben készülnek, ennek függvényében 1,6-2,2 méter magas ültetvény művelésére alkalmasak, minimum 1,1-1,3 méteres sortávolság esetén. Az összekerékhajtás és kormányzás itt is magától értetődő megoldás. Az abroncsozás 320/65 R 16 méretű, talajkímélő, csupán 0,9 bar nyomással. A 4 akkuegységet a kerekekhez közel helyezték el az egyenletes súlyelosztás és stabilitás érdekében. 40 vagy 60 kilowattórás csomag közül választhatunk, utóbbival 10 órányi folyamatos működés lehetséges.

A normál töltési idő 10 óra, de gyorstöltővel 2 óra is elég a 80 százalékos szinthez. Az üzemeltetési költség nem egészen 1 euró óránként. A Bakus S 3,5 m hosszú, 1,75 m széles és 2 m magas, tömege 2350 kg. A Bakus L 3,5 m hosszú, 1,95 m széles és 2,5 m magas, tömege 2400 kg. A maximális munkasebesség 6 km/óra, a gépet kettős GPS RTK-rendszer irányítja. A maximális emelkedő 45, az oldaldőlés 20 százalékos lehet.

Bakus

A Bakus S 3,5 m hosszú, 1,75 m széles és 2 m magas, tömege 2350 kg

Ceol – Agreenculture

A gép egy gumihevederes, hibridüzemű, dízel-elektromos minitraktor, amely szinte bármilyen eszközhöz alkalmas, amit elbír. Hossza 170 cm, a hevederszélesség 72-120 cm között fokozatmentesen állítható, míg a hevederszélesség 180 milliméter. A függesztőszerkezet teherbírása 300 kilogramm. A villanymotor teljesítménye 10 kilowatt (13,6 LE), a tápfeszültség 48 volt, igénybevételtől függően 60-90 perc a tisztán elektromos üzemidő. A maximális munkasebesség 6 km/óra.

Teljesen autonóm üzemmódú, de okostelefonról 100 méteren belül is lehet irányítani közvetlenül. Centiméter-pontossággal tud dolgozni a GNSS RTK / NRTK rendszereknek köszönhetően. Virtuális akadályérzékelővel és vészmegállító funkciós lökhárítóval is rendelkezik. A kijelölt munkaterület geo-fence határolású.

gép

Ceol dízel-hibrid traktor

Dino - naïo

Ez nem más, mint egy önjáró kultivátor, kimondottan zöldségkultúrákhoz. A nyomtáv 150-200 cm között állítható, a munkaszélesség 120-160 cm, a sortávolság 15-50 cm közötti lehet. A gép 2,5 m hosszú, 1,3 m magas, tömege 800 kg, eszközök nélkül. Szintén elektromos meghajtású, összkerékhajtással és kormányzással. A maximális munkatempó 4 km/óra, napi 5 hektárt tud megművelni, a maximális üzemidő 10 óra. A munkát GPS RTK és kamera segíti, centiméter-pontossággal.

robot

„Agrárdinó“ munka közben

FarmDroid

A dán cég egyelőre egy géppel, az FD20-assal jelent meg, amely vetőgépként és kultivátorként egyaránt használható számtalan zöldségféle és cukorrépa esetében. Maximális munkaszélessége 3 méter, és egy gép 20 hektár megművelésére alkalmas. Sebessége 950-1100 méter/óra között szabályozható, az áramellátást napelemtáblák is pótolják. 8 százalékos emelkedőn és 5 százalékos lejtmenetig tud dolgozni, talajkondícióktól függően, és egy vetőtartály 6 literes.

Középre függesztett eszközökkel dolgozik, 4-8 aktív, illetve 8-4 passzív sor állítható be. Zajszintje 60 dB alatti. Önsúlya 950 kg, szerelékkel maximum 1050 kg lehet. 0-tól +40°C-ig alkalmazható, a tárolási hőmérséklet -10°C és +50°C között lehet. A gép fődarabjait több mint 10 év élettartamra tervezték.

robotrobot

A dán FrarmDroid FD20 munka közben

Juliet és Lima a SwarmBot 5 szériából – SwarmFarm Robotics

A 2012-ben alapított ausztrál vállalkozás, mondhatni, az „öregebbek“ közé tartozik. Ők az egy alapgép, többféle alakalmzás hívei. Ellenben a dízel-hidraulikus meghajtás miatt kilógnak a sorból, igaz, az összkerékhajtás és kormányzás itt is egységes. Részleteket nem közöltek, de a Júlia a klasszikusnak mondható, széles szórókeretes permetezőfunkcióban jeleskedik, míg Lima a kaszálásban, rendsodrásban, de kisebb, 1 tengelyes műtrágyázót is vontathat. Továbbá az abroncsok cserélhetők a kívánt munkának megfelelően.

Az óriási földterületek miatt projektjük jellegzetessége, hogy legalább 4-5 gépet virtuálisan összekapcsolnak csatárláncban, de kb. 20-50 méterre egymástól.

robot

robot

Kaszálás és permetezés

robot

Több gép koordinálása is lehetséges

OZ – naïo

Kicsi, de nagyon sokoldalú: talaj-előkészítés, vetés, gyomlálás, növénygondozás és kisebb szállítási feladatok. A GPS RTK által 25 mm pontossággal mozog a növények közt, minimális helyigénye a sorok közt 60 cm. Hossza 130, szélessége 47, magassága 83 centiméter. Tömege 150 kg, és 300 kilogrammot vontathat. Összkerékmeghajtású és csúszó kormányzású, sebessége 1,8 km/óra. Egy feltöltéssel 8 órát üzemel, és óránként 1011 négyzetméter megművelésére képes.

robot

Az OZ többcélú robot

Ted – naïo

Ezt a robotot szintén szőlőművelésre fejlesztették ki, 3-féle változatban gyártják, 180; 200; 235 cm ültetvénymagassághoz. A 4 méter hosszú gépek 1,35 vagy 1,8 m szélesek, 115 vagy 160 cm-es nyomtávval. Tömege 1,8 tonna, maximum 10 órán át működik egy feltöltéssel, 30 százalékos emelkedőket tud leküzdeni, maximális sebessége 6 km/óra, és napi 5 hektár megművelésére képes.

Művelési pontossága kevesebb mint 5 centiméter. Sokoldalú, ültetvény- és soraljgondozásra, műtrágyázásra és lombozatmetszésre egyaránt alkalmas.

robot

Ted, „szőlősgazda“ 4 keréken

WeLASER – egy európai uniós projekt

Egy 9 tagú konzorcium fejlesztése és eddigi munkája az egészséges és környezetbarát növényvédelemért. A lézert igen sokféle módon és sokféle célra lehet alkalmazni, még a gyomirtásra is. Elég elszomorító, hogy globálisan közel 130 millió tonnányi gyomirtó szerrel szennyezzük környezetünket mind a mai napig, pedig egyszerűen ki is lőhetjük a gyomokat szó szerint.

Egyelőre még prototípusról van szó, egy vontatott és egy első függesztésű változatban. Tény és való, hogy nemcsak környezetbarát, de költség- és energiahatékony megoldásról van szó. A növényzetet lézerszkennerek vizsgálják, az előre eltárolt adatok alapján ismerik fel a gyomokat és haszonnövényeket. A fedélzeti számítógépe kalkulál, hogy az adott sebesség alapján (a szkenner és a lézeres egység távolsága adott) mikor kell felvillantani a pusztító lézersugarat. A lézeres gyomirtó berendezés természetesen több sor szélességű is lehet.

robot

Lézeres gyomirtó berendezés prototípusa, vontatott kivitelben

ZTractor

Az egyesült államokbeli cég már három különböző típusú gépet is gyárt 2019 óta. Mindhárom gumihevederes, önjáró elektromos traktor, 3 pontos függesztőszerkezettel. Ezúttal a Bearcub 24 volt a középpontban, amely meghajtása és az eszközök működtetése is egyaránt elektrohidraulikus rendszerű.

A kardánkihajtás fix, 540-es fordulatú. Az akkucsomag 25 kilowattórás, lítium-ionos, a gép önsúlya 980 kg, maximális sebessége előre 24 km/ó, hátrramenetben 4,8 km/óra. A gép hossza 120 cm, szélessége 101 cm, magassága 85 cm. Fokozatmentesen állítható nyomtávú, a hevederek közti távolság 65-150 cm lehet, a gumihevederek szélessége szintén választható 23-65 cm között, míg a szabad magassága 40 cm.

robot

robot

Bearcub 24 és hajtásrendszere