Legutóbb január végén beszélgettünk a „Mezőgazdaság digitális átállásához kapcsolódó precíziós fejlesztések támogatása" program kapcsán Dr. Mesterházi Péter Ákossal, az AXIÁL Kft. precíziós gazdálkodási csoportvezetőjével. Akkor kiderült, hogy a cégnél komoly IT fejlesztéseket hajtottak végre, ezáltal pedig olyan rendszert építettek, amivel hatékonyan és problémák nélkül tudják nagyon sok pályázó projektjét kezelni. Az elmúlt több mint fél év tapasztalatai alapján, most újra megnézzük, hogy miként vizsgázott a rendszer.

Mik a tapasztalatok az AXIÁL Kft. precíziós területén, sikeresek a fejlesztések?

Dr. Mesterházi Péter Ákos

Igen, egyértelműen. Sok partner pályázata kapcsán kezdtük meg a szolgáltatások teljesítését, eddig sok ezer hektárnyi területen minden gond nélkül működik a rendszerünk. Merem azt mondani, hogy egy nagyon előremutató, az IT-szektorban napjaink csúcstechnológiáját jelentő koncepciót raktunk össze. Az igazi sikert pedig az jelentette, amikor ezt láttuk a gyakorlatban is megvalósulni. Már a tesztüzem is szinte teljesen probléma mentesen zajlott. Csak 1-2 kisebb korrekcióra volt szükség, lényegében pár perc alatt megvalósítható finomításokról esett szó. Azóta pedig hiba nélkül működünk.

Mik a rendszer legfőbb előnyei?

A legfontosabb, hogy letisztult és átlátható a szolgáltatásunk. Olyan dolgokat kínálunk, amelyek valóban a precíziós gazdálkodásról szólnak. Az online elérhető Vantage felületünkön partnereink folyamatosan nyomon tudják követni, hogy hol tart a megvalósulás. A farmmenedzsment szolgáltatásokat pedig úgy tesszük elérhetővé, hogy benne vannak a partnerek területei, a további szolgáltatásaink révén azokra már előállított adatokkal együtt. Egyszóval egy kész és kerek rendszer, amit csak használni kell.

Másrészt nagyon jelentős kapacitásunk van, ami nem elhanyagolható előny. Képesek vagyunk akár napi 3-5000 hektáron zónák lehatárolására. Mindezt úgy, hogy zónázási módszereink 4-15 évnyi visszamenőleges műholdfelvételek sorozatára épülnek, tehát nem néhány műholdfelvételt kell feldolgoznunk. Ha valaki ma megrendeli a zónázást, akkor pár napon belül már ott is vagyunk talajmintát venni, a zónákat követve. És a laborból is jó ütemben jönnek az eredmények.

AXIÁL Vantage

Projekt menedzsment felület az AXIÁL Vantage rendszerében – fotó: AXIÁL Kft.

Nem utolsó sorban, a háttér infrastruktúrát szintén úgy alakítottuk ki, hogy a lehető legtöbb folyamatot automatizáltuk, miközben minden történés nyomon követhető. Percre pontosan látjuk, hogy mikor született egy ajánlat vagy szállítási megállapodás, hogy melyik szolgáltatásunk melyik táblákra készült el, stb. Ez óriási segítség a projekteket koordináló kollegáinknak, nagyon hatékony működést tesz lehetővé. És ennek köszönhető az is, hogy így szakmailag egységes szolgáltatást tudunk nyújtani az ország valamennyi pontján, hiszen a végeredmény nem múlik azon, hogy melyik kolléga végezte el az adott műveleteket manuálisan. De ehhez hasonló koncepcióra épül az a Vantage felület is, amit a partnereink látnak. Lépésről-lépésre haladva viszi végig a partnert a teendőkön. Egyszerűen, könnyen érthetően.

AXIÁL Vantage

Vantage felület a partnereknek a szolgáltatásokkal kapcsolatos digitális ügyintézéshez – fotó: AXIÁL Kft.

A pályázatok kapcsán mik a tapasztalatok, hogy haladnak a partnerek a megvalósítással?

A partnerek egy része továbbra is csak a gépvásárlást látja a pályázatban, a precíziós résszel csak azért foglalkozik, mert kötelező. Ugyanakkor nagyon sok partner komoly célokkal vág neki, olyan rendszert akar kiépíteni, amiből hosszú távon is profitálni tud majd. Szerintem ők gondolkodnak jól. Nekik a fenntartási időszak végén egy jól működő rendszerük lehet, tele hasznos információkkal a területeikről, nem csak az addigra már 6-7 éves gépekkel gazdagodnak. Ráadásul az adatbázis nagyon komoly érték. Ezek a partnerek igenis megnézik, hogy miről is szól az adott szolgáltató ajánlata, illetve, hogy milyen költségekkel fog járni majd annak fenttartása a további években. Ennek köszönhetően vannak partnerek, akik nem a mi ajánlatunkkal pályáztak, de módosítanak és velünk valósítják meg a terveket, mert meglátták a többlet értéket a mi szolgáltatásainkban.