Péntek

Erőteljes felhőképződés várható, a gomolyfelhők össze is állhatnak, így a nap első felében több, délután pedig már kevesebb napsütésre számíthatunk. Az Alpokalján akár egész nap borult lehet az égbolt. Csapadék csak elvétve fordulhat elő, legfeljebb egy-egy helyen alakulhat ki kisebb eső vagy zápor. Az északi, északkeleti szél többfelé élénk lesz, különösen az északkeleti megyékben erős széllökések is előfordulhatnak.

A csúcshőmérséklet általában 14 és 18 fok között alakul, de a tartósan borult nyugati határvidéken ennél hűvösebb idő is lehet.


Szombat

Éjszaka csökken a felhőzet, majd napközben változóan felhős-napos idő várható, gyakori gomolyfelhő-képződéssel. A gomolyfelhők átmenetileg összeállhatnak, északkeleten néhol zápor is kialakulhat, ám inkább az esti óráktól nő meg a csapadék esélye. Az északnyugati, nyugati szél élénk lehet főként az ország északkeleti harmadában.

Hajnalban 2 és 8 fok közé süllyed a hőmérséklet, a derült, hidegre hajlamos északi és északkeleti tájakon gyenge fagy is előfordulhat, de talaj menti fagy az ország más részein sem kizárt. Délután 14 és 19 fok közötti maximumokra számíthatunk.


Vasárnap

Észak, északkelet felől egy frontális felhő- és csapadéksáv érkezhet, amely elsősorban a keleti országrészben hozhat esőt. A Dunántúlon leginkább csak helyi záporok fordulhatnak elő. A délutáni órákban már túlnyomóan gomolyfelhős, napos és száraz idő valószínű. Az északi szél élénk, néhol erős lesz.

A legalacsonyabb hőmérséklet 3 és 10 fok között alakul, de a derült délnyugati tájakon fagypont köré is lehűlhet a levegő. A nappali csúcsértékek 12 és 19 fok között szóródnak.

SZÉLTÉRKÉP, CSAPADÉKTÉRKÉP, HŐMÉRSÉKLETTÉRKÉP

Az Agroinform.hu Időjárás rovatában 24 órás, 7, 15 és 30 napos országos és település szintű előrejelzéseket, valamint az elmúlt 30 napban mért adatokat is megtalálod, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt.

Forrás: Met.hu

Indexkép: olvasói fotó/Csóré András