Az Agrárgazdasági Kutató Intézet első háromnegyed évet összefoglaló statisztikai jelentése is hasonló mélyrepülésről tanúskodik, bár itt már a munkagépek eladása terén voltak olyan szegmensek, ahol volt némi emelkedés.

táblázatA magyarországi mezőgéppiac alakulása 2008. I–III. negyedévtől 2016. I–III. negyedévig – forrás: AKI, Agrárstatisztikai Információs Osztály

A mezőgazdaságigép-értékesítés 2016 első félévében még elérte az előző év azonos időszakának értékét, a harmadik negyedév árbevétele maradt el jelentősen az egy évvel korábbi azonos időszak árbevételétől. Alkatrész-értékesítésből rekord árbevétel született 2016 harmadik negyedévében.

A mintegy 140 mezőgép-forgalmazó és -gyártó eladási jelentése alapján készült statisztikai felmérés szerint az erőgépek (traktorok, kombájnok, magajáró eszközök és rakodók) és a különféle munkagépek értékesítése összességében csökkent, bizonyos gépkategóriákban akár 20-30 százalékos visszaesés történt, de főleg a szálastakarmány-betakarítókból másfélszer annyit adtak el, mint egy évvel korábban.

táblázat

A forgalmazó szervezetek mezőgazdaságigép-értékesítése mezőgazdasági végfelhasználóknak, 2008–2016. – forrás: AKI, Agrárstatisztikai Információs Osztály

2016 első kilenc hónapjában megközelítőleg 1500 traktort értékesítettek, amely 22 százalékkal maradt el az előző év időarányos értékesítésétől. Két évvel ezelőtt mintegy kétszer ennyi, 2900 volt a traktoreladások száma – ilyen viszonylatban 50 százalékos a visszaesés.

A traktorok esetében a csökkenés azonban nem minden teljesítménykategóriát érintett, a három legnagyobb teljesítménykategóriában (190 LE felett) jelentősen növekedtek az eladások, meghaladva a két évvel ezelőtti darabszámot. Az értékesített traktorok 44 százaléka a 91–140 LE teljesítménykategóriába tartozott.

táblázatA forgalmazó szervezetek alkatrész-értékesítése mezőgazdasági végfelhasználóknak, 2008–2016. – forrás: AKI, Agrárstatisztikai Információs Osztály

A gabonakombájnok valamennyi teljesítménykategóriájában csökkentek az eladások 2016 első három negyedévében, amiből összesen 258 darabot értékesítettek, 14 százalékkal kevesebbet, mint 2015 első három negyedévében. Az értékesített kombájnok 74 százaléka (190 darab) 300 LE feletti teljesítménnyel rendelkezik.

Önjáró rakodókból 189 darabot, 24 százalékkal kevesebbet értékesítettek, ennek 79 százalékát adták a teleszkópgémes rakodók. A munkagépek közül a szálastakarmány-betakarítók, a bálázók és a vontatott betakarítók értékesítése nőtt, ugyanakkor bizonyos munkagépek értékesítésénél jelentős forgalomcsökkenés mutatkozott. Bálázókból 36 százalékkal értékesítettek többet, mint az előző év azonos időszakában.

gépA gabonakombájnok valamennyi teljesítménykategóriájában csökkentek az eladások 2016 első három negyedévében – A szerző felvétele

A mezőgazdasági célú szállítójárművek iránti kereslet 21 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. Az új mezőgazdasági pótkocsik piacán 2016 első kilenc hónapjában 22 százalékos volt a visszaesés, 415 darabot értékesítettek, ami a szállító járművek 57 százalékát adta.

A fentebb napvilágot látott adatok alapján, amennyiben a terményárak nem indulnak jelentős hullámban pozitív irányba, és a jövőre kihirdetésre kerülő támogatások volumene tovább szűkül, akkor nem nehéz megjósolni, hogy

az előttünk álló évben még ennél is nagyobb zuhanást fog megélni a hazai géppiac,

mint amit az elmúlt két évben elviselt, és lehet, hogy a lejtmenetnek így sem lesz vége. Elég ezekhez a körülményekhez adódva még egy rossz időjárású időszaknak lennie, akkor a helyzet ennek hatására is tovább romlik.

Mindenesetre ezzel az egyre szűkülő beruházási hajlammal mindenféleképpen a gazdák járnak jól, hiszen minél kevesebb erő- és munkagép fogy, annál nagyobb lesz az árverseny a forgalmazók között, és jobban odafigyelnek majd a háttérszolgáltatás színvonalára is.

traktor

A három legnagyobb teljesítménykategóriában (190 LE felett) jelentősen növekedtek az eladások, meghaladva a két évvel ezelőtti darabszámot – A szerző felvétele

Arra is mérget lehet venni, hogy a jövő év a márkák forgalmazóváltásától lesz hangos,

amelyet már idén az utolsó hónapokban is érzékelhettünk, és nagyon valószínű, hogy ez csak a kezdet. A nagy gyártókat nem nagyon érdekli a hazai piac helyzete, csak a darabszám. Ha egy adott gépkereskedő cég nem hozza az elvárt szintet, akkor búcsúkönnyek nélkül dobja el egy adott márka az aktuális hazai képviselőt és keres villámgyorsan újat.