Felejtsd el a pajtákban talált, sivatagban aszalt roncsokat: ez a az ikermotoros Allis-Chalmers Model B kistraktor egyenesen a traktormennyországból érkezett. A tulajdonosa szerint könnyű dolgozni rajta, de ha nem értesz hozzá, nem ismered jól, akkor könnyű elakadni.


Ritka furcsa jószág

A B modell volt az Allis-Chalmers legnépszerűbb, leghosszabb ideig gyártott terméke, 1937 és 1957 között 125 000 db-ot adtak el. Hátsókerékhajtással és lenyűgöző 17 lóerővel gyártották, kicsi, megfizethető opció volt a farmereknek, akik még lovakkal gazdálkodtak a harmincas években.

A RESTORED autófelújító csapat, Lance és Wyatt egy olyan talált, amin két motor van összefűzve, két üléssel és két kormánykerékkel, és rengeteg meglepetéssel.

Az egyik kormánykerék szorult, és amikor végre megmozdították, kiderült, hogy csak dísz. Sikerült beindítaniuk az egyik oldali motort, ami végülis nagy eredmény, hiszen eleinte azt sem tudták, mire számíthatnak. Az is kiderült, hogy szerencsére nem kell mindkét motor a közlekedéshez.

Rövid tesztkör után újra megpróbálták elérni, hogy beinduljon a másik motor is. Amikor szétbontották, vizet találtak az égéstérben, valamint repedéseket. Ezen a ponton bárki elgondolkodna, hogy megéri-e folytatni a projektet...

A célközönség a lóval gazdálkodók voltak

A harmincas évek elején egy felmérésből kiderült, hogy a 7 millió amerikai farm közül 4 milliónak az üzemmérete 100 vagy kevesebb hektár. Az átlagos amerikai traktorok bőven túlméretesek voltak ekkora területre, ezért a gazdák lovakat használtak. Az Allis-Chalmersnél megcélozták ezeket a termelőket az új, megfizethető, kisméretű traktorral.



Az első években egy 1 850 cm3-as Waukesha motor hajtotta, ezt 1938-ban lecserélték egy 1 930 cm3-es saját tervezésűre, majd 1934-ban felfúrták 2 052 cm3-re. 3 sebességes váltó tartozott hozzájuk. Különböző kultúrákra specializált változatokat is lehetett kapni (bár a nyomtáv alapból változtatható volt): magasított opció spárgához, keskenyített nyomtávú burgonyához, rögzített nyomtávú ipari felhasználásra (például fűnyíráshoz).

Forrás: Autoevolution, Wikipedia; képek: Restored/Youtube