A szentpétervári traktorgyárban 1962. július 3-án mutatták be az első K-700-as gumikerekes traktort, amelynek az elvárásoknak megfelelően a mezőgazdasági munkákon kívül polgári és katonai feladatok ellátására is alkalmasnak kellett lennie. A K-700-as egyik legszokatlanabb megoldása a jobb oldali kezelőhely volt.

A 220-lóerős 8 hengeres V elrendezésű diesel motorral, terhelés alatt kapcsolható váltóval szerelt, törzscsuklós nehézszántó Kirovets traktorból a bemutatkozását követő években egészen 1975-ig csupán 312 darab állt munkába.

Magyarországra az első K-700-as 1969-ben érkezett meg.

A rendszerváltás előtti magyar mezőgazdaság másik ikonikus márkája volt a keletnémet Fortschritt. Népszerűségének titkát az adta, hogy az MTZ-hez képest előrelépést jelentett. A márkát 1951-ben alapították azzal a céllal, hogy mezőgazdasági gépekkel lássa el a kommunista államot és a többi KGST-országot. A gyár 1997-ben szűnt meg.

Termékei közül jónéhány azonban még ma is működőképes, sok gazda dolgozik velük Németországban, illetve idehaza is feltűnik egy-kettő a földeken.

A Zetor-traktorokat kezdetben a Zbrojovka Brno traktorgyártó divíziója gyártotta 1946-tól. Az első Zetor-modellt, a Zetor 25-öt 1946. március 15-én mutatták be. Kisebb ünnepség keretében adták át az első három darab traktort, amelyek a Z 25 típusjelzést kapták, a gyár nevének kezdőbetűjéből. A Zetor márkanevet augusztusban jegyezték be, amely a „tractor" és a „Ze"-nek ejtett kezdőbetűkből született.

A traktort immár Zetor néven mutatták be az 1946-os prágai mezőgazdasági szakkiállításon. A traktorgyártás az 1950-es évek elejétől fokozatosan a Zbrojovka líšeňi golyóscsapágygyárába (ZKL) települt át, amely 1976-ban felvette a Zetor cégnevet.


Fontos mérföldkő volt a Zetor traktorgyártás történetében az 1960-tól gyártott Zetor Super 50 traktor, amelyből 1968 végéig csaknem 150.000 darab készült. Ez volt az a modell, amelyből a magyar mezőgazdaságba is sok került, de sokat exportáltak belőle Ázsiába és Afrikába is.

A videóban látható a négyfejes ekével szántó DT–75 szovjet, majd orosz, 30 kN-os vonóerő-osztályba tartozó nagy teljesítményű, univerzális lánctalpas mezőgazdasági vontató, amelyet a Volgográdi Traktorgyár (VgTZ) gyártott 1963-tól.  Ez volt a Szovjetunióban a legelterjedtebb és legnagyobb mennyiségben gyártott lánctalpas traktor, melyből napjainkig több mint 2,7 millió darab készült. A VgTZ mellett a Pavlodari Traktorgyárban (PTZ) is gyártották; Magyarországon 1966-ban jelent meg az erőgép.

Indexképünk forrása: Kirovets