A tavalyi év folyamán már előrevetítettük, hogy a pandémia egyik következménye lehet a mezőgazdasági gépek hosszabb távú áremelkedése. Sajnos a jelenlegi ukrajnai helyzet a korábbi nehézségeket tovább rontotta. A MEGFOSZ tagvállalataitól több visszajelzés is érkezett arra vonatkozóan, hogy nemcsak a gépek esetében, hanem az alkatrészellátás területén is jelentős problémák adódtak.

traktor

Következmény lehet a mezőgazdasági gépek hosszabb távú áremelkedése — fotó: pixabay.com

A kedvezőtlen gazdasági folyamatok hatásai egyre nyilvánvalóbbak

Több tagunk jelezte, hogy a gazdasági folyamatok kedvezőtlen alakulása érinti magát a gépgyártást, ezáltal a szállítást, illetve az alkatrész utánpótlást is.

Fontos kiemelni, hogy a probléma kettős hatású, hiszen szoros a két terület között a kapcsolat, a szállítási idők hosszabbodtak, illetve a gépek és az alkatrészek árai folyamatosan emelkednek.

Mivel az alapanyaghiány már tavaly óta probléma, vélhetően ennek köszönhető, hogy az alkatrészekre várni kell, s ez kihat a gépgyártásra is. Kiemelten érintettek az acélalapanyagú termékek, hiszen az acél ára már tavaly több, mint 50%-al nőtt, nagyon nagy gondot jelent a chip hiány, ami a mai modern, digitális mezőgazdasági gépek alapját jelenti, s ez hatással van az elektronikai alkatrészek árára is.

Az orosz és az ukrán fém alapanyagok Európába érkezése teljesen leállt

Egy német alapanyag behozatali elemzésből jól látható, hogy korábban közel 700 millió tonna fém alapanyag jött be Oroszországból és 100 millió tonna Ukrajnából az európai piacokra. Ez a jelenlegi helyzetben teljesen megállt! Van még alapanyag a gyártó cégeknél, de előbb utóbb nagyobb hiányok lehetnek, nem tudják pótolni ezt a giga mennyiséget. És ehhez társul még a humán erőforrás bérigényének emelkedése is a növekvő élelmiszer árak miatt.

Felmérésünkből az látszik, hogy a szállítási határidők az egy-két hetes csúszásoktól az akár 12 hónapos időtartamig is kitolódnak mind az alkatrészek, mind a gépszállítások esetében. Ez nagyon megnehezíti mind a gépforgalmazók, mind a gazdák helyzetét, hiszen nem tudják pontosan mikor kaphatják meg a már esetlegesen megrendelt gépet.

mezőgazdaság gépek

Az alkatrészellátás területén folyamatos áremelkedés tapasztalható — fotó: pixabay.com

Ilyen körülmények között nagyon nehéz tervezni, ütemezni

A szezon már elindult, a tavalyi év folyamán nyertes pályázatokkal sok termelő juthatott mezőgazdasági géphez, fejlesztésekhez. A fentiek következtében azonban nagyon nehéz tervezni, ütemezni.

A kérdőív azt is megmutatta, hogy az alkatrészellátás területén folyamatos áremelkedés tapasztalható, a 3 %-tól egészen akár az 50 %-ig. Előfordul olyan, hogy visszamenőleges áremelést, illetve heti árlistákat alkalmaznak a gyártók. Több forgalmazó is jelezte, hogy szinte csak annak az alkatrésznek az ára tekinthető fixnek, amelyik már beérkezett.

Szeretnéd bővíteni a tudásodat az előremutató mezőgazdasági technológiák tapasztalataival?

Ha igen, Neked szól a PREGA Konferencia és Kiállítás!

Találkozz személyesen azon szakemberekkel, akik a precíziós gazdálkodásban már több éves tapasztalatot szereztek!

Időpont: 2022. május 11-12.

Tudj meg többet az év agrárdigitalizációs eseményéről!

www.prega.hu

A gépek esetében ez még nagyobb gondot jelent. A beruházásoknál nagyon előre kell gondolkodni, a gépeknél az áremelések a 3 %-tól akár a 100 %-ig is terjedhetnek, legyen szó erő-, vagy munkagépről! Ez kiszámíthatatlan és bizonytalan helyzetet eredményez, nehéz helyzetben vannak a gyártók, forgalmazók és így a termelők is. Sok esetben a forgalmazók árat sem tudnak mondani azokra a gépekre, amelyeket az év második felében, vagy jövőre kellene leszállítani.

mezőgazdasági gépek

A termelők versenyképességét és munkájuk zavartalan működését biztosítani kell — fotó: pixabay.com

Az áremelkedés megmarad hosszabb távon is

Nem érdemes azonban várni a gépbeszerzésekkel, mivel az áremelkedés hosszútávon fennmarad. A már megrendelt gépeket is érdemes kivárni, nem tanácsos visszamondani, mert későbbi rendelés esetén még bizonytalanabb szállítási határidők és magasabb árak várhatóak.

Egyes elemzések szerint a pandémia és a háború negatív gazdasági hatásai csak 2024/25 körül fognak lecsengeni.

A gépforgalmazók országos szövetsége és annak tagjai természetesen mindent meg fognak tenni, hogy a hazai mezőgazdasági termelés és élelmiszer-ellátás folyamatos legyen. A termelők versenyképességét és munkájuk zavartalan működését a korszerű eszközök és gépek segítségével, valamint a megfelelő alkatrész utánpótlással és szervizeléssel szeretnénk fenntartani.