Az önjáró betakarító- és munkagépeken a méretek, a kapacitások és a teljesítmények növekednek egyre inkább. Nem volt ez mindig így, hiszen az ezredfordulót megelőző négy évtizedben számtalan olyan konstrukcióval rukkoltak elő az európai és tengerentúli gyártók, amelyekhez hasonlót addig nem láttunk. Most ezekből az időkből válogattunk néhányat, keletről, nyugatról és az amerikai kontinensről.
A Fendt Agrobil S
A Fendt Agrobil S eszközhordozóról – ha letakarnánk a céglogót – nem sokan mondanák meg, hogy a nagy hírű német traktorgyár terméke, bár az, hogy német, messziről sugárzik róla. A marktoberdorfi gyár mindig is elhivatottságot érzett az eszközhordozók gyártása felé, elég, ha a nagy sikerű GTA sorozatra vagy a 90-es évek legmodernebb eszközhordozójára, a Xylon-ra gondolunk. Az AGROBIL S eszközhordozójuk lényegében a takarmánybetakarítás és szállítás egymenetben, egy géppel való megoldására született, de a megfelelő adapterekkel hagyományos szállítási feladatok megvalósítására, cukorrépa-betakarításra és trágyaszórásra is alkalmas volt.
Az AGROBIL S a takarmánybetakarítás és szállítás egymenetben, egy géppel való megoldására született.
A hetvenes évek elején megszületett forradalmian új felépítésű eszközből 1972-től 1982-ig terjedő egy évtizedes gyártási időszaka alatt összesen 112 darab készült. Bár elsőre nem igazán gondolnánk róla, de 6 sebességes váltója akár 62 km/h maximális sebesség elérését is lehetővé tette. A hat tonna teherbírású, összkerékmeghajtású gépben egy 80 LE teljesítményű diesel motor szolgált erőforrásul. Kétszemélyes vezetőfülkéjéből kiváló volt a rálátás mind a tolt munkaeszközre, mind pedig a munkaterületre.
A bolgár mezőgépgyártás sosem volt igazán a figyelem középpontjában, bár folyamatosan próbáltak az európai piacra betörni. A 70-es években inkább a KGST tagországok kínálatában jutottak szerephez, de ott sem meghatározó mértékben. Sok szovjet származású gép honosítása mellett azért akadt nekik is néhány érdekes fejlesztésük.
A bolgárok is előálltak újításokkal a munkagépek piacán.
KSS-100T típusjelölésű gépkombinációjuk lényegében két önjáró eszközt hordozott egyben. A csuklós törzskormányzásnak köszönhetően a gép hátsó félkerete – amelyen a motor, az erőátvitel, a hidrosztatika, a vezérlőegységek és a fülke kaptak helyet – az alapgép részét képezik, melyhez kétféle felszerelésű mellső félkeret volt kapcsolható. A homlokrakodó gémszerkezet a mellső hajtott futóművel, 2700 kg emelőképességgel bírt és összekapcsolva egy igazán nagy teljesítményű önjáró rakodógépet kínált. 
A homlokrakodó 2700 kg emelőképességgel bírt és összekapcsolva egy igazán nagy teljesítményű önjáró rakodógépet kínált.
A másik felhasználási alternatívát a nagy, 100 t/h teljesítményű silózóegységet magában foglaló félkeret biztosítja, amelyet a homlokrakodós keret cseréjével valósíthatunk meg, de ebben az esetben már az összkerékmeghajtásról le kellett mondjunk. Így két nagy teljesítményű önjárógépet kaptunk egyben, ami egymaga elvégezte az anyagmozgatási és tömegtakarmány betakarítási feladatokat.
A silózó egységet négyféle betakarító adapterrel rendelkezett, míg a rakodós verzió egy 1,25 és egy 2,4 köbméteres alapkanállal volt felszerelhető. Az üzemeltetéshez egy 160 kW teljesítményű diesel motor szolgált erőforrásul, a nyomatékátvitelről pedig egy 3 fokozatú mechanikus sebességváltó gondoskodott, mellyel akár 30 km/h sebesség elérésére is képes volt a kombinálható önjáró eszköz. Bármennyire is hihetetlen, de annak idején hazánkban is munkába állt ebből a különleges kombinációból.
A kanadai Western Roto Thresh volt az első kombájn a világon, amely a magleválasztást, a hagyományos szalmarázó ládás megoldás helyett egy forgódobbal oldotta meg. Az ilyen magleválasztással szerelt kombájn prototípusát három manitobai gazda William Streich, Frederick Streich és Frank McBain készítette el Kanadában. Később ennek a tovább fejlesztését kezdték gyártani az 1968-ban alapított Western Roto Thresh Manufacturing Company-ban.
Western Roto Thresh volt az első kombájn a világon, amely a magleválasztást, a hagyományos szalmarázó ládás megoldás helyett egy forgódobbal oldotta meg.
Az első Roto Thresh kombájn 1974-ben gördült le a gyártósorról és gyártásának négy éve alatt mindössze ötven példányt készíttettek belőle, viszont jó alapot jelentett a rotációs magleválasztású betakarítógépek gyártásához a cégnek, amely egészen a mai napig foglalkozik ezzel a tevékenységgel, igaz 1996 óta az AGCO Massey Ferguson égisze alatt.
Mindössze 50 darab készült a kombájnból.
A betakarítógép egészen a cséplődobot követő elemekig hagyományos működésű volt, annyi különbséggel, hogy a dobhoz a terményáram hosszabb volt, mint a hagyományos kombájnokban, így a ferdefelhordó szerkezettől még egy végtelenített kaparólapos láncos továbbító rendszer szállította a levágott terményt a hagyományos verőléces cséplődobhoz. A cséplődobtól a termény egy perforált forgórostélyos szalmaleválasztó dobba került át.
A dobban mesterségesen keltett légáram és terelőbordák segítségével haladt végig a termény, a belső felületére tapadva. Az így feltapadt anyagot a perforált dob tengelyvonalával megegyező irányban elhelyezett, a belső palástján végigfutó kaparócsiga távolította el. Az 1,67 m átmérőjű, 2,7 méter hosszú rostélyos dob percenként 37-et fordult, a szem-szalma-pelyva keveréket a forgás fellazította és a szemekre ható centrifugális erő választotta ki a keverékből a termést. A forgó perforált dobon áthullott keveréket, az Axial Flow kombájnokon is alkalmazott ötcsigás szállítórendszer továbbította a tisztítószerkezetre, de a cséplődob által leválasztott anyag is ide kerülve jutott el rostarendszerig.
A tisztítószerkezet hasonló szisztémával végezte a tisztítást, mint ahogy azt a hagyományos arató-cséplőgépeknél megszoktuk. A rostákra ráhulló keveréket amellett, hogy a szelelő ventillátor is átfújta, még egy erre kialakított elszívó ventillátor is megszívta a tökéletes tisztítás érdekében.
A keletnémet mezőgépipar a legkiemelkedőbb fejlesztéseit és legkorszerűbb konstrukcióit kétség kívül a 60-as években dobta piacra. Jól érzékelhető volt, hogy vasfüggöny ide vagy oda, akár a nyugatot megszégyenítő gépek kidolgozására és gyártására is képesek. Elég csak példának említeni az E-512 kombájnt, ami 1965-ben még nemzetközi szemmel nézve is a legmodernebb betakarítógépek közé tartozott. Évről évre előrukkoltak egy-két olyan kisebb fejlesztéssel is, amelyek szokatlanok, merőben újak voltak az akkori gépesítésben.
A keletnémet mezőgépipar a legkiemelkedőbb fejlesztéseit a 60-as években dobta piacra.
Érdekes találmányuk volt például az arató-cséplőgép szalmarázó ládái mögé szerelhető K-427-es kisbálázójuk, amelyet az orosz SZK-4 kombájnokhoz fejlesztettek ki és 1965-ben dobtak a piacra. Ez az elmés szerkezet ékszíjas áttételen keresztül kapta a hajtást a betakarítógéptől, és 1100 mm széles 300 mm magas, valamint 300-700 mm hosszúságú, kissé érdekes alakú bálákat készített a betakarítás után visszamaradt szalmából.
Bár a 90-es években már messze nem voltak olyan vakmerők a vadonatúj megoldások piacra dobásában a gyártók, mint korábban, de azért még így is akadt néhány komolyabb ötlet, amely a gyártásig is eljutott. Ilyen volt a Deutz Fahr PowerPress 120 önjáró bálázó is. Ekkor még a Deutz Fahr-nak saját hazájában létezett betakarítógép gyártása, amely megfelelő alapot biztosított egy komoly önjáró szögletes nagybálázó kifejlesztéséhez, de ekkortájt próbálkozott a német cég az önjáró kaszák és silózók piaci bevezetésével is.
Deutz Fahr PowerPress 120
A külső jegyeiben az akkori Deutz Fahr Topliner kombájnok formavilágára emlékeztető PowerPress-t 1993-1999 között gyártották. A hatalmas rendfelszedőjével egyszerre több rend betakarítására is képes volt és maga után vontatott bálarendező kocsijával egy komplett bálakazal elkészítése is megvalósult a bálázás folyamata közben.
A gép egyszerre több rend betakarítására is képes volt
Széles, 8,4 méteres rendfelszedője összecsukható, illetve merev kivitelben készült, utóbbi esetben külön szállítókocsin vontatta. Anyagtovábbító rendszere egy 14 késes szeletelővel is rendelkezett. 223 lóerős Deutz motor szolgált erőforrásul a magajáró bálázóban, és opcióban akár 40 km/h-órás járószerkezettel és összkerékmeghajtással is felszerelték az automata kenőrendszerrel szerelt betakarítógépet. Egy hátulra szerelt kamera segítségével a komfortos vezetőfülkében egy monitorról figyelhettük a gépet elhagyó 1,2 méter széles, 0,85 m magas és 1,2-2,5 méter hosszú bálákat.
_fill_99x55_0.jpg)
_fill_99x55_0.jpg)
