Kubota traktor

Szabó Istvánnal, a Két-KATA Kft. ügyvezetőjével beszélgettünk a 2021-ben bevezetett Kubota újdonságokról.

Milyen felhasználóbarát újításokat vezetett be a Kubota gyár és milyen szolgáltatásokkal bővül a Két-KATA Kft. palettája a kizárólagos magyarországi Kubota traktorok képviseletként?

Valóban egyedülálló újdonság a Kubota gyár döntése, miszerint a japán gyártó kiterjesztette 5 éves teljes körű gyári garancia szolgáltatását a kisebb szériás traktorokra, sőt a fűnyíró gépekre is! Ezt az 5 éves garancia szolgáltatást 2021 áprilisától már minden magyarországi partnerünk megvásárolhatja az új erőgépe mellé – és ennek folyamata természetesen teljes körű ügyintézés mellett igényelhető a Két-KATA Kft. szakembereinél.

Korábban is létezett 5 éves teljes körű garancia egyes Kubota nagyobb szériás traktorok esetében, azonban most úgy döntött az anyavállalat, hogy a prémium kategóriájú erőgépek mellé a kisebb szériák esetében is kiterjeszti ezt a lehetőséget – ezzel is hangsúlyozva a magas minőséget és a gazdálkodók, illetve géptulajdonosok felé tanúsított elköteleződést.

Pontosan milyen előnyöket jelent ez a felhasználók számára?

A Kubota által biztosított kiterjesztett gyári garancia 5 évig megszabadítja a traktor tulajdonosát a javítási költségektől. Ilyen feltételekkel erőgépet vásárolni egy hosszútávú, kiváló befektetési lehetőség. A Kubota nem véletlenül vállal a piacon ilyen egyedülálló hosszúságú garanciát, hiszen termékei legfőképpen a megbízhatóságukról ismertek.

A Kubota Care Program garantálja a programban résztvevők számára, hogy a kiterjesztett gyári garancia időtartama alatt a lehető legjobb szerviz ellátást kapja a Kubota termékeire specializálódott szerviztechnikusainknak köszönhetően, beleértve azt is, hogy természetesen csak és kizárólag minőségi Kubota alkatrészeket szerelünk be.

Kubota traktor

Fontos tudnivaló, hogy ezt a garanciát a Kubota saját maga biztosítja sok más gyártóval ellentétben, akik biztosítóval működnek együtt. Ennek köszönhetően sokkal gyorsabban történik az ügyintézés, mint azokban az esetekben, ahol egy harmadik fél közreműködésére is szükség van. További előny, hogy ebből adódóan a garanciális javítások összege teljes mértékben a gyártóra hárul, tehát a tulajdonosnak nincs önrész fizetési kötelezettsége.

A Kubota név mára mindenki számára egyet jelent a japán minőséggel és megbízhatósággal – és mindez annak is köszönhető, hogy a mai napig 100%-ban eredeti japán motorral és alkatrészekkel kerülnek összeszerelésre ezek az erőgépek – az európai gyáregységben is. – fűzte hozzá Szabó István.

Kubota traktor

Milyen újdonságot vártok Magyarországra idén a Kubota kompakt traktorok tekintetében?

Nagyon várjuk a 2020 novemberében bemutatott új Kubota M6002 traktorszériát, amely 120-140 lóerő közötti szegmensben debütált. Idén május környékén várjuk a magyarországi premierjét ezeknek az erőgépeknek.Kubota traktor

Ebben a szériában szinte már minden megtalálható, ami a nagyobb kivitelekben is elérhető ergonómia és kezelői kényelem terén. Hatalmas oszlopos panorámafülkét kapott ez az erőgép is és fel lett szerelve azokkal a kényelmi funkciókkal is, amelyek korábban csak az M7-esekben volt elérhető.

Kubota traktor

Természetesen ebben az esetben is hangsúlyozzuk a japán gyártást és az eredeti japán komponenseket – egészen a kezelőszervekig és az alkatrészekig!

traktorfülke

Ezek a traktorok zárt központi hidraulikával rendelkeznek és robotizált Power Shift háromszor nyolc fokozatú váltóval lettek felszerelve.

Az erőgép további jellemzői a nagy lökettérfogat, kiváló erőátvitel és gördülékeny közúti szállítás – így akár egy közepes méretű vegyes-gazdaság zászlóshajójaként is tökéletesen megállhatja a helyét.

traktor

Köszönjük szépen a beszámolót Szabó Istvánnak, a Két-KATA Kft. ügyvezetőjének.

Olvasóink figyelmébe ajánljuk, hogy további információkért, valamint a felmerülő kérdésekkel kapcsolatosan keressék bizalommal a Két-KATA Kft. szakembereit az alábbi elérhetőségeken:

• http://www.kubota-traktorok.hu/kapcsolat

info@ketkata.hu

• +36(28)465-053