A CED tájékoztatása szerint a vásár a régió egyik legmeghatározóbb mezőgazdasági és élelmiszeripari szakkiállítása, ezért kiemelt figyelmet fordítanak a magyar vállalkozói jelenlét biztosítására. A 24 hazai vállalkozásnak a kollektív nemzeti standon biztosítanak részvételi lehetőséget, a cégek egyebek mellett speciális minőségvizsgáló eszközöket, permetezőgépeket, méhészeti eszközöket, valamint különböző étrendkiegészítő készítményeket mutatnak be a rendezvényre látogató több tízezer szakmai érdeklődőnek.

A közlemény idézi Csík Lászlót, a CED ügyvezetőjét, aki elmondta: Szerbia az elmúlt években fontos célpiaca lett a magyar vállalkozásoknak, folyamatosan nő a kereslet a magyar termékek és szolgáltatások iránt. A szerb piacra irányuló magyar kivitel 2010 óta csaknem 90 százalékkal bővült, tavaly átlépte az 1,6 milliárd eurót.

permetezőgép

A mai permetezők hatalmas innovációkon mentek keresztül a közelmúltban – fotó: GI-GA Farm

A CED egy ágazatspecifikus szakmai fórummal egybekötött üzletember-találkozó megszervezésével is elő kívánja segíteni partnerei sikeres szerbiai piacra lépését, a fórumra előzetesen mintegy 30 helyi vállalkozás regisztrált. A részt vevő magyar vállalkozások átfogó tájékoztatást kapnak a többi között az ágazatot érintő aktualitásokról, az innovatív iparági megoldásokról, technológiákról, valamint lehetőségük nyílik termékeik és szolgáltatásaik bemutatására a meghívott helyi vállalkozók, cégvezetők, illetve disztribútorok előtt.

A kísérőrendezvény lehetővé teszi a helyi agrárium meghatározó szereplőivel történő közvetlen kapcsolatfelvételt, az együttműködések körének meghatározását, vagy akár konkrét üzleti tárgyalások megvalósítását – emelte ki a CED ügyvezetője.