Növekszik az esetszám, ezért a rendőrség most tippeket ad a gazdáknak, melyekkel megvédhetik magukat az ilyen betörésektől – számolt be az agrarheute.com.

Amint arról a közép-hesseni rendőr-főkapitányság tájékoztatott, a közelmúltban a tolvajok kétszer is lecsaptak Grünberg település gazdaságaira.

A csütörtök estétől (22.06.2023.) péntek reggelig (23.06.2023.) terjedő időszakban az elkövetők betörtek a Stangenroder Hügelstraße egyik mezőgazdasági csarnokába. Itt ellopták a traktorra szerelt GPS-vevőt, melynek értéke körülbelül 3 euró. Ugyanez történt Am Wildgarten-ben is. Itt a kár körülbelül 1 euró.

Júniusban még legalább három hasonló eset volt Giessen kerületben. Azt nem tudni, hogy a bűncselekmények összefüggnek-e, ezt a nyomozás talán kideríti majd.


A zsaruk szerint ha betörésvédelemről van szó, gyakran még az aprónak, vagy banálisnak tűnő lépések is jelentőséggel bírnak. Például a kamerarendszerek hasznosak lehetnek az ilyen területeken.

Ha lehetséges, ezeket az eszközöket, a gépeket jól zárható csarnokokban kell tárolni, s azokat biztosítani betörés ellen. A jó megvilágítottság, mozgásérzékelőkkel és kamerákkal kombinálva elriaszthatja a tolvajokat. Érdemes továbbá feljegyezni a műszaki eszközök pontos nevét, típusjelzését és egyedi azonosítószámát is.