dutra

A találkozót szokás szerint tombolahúzással zárják, ahol az idén is egy kis Dutra lesz a főnyeremény – fotó: pixabay.com

Jubileumi Dutra találkozót szervezett a Kiskőrösi Dutra Baráti Kör június 3-5. között

2022. június 4-én reggel 10 órakor Font Sándor országgyűlési képviselő, Domonyi László, Kiskőrös polgármestere és Gáspár Ferenc, a NAK Bács-Kiskun megyei elnöke nyitotta meg az eseményt. A tervek szerint délután 2 órakor indul el a menet a Kiskőrösi Úttörténeti Múzeumból, és kezdetét veszi a díszfelvonulás a városban.

Bemutatják, hogy milyen gépeket készítettek Magyarországon

Kiskőrösi Dutra Baráti Kör szóvivője Belák József, a vira.hu kérdésére elmondta, hogy a nagyközönségnek közel a tavalyi útvonalon haladva mutatják be, hogy valamikor milyen gépeket készítettek Magyarországon.

A felvonulást után bemutatják a traktorokat, délután fél 4-kor fellép a Citerazenekar, fél ötkor a Szivárvány Néptáncegyüttes. 5 órakor egyszerre indítják majd be a Dutrákat, 6 órakor pedig kezdetét veszi egy retró parti.


Új helyszíne lesz a szántóföldi bemutatónak

Június 5-én vasárnap fél 8-kor kivonulnak a járművek a szántóföldi bemutató új helyszínére. A bemutató Erdőtelek után mintegy 1 kilométerre, közvetlenül a műút mellett lesz.

További vasárnapi programok:

  • 9:30 -  az érdeklődők megtekinthetik a Karusszelt, a Dutrák táncát, ami 6 traktornak a meghatározott koreográfia szerinti együtt mozgását jelenti
  • 10:00 - szántás és művelésbemutató lesz
  • 10:30 - kistraktorok traktorhúzó versenye
  • 13:00 - az ebédet követően emberek a gépek ellen kötélhúzás veszi kezdetét,
  • 13:30 - a nagy traktorok traktorhúzó versenyét tartják meg

A találkozót szokás szerint tombolahúzással zárják

szervezők a jubileumi találkozóra egy új programmal is készültek, ennek során a traktoroknak egy betonhengert kell áthúzniuk egy dombon.

A vasárnapi programok között lesz légvár, arcfestés, gyermek traktoroztatás, és Csepel 566 bemutató is. A találkozót szokás szerint tombolahúzással zárják, ahol az idén is egy kis Dutra lesz a főnyeremény.

Hogy milyen egy Dutra találkozó? Íme, néhány korábbi felvétel. A mostani Jubileumi Dutra találkozóról pedig várjuk a képeket és videókat.