Hogyan lehet évről-évre új külsővel és friss tartalommal egy ekkora rendezvényt lebonyolítani, mint az AgrárgépShow az AXIÁL-pavilonban? Erre és sok más kérdésre is megkaptuk a választ Umenhoffer Péter marketingigazgatótól a 2018-as kiállítás forgatagában.

 

„Idén a szolgáltatásra helyeztük a legfőbb hangsúlyt. Ki szeretnénk hangsúlyozni, hogy nemcsak egy gépkereskedő cég vagyunk, hanem szolgáltató is egyben. Nem csupán gépet adunk el, hanem szolgáltatást is tudunk tenni mögé, legyen szó szervizről, alkatrészről, finanszírozásról, használtgépről, bérgépről. Ebben a szellemiségben épült fel az egész pavilonunk, maga a standunk, a shopunk, amely a bajai Alkatrész Logisztikai Központunkat ábrázolja.

A teljesség igénye nélkül utoljára Békéscsabán, előtte Kerecsenden, Csornán, Tatabányán adtunk át felújított telephelyet éppen azért, hogy még jobban ki tudjuk szolgálni a partneri igényeket és már 15.000 négyzetméter fedett szervizműhely-kapacitással rendelkezünk.” – tette hozzá a marketingigazgató.

Kilátás egy Fendt fülkéjéből az AgrárgépShow AXIÁL standján – fotó: AXIÁL Kft.

Természetesen az AXIÁL az AgrárgépShow-n nem csak dizájnban tarolt, több ízben is elhozta a kiállítás termékfejlesztési díját, amelyekből az alábbiakban nyújtunk ízelítőt:

A CLAAS elnyerte az AgrárgépShow Nemzetközi Termékfejlesztési Nagydíját a CLAAS LEXION kombájnokhoz fejlesztett új CEBIS MOBILE terminállal és új CEMOS AUTO THRESHING rendszerrel kapható CEMOS AUTOMATIC-kal.

Egy kombájn kezelése meglehetősen összetett feladat. A betakarítás eredményességét a motollától kezdve a szecskázóig közel ötven paraméter befolyásolja. A kezelő nagyjából egy tucatot tud folyamatosan figyelni, értékelni, illetve változtatni. A gépben rejlő lehetőségek teljes kiaknázásához azonban az összes paramétert egyidejűleg kell figyelni. Ehhez olyan gépkezelő támogató rendszerre van szükség, mint a CEMOS AUTOMATIC.

A CLAAS a LEXION kombájnokkal a betakarítási folyamatok magas szintű észszerűsítésére és egyszerűsítésére törekszik. Ebben a feladatban a harsewinkeli gyártó több mint 75 év kombájngyártási tapasztalata fonódik össze. A CEMOS AUTOMATIC önállóan végzi el az optimális beállításokat: folyamatosan, függetlenül és automatikusan.

Az új CEBIS MOBILE 12 collos képernyőátmérője és érintőkijelzős felülete teljesen új kezelési lehetőségeket nyújt a CRUISE PILOT, a CEMOS DIALOG és a CEMOS AUTOMATIC kezelőtámogató rendszerekhez.

A CEMOS AUTO THRESHING a cséplőrendszerek automatizálásának újabb mérföldköve. Az új kezelőtámogató rendszer teljesen automatikusan szabályozza a tangenciális cséplőrendszereknél a kosárhézagot és a cséplődob fordulatszámát.

A fejlesztés nagyobb teljesítménykihasználásról (nagyobb területteljesítmény vagy kevesebb munkaidő), a betakarított termény jobb és egyenletesebb minőségéről, kevesebb cséplési veszteségről, a kombájn egyenletes terheléséről, és nem utolsó sorban a gépkezelő jelentős tehermentesítéséről és kényelméről gondoskodik.

A CEMOS AUTOMATIC a másodlagos leválasztás és a tisztítás paramétereit folyamatosan az aratási körülményekhez igazítja. Így a maximális áteresztőképesség és alacsony üzemanyag-fogyasztás mellett kiváló minőségű és tisztaságú gabona előállítására is lehetőség nyílik.

A LEXION-nal a CLAAS automatikusan arató kombájnt kínál. Erről a CEMOS AUTOMATIC mellett GPS PILOT automatikus kormányzás és CRUISE PILOT menetsebesség-szabályzó rendszerek kombinációja gondoskodik.

S hogyan működik ez a rendszer? Ide kattintva részletesen megismerheti.

Fendt 211 V Vario „2018 Év Traktora” a speciális traktorkategóriában

Az AGCO/Fendt szokásához híven integrálja a nagytraktorok műszaki megoldásait a kisebb szériákba. Idén a kompakt Fendt 200 Variót és a 200 V/F/P Variót frissítette fel, számtalan újítás mellett automatikus kormányzással; már a gyümölcs-, szőlő- vagy komlóültetvényes gazdák is profitálhatnak ennek ökológiai és ökonómiai előnyeiből. A traktorok háromhengeres 3,3 literes AGCO Power motorja megfelel a Tier3B károsanyag-kibocsátási szintnek.

Végezetül, járjuk körbe együtt az AXIÁL Kft. standját a helyszínen készített élő videónk segítségével!