Az AgroEcoPower Hungary Kft. motorteljesítmény optimalizálással foglalkozik, amely eredményeképpen nagyobb teljesítmény és kisebb fogyasztás érhető el a kombájnokban és traktorokban. Sok géptulajdonos élt már az AgroEcoPower adta hasznos szolgáltatással, ezért ellátogattunk néhány gazdához, hogy elmondják, mit tapasztaltak a gépükön a beavatkozás után.

Vendéglátónk ezúttal Balogh Gábor, családi gazdálkodó Hajdúböszörményből, aki már a második traktorát adta át az AgroEcoPower szakembereinek optimalizálásra.

A fiatal gazda beszámolt eddigi tapasztalatairól – és elárulta azt is, hogy mit vár az újonnan optimalizált erőgéptől.

"Először, körülbelül egy éve az öregebb Valtra traktorunkon próbáltuk ki az optimalizálást és úgy döntöttünk, hogy ha azon az erőgépen érezhető különbséget észlelünk, akkor a másik traktorunkon is kipróbáljuk majd, hiszen jól jönne egy kis plusz lóerő.

A beavatkozás után rögtön kiderült, hogy az először optimalizált Valtra traktorunk valósággal megtáltosodott, majd egy év alatt bebizonyosodott, hogy ez a beavatkozás nem jár veszéllyel a traktorra nézve, hiszen semmilyen meghibásodást nem tapasztaltunk.

Nagyon meg vagyunk elégedve a fogyasztással is, hiszen

kiderült, hogy egy év alatt az optimalizálás árát sikerült megspórolnunk a talajmunkák során.

Ezek után nem volt kérdés, hogy a másik traktorunkat is alávetjük a motorteljesítmény optimalizálásnak – és

természetesen a Massey Ferguson 8730-as erőgépünket is a hitelesített fékpaddal dolgozó AgroEcoPower Hungary Kft. gondjaira bíztuk.

Most másfél hónap telt el a Ferguson optimalizálása óta – és magunk is meglepődtünk azon, hogy milyen jól teljesít a gép.

MF 8730 lazítás közben – fotó: Agroinform.hu

Ezzel a traktorunkkal a nehéztalajmunkákat végezzük – a tarlóhántás közben a tavalyi fogyasztáshoz képest most 2 literrel kevesebbet evett a traktor. A lazítások alkalmával 3 km/h-val gyorsabban dolgozik a gép, ugyanazzal a munkaeszközzel.

Jobb érzés így dolgozni a traktorral, hiszen az ember érzi, hogy nem küzd, hanem könnyen viszi a munkagépeket.

A kevesebb fogyasztásnak és a gyorsabb munkavégzésnek köszönhetően másfél hónap alatt, máris megtérült az optimalizálás árának a fele.

Ha lehet ezt mondani, most még elégedettebbek vagyunk – nagyon jó döntés volt, hogy a második traktorunkat is az AgroecoPower Hungary Kft. gondjaira bíztuk."