A Case IH használt elsőként benzinmotort a mezőgazdasági erőgépekben, majd fontos szerepet játszott a fokozatmentes (CVT) hajtóművek elterjedésében, valamint a gumihevederes járószerkezet kifejlesztésében.

McCormick munka közben

A Case IH története egy apró amerikai műhelyből indult a 19. század közepén

1842-ben Wisconsin államban alapította meg cséplőgépgyártó vállalkozását az amerikai Jerome Increase Case. Az ötletet édesapjától kapta, aki hasonló eszközöket szerzett be Angliából, amelyek minőségével és teljesítményével Jerome nem volt megelégedve, ezért inkább saját cséplőgépet fejlesztett ki.

Az új szerkezettel akkora sikert aratott, hogy 1847-ben már egy háromemeletes üzemben folytathatta a gyártást a Michigan-tó partján található Racine-ben, ahol később a város polgármesterévé választották.

1847-ben indult a mai Case IH másik ágának története, amikor Cyrus McCormick létrehozta Chicagóban aratógépeket gyártó vállalkozását, ami dinamikusan fejlődött egészen az 1871-es tűzvészig, ami elpusztította az üzemet.  Ezt követően ideiglenesen a J.I. Case Company gyártotta számukra a gépeket, azaz a két márka története először ekkor fonódott össze. A Case innovatívabb fejlesztőnek számított: 1869-ben gőzhajtású traktort, 1892-ben pedig benzinmotoros erőgépet dobott piacra.


Lépésről-lépésre fejlődtek

  • 1902-ben a McCormick és néhány kisebb cég összevonásával létrejött az International Harvester Company (IH). Az ő termékük a népszerű Titan Type D traktor, amit egyhengeres, 25 LE-s motor hajtott, a súlya pedig elérte a 8 tonnát. Egyszerű szerkezet volt, egy előre- és egy hátrameneti sebességfokozattal rendelkezett, és maximum 5 km/órás tempóval tudott haladni.
  • a legendás Farmall traktor jelentette a következő lépést – ebből 1923-ban először csak néhány  tesztpéldányt készítettek, de annyira népszerűvé vált, hogy a munkába fogásával pár éven belül több ezer lovat ki lehetett vonni a mezőgazdasági termelésből.  2003-ban a Case IH újjáélesztette a Farmall szériát, így ma már többféle változatban létezik a 32–140 LE-s teljesítményig.
  • 1984-ben mutatták be addigi legerősebb traktorukat a 4994-est, ami 400 LE leadására volt képes.
  • 1985-ben hozták létre a ma is ismert Case IH vállalatot, amihez 1986-ban csatlakozott a Steiger is.

A gigacég első közös traktora a Magnum lett,  ami mellé felsorakoztak az újabb szériák: az Optum, a Puma, a Maxxum, a már említett Farmall és Steiger sorozatok.