Mezőkovácsházára látogattunk, ahol Kotroczó Istvánnal, az Új Alkotmány Mezőgazdasági Szövetkezet főmérnökével beszélgettünk az új gépbeszerzéseikről.

Milyen munkagépeket vásároltak és miért döntöttek ezek mellett az eszközök mellett?

"Két Annaburger HTS 11.04 szervestrágyaszórót vásárolt tavaly tavasszal a Mezőkovácsházi Új Alkotmány Kft. A gépek 11 tonna teherbírással rendelkeznek és a régi T 088-as szervestrágya-szórók leváltása céljából kerültek a gazdaságba.

Kotroczó István és az egyik Annaburger szervestrágya-szóró a gépműhely udvarán – fotó: Agroinform.hu / Farkas Imre

Tavaly tavasszal a vállalat még elöregedett és részben elöregedett keleti gyártmányú traktorparkkal rendelkezett. Eredetileg ezekhez a meglévő erőgépekhez kerestünk szervestrágya-szórókat, így elsődleges szempont volt, hogy a közepes lóerőkategóriájú traktorok elbírják. AZ AXIÁL Kft. szakembereivel való tanácskozások után döntöttünk végül 2 db Annaburger HTS 11.04 szervestrágya-szóró megvásárlása mellett, hiszen ezek voltak a legkisebbek a gépcsaládon belül – az Annaburger márkához egyébként mi is ragaszkodtunk.

A gyakorlatban hamar kiderült, hogy a meglévő erőgépeink vonóerőben ugyan megfelelnek a munkagépek igényeinek, de hidraulikus- és TLT kapacitással nehezen bírják az új Annaburger szervestrágya-szórók működtetését.

Az első év viszontagságai után úgy döntött a vezetőség, hogy szeretnék jobban kihasználni a két új szervestrágya-szóró kapacitását- és a gazdaság többi munkagépének képességeit – ezért új traktorok beszerzését tervezték. Ekkor már a gazdaság erőgépeinek egy része egyébként is megérett a cserére.

Az AXIÁL Kft-vel sikerült eredményesen tárgyalni, így megvásároltunk tőlük 4 db CLAAS ARION 450-es, 130 lóerős traktort.

Az egyik CLAAS ARION bevetésre várakozik – fotó: Agroinform.hu

Az Annaburger HTS 11.04 szervestrágyaszórók munkája ekkor tudott igazán megmutatkozni.

Ki tudtuk használni végre a kapacitásukat, a gépek pedig munkatempóban és munkaminőségben, a terítés és a szóráskép viszonylatában is kiválóan bizonyítottak, jóval az elvárásaink felett.

Hozzá kell tennem, hogy a CLAAS traktorok nyújtotta vezetői élmény is kategórialépésnek számított a gazdaságban – a gépkezelők örültek legjobban az új erőgépeknek. Sokat kell földúton vonulniuk a kollégáknak és a CLAAS traktorok nagyon jó választásnak bizonyultak a rugózott híddal, rugózott fülkével. Így már a rosszabb minőségű utakon is dupla sebességgel lehet haladni.

De természetesen fontos szempont, hogy a nagy méretű pótkocsikat és a nagyobb kapacitású vetőgépeinket is sokkal jobban ki tudjuk szolgálni az új erőgépekkel."

Az Annaburger szervestrágyaszórók kiszolgálása hogyan történik?

"Teleszkópos rakodóval szolgáljuk ki a szervestrágya-szórókat a szarvasmarhatelepről. A "trágyaszarvasok" lerakását a táblaszélen már nem teszik lehetővé a környezetvédelmi előírások, így minden fordulót újra és újra meg kell tenni a telep és az érintett tábla között.

A régi T-088-as gépeink és az új Annaburger szervestrágya-szórók munkájának hatékonyságát számszerűen ezért is nehéz összehasonlítani, hiszen régebben a T-088-asokkal a trágyaszarvasokból megrakva dolgozhattunk, míg most az új és nagy kapacitású gépekkel minden forduló alakalmával vissza kell térni a telepre – ez nehezíti, lassítja és költségesebbé teszi a munkát.

Egy biztos, hogy a régi technikával ezeket az "ingajáratokat" már nem tudtuk volna színvonalasan megoldani. Előfordul, hogy az Annaburger szervestrágyaszórókkal naponta 20 kanyart fordulunk és a szarvasmarhatelep távolsága a szántóföldtől átlagosan 5 km.

Nagy előnyként emelném ki a korábbi gépeinkhez képest, hogy

az Annaburger szervestrágya-szórók lezárható hátfallal rendelkeznek, így a nedvesebb anyag sem folyik ki az útra közlekedés közben.

A gazdaságok számára az is fontos, hogy azzal a településsel, ahol működnek békességben éljenek együtt és a szervesanyag-kijuttatást ne élje meg problémaként a lakóközösség sem.

Annaburger szervestrágya-szóró lezárható hátfallal – fotó: Agroinform.hu / Farkas Imre

Évente átlagosan hány hektárra szórnak ki szervestrágyát?

"Évente átlagosan 120 hektárra 300 mázsa/hektár dózisban szórunk ki szervestrágyát. Lenne lehetőség több terület szervesanyag-visszapótlására is, de egyelőre a logisztika ennyit tesz lehetővé.

Tavalyelőtt és azelőtt ugyanezt a mennyiséget 4 db T-088-assal és egy T-07-essel szórtuk ki nagyjából ugyanennyi idő alatt, mint most a 2 db Annaburgerrel.

Mindez úgy igaz, hogy általában a szezon végére a négyből már csak egy üzemképes T-088-as maradt, míg az elmúlt két évet meghibásodásmentesen zártuk az Annaburger szervestrágyaszórókkal. Nyilvánvaló, hogy két szezon után még korai messzemenő következtetéseket levonni, de az azonnal látványos munkaminőségből és teljesítményből kiindulva megállapítottuk, hogy elégedettek vagyunk a beruházással.

A meghibásodásmentes üzemelést érthetjük úgy, hogy nem volt semmi probléma az új szervestrágya-szórókkal két év alatt?

"Itt ki szeretnék térni a helyes és lelkiismeretes szarvasmarhatelepi munkaerő magatartására, hogy milyen fontos is lenne ez... Nyilvánvaló, hogy nem válogathat senki, hiszen ebben a szegmensben van talán a legsúlyosabb munkaerőhiány, de akkor is óriási jelentősége lenne például annak, hogy ne kerülhessen a kijuttatásra tárolt szervestrágyába ócskavas.

A rendkívül strapabíró szerkezet sem "szereti" az idegen anyagokat, vigyázzunk az értékeinkre! – fotó: Agroinform.hu / Farkas Imre

A mi esetünkben a trágyába került komplett kerítéselem és vasbeton oszlop "kiszórása" okozott kárt az egyik új Annaburger szervestrágyszóróban... ezért aztán komplett láncot kellett cserélni.

Azért az erőgép és a munkagép kiváló minőségét mutatja, hogy ezt az atomerős elemeket is sikerült úgy kiszórnia a gépnek, hogy a traktoros észre sem vette a bajt – csak utólag derült ki, hogy a lehordólécek eldeformálódása után is rendületlenül dolgozott."

Szerző: Agroinform.hu – Igric Dominika