A KITE Zrt. idén is elhozta a John Deere traktorok legújabb generációját, így az érdeklődők testközelből ismerkedhettek meg a 8R, 8RT, és 8RX széria tagjaival, melyek közül az utóbbi igazi különlegességnek számít a négy független gumihevederes járószerkezetével. Az új 8-as széria tagjai 230-tól egészen 410 lóerős kivitelig kaphatók, még a 8RX verzió képviselői 310-340-370, és egy 410 lóerős csúcsváltozattal készülnek. A traktorokat új, még kényelmesebb és tágasabb fülke jellemzi, az ajtónyílás a ki- és beszállás megkönnyítése érdekében negyedével növekedett.

Az új 8-as széria tagjai 230-tól egészen 410 lóerős kivitelig kaphatók – fotó: Agroinform.hu

Mindegyik modell a már jól ismert John Deere PowerTech, 9 literes, 6 hengeres, duplaturbós motorral van szerelve, és teljesítik a legmodernebb európai környezetvédelmi normákat. Váltó tekintetében is a továbbfejlesztett e23 PowerShift kapcsolóval kérhetők, és akár 40 km/h-ás haladási sebesség is elérhető a traktorokkal.

Természetesen mindegyik erőgép rendelkezik AutoTrack – automata kormányzás – előkészítéssel, továbbá elérhető a JDLink funkció is, amennyiben a gép rendelkezik internet elérési lehetőséggel (akár mobilhálózaton keresztül is), így sokkal egyszerűbbé válik az esetleges szerviz és alkatrészellátás.

Folyamatos volt az érdeklődés a 8RX körül – fotó: Agroinform.hu

A kiállítás másik óriás gépforgalmazójának az AXIÁL Kft.-nek a standján láthattuk az arató és cséplőgépek új királyát a Claas LEXION 8900-at, mely méreteivel már Hannoverben is sokkolta a közönséget. A 7000 és 8000 Lexionok új szintre emelték az aratási folyamatot, ennek megfelelően a kombájnokat új, kényelmesebb fülke, egyedül álló APS SYNFLOW HYBRID cséplőrendszer, illetve az ehhez szüksége teljesítményt előállító 790/581kW-os dízelmotorok jellemzik.

Mi más számítana a legjobban egy arató cséplőgépnél, mint, hogy milyen tisztasággal és mekkora sebességgel képes aratni. Az új cséplőrendszer ötvözi a gyorsítódobbal szerelt tangenciális cséplőszerkezetet, és az axiális másodlagos rostálásnak, leválasztásának a kombinációját és minden előnyét. A cséplődob átmérője összesen 10 verőléccel 755 mm-re nőtt, ezt követi a másodlagos oszlató dob 600 mm-es átmérővel. A cséplőszerkezet a nagyobb modellben 1700 mm a kisebben 1420 mm széles.

Elképesztő méretével sokkoló látványt nyújt az új Lexion – fotó: Agroinform.hu

A legújabb CEBIS terminálnak köszönhetően bármilyen betakarítási körülményhez és terményfajtához gyorsan tud alkalmazkodni a gép, mivel minden cséplőkosárszegmenst párhozamosan és hidraulikusan vezérel a CEBIS. A megújult terminál megannyi érzékelő mért adataival képes arra, hogy az előre kiválasztott stratégiának (terményvastagság a ferde felhordóban, motorterhelés, maximális haladási sebesség) megfelelően szabályozza és állítsa az aratási paramétereket, mint például a dobfordulatok a terelő lécek és még megannyi paramétert, ezzel is levéve a kezelő válláról a terhet.

Új dimenzióba lépett az ürítés is a gép magtartályához igazodva, hiszen a 10.000-18.000 literes magtartályokhoz hihetetlen, másodpercénkenti 180 literes ürítésre képes a csúcsmodell, viszont ez az ürítési teljesítmény egy gombnyomásra lefelezhető, ha a kisebb kocsik töltését szeretnénk elvégezni. Az ürítőcsiga kinyílási szöge is megnövekedett 105 fokra, így a gépkezelő jobban rálát az ürítőcsigára.

A kiállítás nulladik napján körbe jártuk az Axiál egész standját – videó: Agroinform.hu

A gépek szívét a legújabb MAN és Mercedes-Benz motorok jelentik 408-tól egészen 790 lóerőig, ez a szám pedig több mint 150 lóerővel haladja meg az előd 770-es Lexion teljesítményét. Természetesen mind a két motorváltozat részecskeszűrővel és SCR katalizátorral van felszerelve, hogy teljesítse a Stage V környezetvédelmi előírást. Nagy újítás a DYNAMIC POWER rendszer, mely az adott motorterheléshez automatikusan választ a motorvezérlőben tárolt 10 teljesítménygörbéből, és így a legoptimálisabban tudja tartani a fogyasztást, és rugalmasan tudja állítani a motorteljesítményt.

Mindezek mellet lecsökkentették a karbantartásból adódó állásidőt is, hiszen a gépek fel vannak szerelve DYNAMIC COOLING rendszerrel, mely gondoskodik a legoptimálisabb hűtésről, és csökkenti a hűtő- és szűrőelemek porral való eltömődését.

Rengeteg látogató volt kíváncsi az új kombájnra – fotó: Agroinform.hu

Az AGROÁZIS és a DORKER cégek kínálatában láthattuk a Hardi Commander szántóföldi permetezők legújabb intelligens változatát. Joggal vetődhet fel mindenkiben a kérdés, hogy miért is intelligens egy ilyen gép, és pontosan miért is van erre szükség?

A nagyüzemi mezőgazdasági termelés napról napra változik, újabb és újabb növénykultúrák jelennek meg, és egyre fájdalmasabb jelek igazolják az éghajlat drasztikus változását is. Mindemellett a gazdáknak szembesülniük kell a munkaerőhiánnyal, és az ezzel fordítottan arányos termelésnöveléssel. Ezen tényezőkből adódóan egyre kevesebb idő jut az olyan precíz növényvédelemre, mely kihagyhatatlan a gazdaságos termelésből.

A Hardi Commander erre kínál megoldást a legújabb intelligens permetezőgépekkel. A külső kezelőszervek elhelyezése logikus és könnyen áttekinthető, így a kezelő a feltöltést, keverést, mosást és egyéb műveleteket a legkisebb mozgással és hibalehetőséggel tudja ellátni.

Az élő videóban nagy hangsúlyt kaptak a gép újításai – videó: Agroinform.hu

A permetlétartály térfogata 3300 és 7000 liter között változik, a permetezőkeret szelessége 18 és 39 méter között választható, és mindegyik keret rendelhető hagyományos, valamint légrásegítéses technológiával is. Mindegyik permetező fel van szerelve egy, vagy kettő körös légfékrendszerrel a biztonságos közlekedés érdekében. A keréknyomtáv 1,5-től egészen 2,25 méterig állítható, így minden kultúrához és művelőúthoz könnyen alkalmazható.

A hatékony permetezés és a területteljesítmény növelését szolgálja a Hardi AutoSelect funkció, mely a fúvókák automatikus, gombnyomásra történő cseréjét jelenti, így ezzel sem kell az időt töltenie a gépkezelőnek, illetve a fúvókatartó revolverfej köztes állapotban elzárja a permetlé útját, így a fúvókánkénti szakaszolás is megoldott. A szűrök elhelyezése és tisztítása is különös figyelmet kapott, ugyanis mindegyik szűrő egyszerűen és gyorsan tisztítható.

Egy jól bevált gép, rengeteg tudással felvértezve – fotó: Agroinform.hu

Az „A” pavilon 107-es standján láthattuk a Magyarországon is jól ismert és elterjed minszki traktorgyár kapuin kigördülő MTZ erőgépeket, de a már régi, megszokott formák között két merőben új külsejű és felszereltségű traktor is feltűnt. A Belarus 923.7 szériában a jól megszokott minszki erőforrás helyett már egy korszerű, üzembiztos, 4 hengeres, 3,6 liter henger űrtartalmú, 96,6 lóerős, Caterpillar dízelmotor szolgál erőforrásként. Természetesen ez a modern motor teljesíti a korszerű STAGE V emissziós normákat is.

A régi megszokott forma, és a színvilág is változott – fotó: Agroinform.hu

Erőátviteli rendszere is nagyban átdolgozásra került az előd modellekhez képest, így a traktorban egy 14/12 sebességes, szinkronizált váltót találunk, ami 35 km/h előremeneti és 17 km/h hátrameneti sebességet biztosít az erőgépnek. A sebességváltó kezelőszervek között találni külön irányváltó kart, mely a homlokrakodózásban nyújt nagy segítséget. Bár ennek a karnak az elhelyezése egy kicsit szokatlan és elsőre nem áll kézre, ugyanis a fülkében baloldalon található az ülés mellet.

Új szín, új formavilág, csodálkozó tekintetek – fotó: Agroinform.hu

A fülke alapkivitelben tartalmaz légkondicionáló berendezést, illetve a zajszigetelése meglepően jó, viszont a légrugós Grammer ülés feláras extra, így sajnos az extra kényelem nem szériatartozék. A műszerfalat és az egész belsőt az MTZ traktorokra jellemző egyszerű és egyértelmű felépítés jellemzi.

A hidraulikus rendszer is nagy változáson ment keresztül, azon kívül, hogy a traktor rendelkezik mellső függesztőszerkezettel és front TLT hajtással is, a hátulsó függesztőszerkezet teljesen elektronikus vezérlést kapott, és ennek köszönhetően erő és helyzetszabályzás is lehetséges. Emelőképessége 4200 kg-ra növekedett.

Új, lendületes színkombináció a jól ismert gépeknek – fotó: Agroinform.hu

A kiállításon rengeteg munkagép is helyet kapott, így nagyon nehéz kiemelni egyet a sorból, hiszen mindenkinek megvan a maga kedvence a gépparkhoz, a termesztett növénykultúrához, és a talajminőséghez igazítva. Ami mellett azonban nem lehetett elmenni csodálkozó tekintet nélkül, az a teljesen megújult dizájnt felvonultató MULTIVA. A megszokott zöld-sárga színt a sötétszürke-sárga váltotta fel a gépgyártónál.

Nézz szét a standon egy virtuális túra formájában – videó: Agroinform.hu

A szemléletváltás tükrözi a gyártó elhivatottságát a felé, hogy továbbra is a legjobb minőségre, a megbízhatóságra és a tartósságra összpontosít. A középpontban csakis az ügyfél, vagyis a gazda áll, aki nem csak ma, de a hosszútávú jövőben is használni szeretné a MULTIVA gépeit. Új mottójuk „Cultivating the Future”, vagyis művelni a jövőt, ami leginkább arra utal, hogy a mezőgazdaságban egyszerre kell biztosítani a folyamatos és egyre gyorsabb fejlődést, szem előtt tartva a fenntartható gazdálkodás jövőjét.