A VERGA Veszprémi Erdőgazdaság Zrt. mintegy 50 ezer hektár, állami tulajdonú területet felügyel és gondoz immáron több mint 50 éve. Ez elmúlt 5 évben körülbelül 83 hektáron végeztek újratelepítést, 300 hektáron pedig erdőfelújítást végeztek.

Az egész vármegyében dolgoznak

Az erdőgazdaság Veszprém vármegye szinte egész területén végez gazdálkodási tevékenységet. Emellett több mint 100 km hosszú turistautat ápolnak, amik között ott az Országos Kék Turistajelzés, valamint több erdőismereti tanösvény, illetve kerékpárút. Ezeknek köszönhetően a kirándulók olyan látványosságokat fedezhetnek fel, mint például a híres Római-fürdő vízesés, korábban Mátyás király vadászkastélyaként szolgáló Pusztapalota romjai, vagy éppen a Vitéz Bertalan Árpád kilátó lélegzetelállító panorámája. A turistaútvonalat, valamint a tanösvények egész évben nyitva vannak, így a környék bármikor felfedezhető.

Fedezd fel az Észak-Bakony egyik legmagasabb csúcsát

A Papod-hegy 644 méteres magasságával az Észak-Bakony egyik legmagasabb csúcsa. Az elhelyezkedése miatt csodálatos panoráma nyílik a környező területekre. A Hárskúttól indulva egy igen kellemes sétával közelíthető meg a hegytetőn kialakított pihenőhely, valamint a 20 méter magas Vitéz Bertalan Árpád kilátó. Ennek legfelső szintjéről pazar kilátás nyílik a Bakony legszebb erdőire.

A Bakancsos Barangolás a Bakonytól a Balatonig nevezetű pályázat keretein belül 2021-ben épült meg a különleges kilátó, illetve az ehhez kapcsolódó pihenőhely Nagyvázsony külterületén. Innen szintén varázslatos panoráma nyílik a Dél-Bakony vonulataira és persze annak legszebb erdeire. Ami pedig a Veszprémben található Jutás kilátót illeti, az ennek szomszédságában készülő kerékpáros drift és pumpapálya a Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa 2023. program keretein belül készül el.

Erdei iskola várja a fiatalabb generációt

Az erdőgazdaság fő célja a környezet megóvása, így ennek érdekében az Ajka melletti Hubertus Erdészeti Erdei Iskola igyekszik útmutatást adni a fiatalabb generáció számára, hogyan lehetnek környezettudatosabbak. Az erdőpedagógiai oktatás keretein belül a legjobb tanterem, erdő és természet várja a kicsiket, ehhez tartoznak tematikus útvonalak, valamint ott van a Sárcsi-kúti tanösvény minden állomása, amelyek együttesen remek segítséget adnak évente több mint 1000 diák számára a környezet megismerésére.

Fedezze fel a helyi arborétumot!

A vadgazdálkodás központjának számító Alsópere korábban a Nádasdy család vadászbirtoka volt, ahol maga Nádasdy Ferenc alakította ki a ma is bármikor látogatható angolkert jellegű arborétumot. A család gyökerei még a XII. századra nyúlnak vissza, akik a XIX. századra a Dunántúl egyik legjelentősebb földbirtokosaivá váltak. A település nem messze fekszik a Bakony fővárosának nevezett Zirctől, amit Olaszfalun keresztül lehet elérni.

A VERGA működését meghatározza továbbá a térségben megtalálható központi lő- és gyakorlótér, amely révén számos terület katonai múltjába nyerhetünk betekintést. Nagyvázsony mellett például két éve adtak át egy II. világháborúból fennmaradt lőtértornyot, amely mára az egyik leglátogatottabb kilátófává vált.

Ami pedig a természetvédelmi területeket illeti, a hazai és európai viszonylatban is kiemelkedő Szentgáli tiszafás, a több mint tízezer tiszafájával igen népszerű látványosságnak számít. Aki itt jár, annak mindenképpen érdemes ellátogatnia továbbá a Burok-völgybe, amely a földtani és növénytani ritkaságairól híres. Az ország egyik érintetlen természetvédelmi területe.

Szentgáli tiszafás - fotó: Agrárminisztérium

Működésüket meghatározza a térségben található központi lő- és gyakorlótér, mely révén számos terület katonai múltjába betekintést engedő látnivalókkal is várják a kirándulókat. Nagyvázsony mellett 2021-ben került átadásra egy, a II. világháborúból fennmaradt lőtértorony, mely mostanra az egyik legkeresettebb kilátójuk lett. Természetvédelmi területeik közül hazai és európai viszonylatban is kiemelkedő a Szentgáli tiszafás, több mint tízezer tiszafa egyeddel, de a Burok-völgy a földtani és növénytani ritkaságai miatt, szintén hazánk egyik érintetlen természetvédelmi területe.

Találjuk meg együtt Magyarország legszebb erdejét! Szavazzon az Agrárminisztérium Facebook oldalán a VERGA Veszprémi Erdőgazdaság Zrt. legszebb területére!

A szavazók között hetente nyereményeket sorsolunk ki.