A szántás nélküli talajművelés egyre nagyobb teret hódít Magyarországon is, viszont az ekék eladásának számában továbbra sem figyelhetünk meg számottevő csökkenést, valamint adódhatnak olyan talaj- és időjárási körülmények, hogy szántás nélkül nem lehet időben megfelelő talajt készíteni.

Zöldítések és nagy tömegű szármaradvány leforgatásában, rágcsálók és vírusbetegségek elleni küzdelemben továbbra is fontos szerephez juthat az eke, így a legtöbb magyar gazdaságban továbbra is megtalálható.

Az ekeválasztás legfőbb szempontja a már meglévő erőgéphez való megfelelő illeszkedés. Ha túl nagy ekét választunk a traktorunk után, nem lesz megfelelő a munkasebesség, így a szántás minősége sem lesz kielégítő. Ha viszont az erőgép teljesítményénél jóval kisebb ekét választunk, nem lesz kihasználva a traktorunk képessége: feleslegesen tapossuk többször a talajt, és a fajlagos fogyasztásunk is magasabb lesz.

Jellemzően hat eketest alatt és 200 lóerő alatti tartományban csak barázdában járó ekéket találunk a piacon, viszont hat eketest körül már megjelennek a tarlón járó ekék, vagy a tarlón és barázdában is egyaránt alkalmazható állítható ekék.

Az elmúlt időszakban egyre növekedett az átlagos erőgépek mérete, így jogosan merülhet fel a kérdés, hogy a nagyobb erőgépek után milyen ekét válasszunk.

A tarlón járó eke használata jóval egyenletesebb eloszlású talajnyomást eredményez a kerekek között, mivel a traktor vízszintesben van, egyenletes a kerekek terhelése, így a talajtaposási kár is kisebb, mint a barázdában járó eke esetén. Egyrészt nem a barázda fenékaljától számítódik a kerék 30-50 cm-es visszatömörítési tartománya, tovább súlyosbítva az eketalpbetegség hatását, hanem a tarló tetejétől, ami megfelelő mélységű szántás esetén szinte teljesen megszüntethető.

talajtaposás

Nyomáseloszlás a kerék alatt.

Másrészt a nagyobb erőgépeken, hogy csökkentsék a talajtömörítést, egyre szélesebb gumiabroncsokat használnak, így növelve a felfekvő felületet és csökkentve a talajnyomást. Barázdában járó eke esetén a szélesebb gumiabroncs viszont elkerülhetetlenül rátapos a szomszédos barázdára. Egy 45 centiméteres fogásszélességűre állított eke és egy 700 mm-es gumiabroncs alkalmazásakor a barázda több mint 15%-át visszatömöríti a kerék! Ez a káros jelenség csökkenthető, de teljesen nem megszüntethető az utolsó eketestre felszerelhető barázdafenék-szélesítő toldat segítségével.

eke

Barázdában járó gépkapcsolat – fotó: Lemken

Barázdában járáskor a gumiabroncs belső felülete alapból is sokkal jobban igénybe van véve, így az sokkal jobban kopik. Sajnos gyakran látni videókat rosszul beállított ekékről, ahol a traktorosnak folyamatosan ellen kell kormányoznia a tarló felé, így még jobban igénybe véve a gumi belső felületét.

A tarlón járó ekének van egy egészségügyi szempontból sem elhanyagolható előnye: a traktoros számára ergonómiai szempontból sokkal egészségesebb, ha nem ferdén van a gerince egész nap, hanem vízszintesen ül. Hosszú műszak esetén viszont sokkal nagyobb odafigyelést igényel a tarlón járó eke használata, mert precízen kell tartani a megfelelő távolságot a tarló szélétől, nem úgy, mint a barázdában járó verziónál: ott a barázdafal megvezeti a traktor kerekét, és jól beállított eke esetén szinte magától megy a gépkapcsolat.

tarlón járó eke

Tarlón járó gépkapcsolat – fotó: Lemken

Csapadékosabb és nedvesebb körülmények között, illetve nem megfelelően beállított/beállítható eke esetén, mikor az erőgép-eke vontatási vonal nem a hátsó tengely középpontján halad keresztül, jóval nehezebb a tarlón járó ekét megfelelő nyomvonalon tartani, és sokkal nagyobb koncentrációt igényel a gépkezelőtől. Továbbá ha nem megfelelő távolságon van húzva az eke a barázda falától, akkor az ekenád nekifeszül a barázda falának, és növekedik a vontatási ellenállás.

Mellső barázdakerékkel is felszerelt tarlón járó ekével viszont sokkal egyenletesebb lesz a szántásunk mélysége, mivel az eke elöl és hátul így egyaránt meg lesz vezetve, és kevésbé függ a traktor helyzetétől, hidraulikus mélységszabályozásától.

ikerkerekes traktor

Ikerkerekes gépkapcsolat – fotó: Kverneland

Tarlón járó eke használatakor lehetőség nyílik az ikerkerekek használatára, így jelentős mértékben csökkenthető a káros talajtaposás mértéke és hatása. A korszerű nagy traktorok már GPS- és RTK-vezérelt automata kormányzással vannak felszerelve, amely óriási terhet vesz le a gép kezelőjéről, és segítségével könnyen a megfelelő nyomvonalon tartható a jármű.

Ha valaki rendelkezik megfelelő nagyságú és felszereltségű erőgéppel, akkor számára mindenképpen előnyösebb tarlón járó verziójú ekét választania agronómiai és gépüzemeltetési szempontból.

Képek forrása: Lemken, Kverneland