Hasonló eseménynek lehetünk szemtanúi, mint amikor a Stihl a piacra dobta az első motoros láncfűrészt, amely eszközt azóta is sokan egyszerűen csak Stihl-nek neveznek, legyen is az bármilyen gyártó terméke.

Imants 38FSX600 ásógép vetőgéppel

Imants 38FSX600 ásógép vetőgéppel – fotó: Agroskill Kft.

A holland nemzetiségű több mint 140 éves múlttal rendelkező IMANTS (ejtsd: imanc) vállalat immár több mint 60 éve fejleszt és gyárt talajművelő ásógépeket. A cég kezdetben kisebb gazdaságok számára készített – elsősorban kertészeti felhasználásra – talajművelő gépeket, majd néhány évvel ezelőtt hosszas fejlesztőmunka eredményeként megjelentek a nagy teljesítményű, szántóföldi felhasználásra méretezett Imants ásógépek is, először a holland termőföldeken, majd évről-évre egyre több országban, köztük hazánkban is.

Mivel az Imants ásógépek semmilyen más talajművelő szerszámhoz sem hasonlóak, így nálunk Magyarországon a gépekkel való munkavégzésre „ráragadt” a cég nevéből kissé magyarosított kiejtéssel az imancsolás megnevezés!

Mit is jelent az, ha valaki imancsol?

Lazít, alapművel és magágyat készít egy menetben – 3 az 1-ben

  • Talajlazítás 40-50 cm mélységben
  • Alapművelés akár 25-35 cm mélységben
  • Magágy készítés: 6-8 cm mélységben

Imants ásógép művelőelemek

Imants ásógép művelőelemek – fotó: Agroskill Kft.

Nem forgatja a talajt, hanem keveri:

  • Helyes beállítás esetén nem cseréli fel a talaj aerob és anaerob rétegeit
  • Szármaradvány bedolgozás a talaj felső 15-20 cm rétegébe
  • Forgatás nélküli talajművelést végez

Kiválóan bedolgozza a szármaradványokat:

  • A nagy mennyiségű tarlómaradványok, mint például kukorica, vagy szerves trágya egy menetben történő bedolgozása, amit követően már csak vetni kell!

Kukoricatarló imancsolása búza alá

Kukoricatarló imancsolása búza alá – fotó: Agroskill Kft.

Nem csinál talpat:

  • A műveletet követően nem alakul ki tömör talpréteg, úgy mint például a szántás esetében
  • Javul a talaj vízháztartása
  • Épül a talajélet

Csökkenti a menetszámot – megtakarít:

  • Vizet – nagy jelentősége van nyári talajművelés esetén, másodvetések (borsó után, szenázs rozs után), vagy repce alá történő talajkészítésnél
  • Költséget – gépi költség és munkaerőköltség megtakarítás akár 40% mértékben
  • Taposát – homogén talajszerkezet, jobb kelés, egyenletesebb növényállomány


Nem porosítja a talajt:

  • Az alacsonyabb menteszámnak és a taposás csökkenésének eredményeként kevesebb apró szemcse, azaz por képződik a talaj felszínén.
  • Javul a talaj szerkezete

Kukorica összehasonlítás kísérlet

Kukorica összehasonlítás kísérlet – fotó: Agroskill Kft.

Precíziós talajművelést végez:

  • ISOBUS-os vetőgéppel kombinálható, egymenetes talajművelés + vetés
  • ISOBUS-os szórvavető egységgel kombinálható, egymenetes talajművelés + vetés
  • Precíziós baktérium kijuttató adapterrel kombinálható

Imancsolás + precízós vetés

Imancsolás + precízós vetés – fotó: Agroskill Kft.

Nem csoda, hogy nincs a magyar nyelvben a fentebb leírtakra pontos kifejezés. Ezért hívják mindezt imancsolásnak!

Az Imants ásógépek kínálatában a mai napig megtalálhatóak a kisebb kertészeti céllal gyártott gépek, amelyek munkaszélessége 120-250 cm között van. Így a holland és immár hazai kertészetekben is régóta népszerű modellekkel, a 27SX és 33SX gépekkel tudnak a magyar kertészek imancsolni!

Viszont a nagy gazdaságok nagy területteljesítmény-igényének kiszolgálására az Imants vállalat kifejlesztette a nagyobb 38SX, 48SX, 58SX típusú 300, 366, 450 cm munkaszélességű gépeit, illetve a 600 cm szélességgel rendelkező 38FSX zászlóshajónak számító gépét is! Így már akár 4 ha/óra területteljesítmény mellett tudnak a nagyobb gazdaságok is imancsolni! A napjainkban megjelent kertészeti géppályázat, illetve a megjelenni készülő precíziós géppályázat 50% támogatottság mellett kiváló lehetőséget biztosít arra, hogy akár Ön is tudjon imancsolni!

Keressen minket az alábbi elérhetőségeken:

AgroSkill logo

Agroskill Kft.
www.agroskill.hu
+36 30 349 7789