Carrier XT gépcsalád: többfunkciós rövidtárcsák, sekély- és mélyművelésre egyaránt

A Vaderstad Kft. hagyományos országjáró bemutatókörútján új eszközzel ismerkedhettek meg a gazdálkodók. A szántóföldi premier után Tolnai Pétert kértük, hogy mutassa be részletesebben az új Carrier előnyeit és újdonságértékét.

– Hogyan fejlődött a Carrier gépcsalád az évek alatt? – kérdeztük Tolnai Pétert.

– A Väderstad Carrier fogalmát már nem kell bemutatni, hiszen mindenki nagyon jól ismeri – nem csak hazánkban, hanem egész Európában. A Carrier rövidtárcsák több mint 20 éves múlttal rendelkeznek és ez idő alatt több típust is bemutatott a gyár.

Kezdetben a 45-ös, illetve 47-es lapátmérővel szerelt kivitelekkel dolgoztak a gazdálkodók a függesztett és vontatott gépek kategóriájában. Aztán az elmúlt időszakban bemutatásra került a nagyobb, 51-es és 61-es tárcsalappal szerelt Carrier gépcsalád is.

Az idei évben egy újdonsággal jelentkezünk, amit Carrier XT-nek hívnak. Az XT változat tulajdonképpen a tárcsa kialakításában és működtetési mechanizmusában különbözik elődeitől.

– Mire használjuk a Carrier gépcsaládot?

– Alapvetően a Carrier rövidtárcsákat tarlómunkákra használjuk: tarlóhántás, tarlóápolás, lazító illetve kultivátor utáni munkákra, valamint magágykészítésre száraz viszonyok között.  Amiben az új XT gépcsalád újdonságot mutat az előző szériákhoz képest, – a hagyományos 45-47-es tárcsalappal, illetve a CrossCutter Disc-kel szerelhető kialakítás mellett – hogy a hagyományos kúpos tárcsaformával egyesíti a mély- és a sekély művelés során elvárt igényeket.

Vaderstad Kft. országjáró bemutatókörút: Carrier XT rövidtárcsa premier

Indul a munkagép első nyilvános bemutatója a Vaderstad Kft. országjáró bemutatókörútján – fotó: Agroinform.hu

Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy sekély művelés esetén nagyobb tárcsaszöget használunk a gépnél, így a talaj legfelső rétegét teljes keresztmetszetében át tudjuk dolgozni.

Mélyebb munkánál a szögállítás megváltozik, mert egy központi vezérlésű munkahenger segítségével a tárcsatartó karok tartó gerendelyét mozgatni tudjuk, így ahogy mélyítjük a munkát, úgy változik a tárcsaszög. Ez pedig azt jelenti a gyakorlatban, hogy mindig egyenletesen és optimálisan átdolgozott talajszelvényt kapunk, nem lesznek műveletlen részek függetlenül attól, hogy milyen mélységben halad a tárcsánk.

Kiegészítésként elmondanám, hogy CrossCutter Knife késes aprítóhengerrel, illetve CrossBoard simítóval is felszerelhető a gép opcióként, és ezek természetesen hidraulikusan állíthatók, akár menet közben.

Fontos hangsúlyozni, hogy a Carrier XT gépcsalád esetében futóművel felszerelt gépekről beszélünk, a futómű pedig önálló hidraulikával kiemelhető – hasonlóan az XL és az L-es gépcsaládokhoz.

Jelentős különbség van még az új XT szériák és a hagyományos Carrier gépcsaládok között a hengerprofilok tekintetében. Ez részletesebben annyit jelent, hogy a szimpla acélgyűrűn kívül dupla acélgyűrűvel, szimpla U profilú hengerrel, dupla U profilú hengerrel, illetve csőpálcás hengerrel is felszerelhetők az új Carrier XT rövidtárcsák.

Munkaszélesség vonatkozásában 4-5-6 méteres kivitelekről beszélhetünk. A csukható kialakítású gépeknél pedig a jól bevált XL-es és L-es Carrierek csukási mechanizmusát használjuk.

A futóműves kialakításnál előnyt jelent, hogy heterogén vagy nedves viszonyok között, ahol egy-egy nedvesebb foltot talál az ember a táblán belül, a futómű lehetőséget biztosít arra, hogy süllyedés esetén kerékre emeljük a gépet és le tudjunk vonulni arról a területről, ahol túlzottan laza a talajszerkezet. Nagy jelentősége van ennek a funkciónak például homoktalajok vagy – ahogyan korábban is említettem – vizes foltok esetén egyaránt.

Praktikus lehetőség továbbá a gépkezelő számára a tábla végi forduló kiválasztása. Ugyanúgy lehetséges a hengeren történő fordulás, mint kerékre venni az eszközt.

A gép természetesen hidraulikus nyitással és csukással rendelkezik, a munkagép méterenkénti súlya 950-1100 kg között változik a típustól függően, ami még a nehézművelésű talajokon is garanciát jelent a kívánt munkamélység elérésére.

– Tolnai Péternek köszönjük szépen az Carrier XT rövidtárcsák bemutatását, végezetül egy utolsó kérdésünk maradt: mikortól rendelhetik meg ezt az új szériát a gazdálkodók?

– A mostani géppremiert követően a Carrier XT rövidtárcsákat már 2022 októberétől megrendelhetik a partnereink.

További információkért keresse fel a Väderstad munkatársait az alábbi elérhetőségek valamelyikén:

2475 Kápolnásnyék, Összekötő út 1.
+36 22/709-000
infohu@vaderstad.com
www.vaderstad.com/hu
www.vaderstad.com/hu/kapcsolat/

Vaderstad