Az ÖK (ELKH Ökológiai Kutatóközpont) munkatársai a Víztudományi és Vízbiztonsági Nemzeti Laboratóriumi projekt keretein belül vizsgálták meg a Duna sekélyebb partjainál élő halak élőhelyhasználatát.

Hol és milyen formában folyt a kutatás?

A szakemberek Duna Sződliget, illetve a Vác közötti szakaszon gyűjtöttek adatokat arról, hogy mely halfajok választják élőhelyeikül a sekély partközelt éjjel, valamint nappal. Ezek az állatok ugyanis különböző területeket választanak arra, hogy szaporodjanak, hogy táplálkozzanak, teleljenek vagy éppen pihenjenek.

Egyes fajok a szaporodási időszakban vándorolva keresik az alkalmas tartózkodási helyet. A Dunában ilyenek a paducok, amik szaporodáskor akár több kilométert is megtesznek a folyóban ívóhelyet keresve. Hasonló életmódot élt az egyik legnagyobb halfajunk, a viza, amely ugyanígy kereste a megfelelő szaporodási helyet magának.

Kevesen tudják, de a halak nemcsak az életkoruknak megfelelően, hanem évszakok és napszakok szerint is megváltoztatják az élőhelyüket. Ez azért fordulhat elő, mert a folyó parthoz közeli sekély részeken mások használják az élőhelyet nappal, és más fajok éjjel.

15 halfajt sikerült azonosítani

Az ÖK kutatói 15 halfajt azonosítottak a part menti halászatok során. Ezek közül van pár nemzetközileg kiemelt jelentőségű, mint a balin, a leánykoncér, a selymes durbincs, valamint a halványfoltú küllő. Ezek a halak az Európai Unióban a Natura 2000-es fajok közé tartoznak, ráadásul az utóbbi három hazánkban is védettség alatt áll.

A selymes durbincs és a leánykoncér a Duna vízrendszerének őshonos fajai közé tartoznak. Sehol máshol nem élnek, mint a Duna vízgyűjtőjén - írja cikkében az Eötvös Lóránt Kutatói Hálózat.

A kutatás során legkisebb kifogott hal egy feketeszájú géb volt, 14 mm-es testhosszal. A legnagyobb példány pedig egy fiatal süllő volt, ami esetében a szakemberek 198 mm-es testhosszt mértek.

Idegenhonos halakat is felfedeztek

A kutatásból kiderült, hogy azok a halfajok is használják a Duna vízparthoz közeli sekélyebb élőhelyeket, amik nem a Kárpát-medencében őshonosak. Ilyenek például a fenéklakó gébfélék, amelyek a Fekete-tenger környéki félsós vizeinek a lakói. Ők a tengerbe érkező folyók torkolataiban, köztük a Duna-delta vízében élnek, így fordulhat elő, hogy néha jócskán eltávolodnak a tengertől.

A kutatás során a legnagyobb kifogott hal egy fiatal süllő volt - fotó: Tisza-tó élővilága

A kifogott halak több mint fele éjszakai, 46 százalékuk pedig nappali mintavétel során kerültek elő. Ezek mintegy háromnegyedét az idegenhonos gébék adták. Az adatok szerint a partközelben a kisnövésű hatványfoltú küllők és gépék találhatóak meg legnagyobb arányban. A mélyebb folyómederben pedig a nagynövésű halak, mint a süllő és a szélhajtó küsz fiatal egyedei tartózkodnak.

Voltak különbségek a napszakok között

Hét fajnál mutatkozott jelentős különbség a napszakok között. Ezek a halak tehát vagy csak nappal, vagy kizárólag éjszaka jelentek meg a mintákban. A halegyedek száma az éjszakai fogások alkalmával valamiben több volt, viszont egyes fajok főként nappal táplálkoznak, éjjel viszont pihennek. Ilyen a nappali ragadozónak számító balin.

Voltak azonban olyan fajok, amelyek pont fordítva élik mindennapjaikat, tehát főként éjszaka táplálkoznak, nappal viszont alig látni őket, hiszen ilyenkor pihennek. Ide tartozik a süllő, amely szürkület után ébred fel, így éjjeli ragadozónak számít.

A kutatók tovább folytatják a vizsgálatokat, ezért még mélyebb ismereteket várnak azzal kapcsolatban, hogy milyen halak, miért és mikor választják a partközeli élőhelyeket.