A mezei egerek az év kellemesebb részét a szabadban töltik, ám ott sem kevés kárt okoznak. Azonban, ahogy az időjárás hűvösebbre fordul és odakint kevesebb lesz a táplálék, szívesen keresik fel házainkat, pincéinket. Mivel mindenbe belemásznak és mindent megrágnak, legyen az élelmiszer, takarmány, papír, vagy akár ruha, nagyon sok kárt és bosszúságot képesek okozni, nem is beszélve a koszról és a szennyeződésről, amit maguk után hagynak.

De ne legyenek hiú illúzióink, az év minden időszakában ott vannak a közelünkben, így folyamatosan résen kell lennünk. Ha nem vagyunk kellően óvatosak, nem csak, hogy mindent megrágnak, de hosszú időre bevackolják magukat nálunk, és idővel el is tudnak szaporodni. És ne gondoljuk, hogy csak akkor vagyunk veszélyben, ha otthonunk mezők, erdők szélén áll. Akár egy belvárosi lakásban is nagyon könnyen otthonra tudnak találni. Az egerek mellett pedig akár patkányok is bejuthatnak az otthonainkba, így hát érdemes odafigyelni a részletekre, hogy elkerüljük a kellemetlen találkozást. Ez a találkozás ugyanis nagyon veszélyes lehet ránk nézve.

patkány egér

A patkányok és egerek ellen lehet és kell is védekezni. Fotó: Pixabay

Így védekezhetünk az egerek és a patkányok ellen

1. A legjobb védekezés a támadás, így érdemes, még mielőtt megjelennének az egerek és a patkányok, csapdákat kitenni. Ezek lehetnek élve elfogók, ragasztócsíkkal ellátottak és méreggel ölők is.  Azonban ügyeljünk rá, hogy ezekhez ne férjenek hozzá a gyerekek és a háziállataink sem, hiszen a mérgek számukra is veszélyt jelentenek.


2. A rendezett kert és otthon nem a rágcsálók kedvence. Minél több a búvóhely, a törmelék, a szemétkupac, annál komfortosabban érzik magukat, így érdemes időnként átnézni, mire is van szükségünk, és a többitől inkább megszabadulni.

3. A macska és a kutya is lehet elrettentő lehet az egerek és a patkányok számára, ám manapság házikedvenceink nincsenek rászorulva, hogy maguk vadásszák le a táplálékukat, így kevésbé megbízhatók a patkányok és egerek távoltartása terén.

4. Vannak remek házi módszerek, azonban ezek hatásossága nem ér fel a profi csapdákéval. Természetesen meg lehet próbálni, mert némelyik egészen biztosan be tud válni. Sokan használják a dió és üveg kombinációt, mely során ha az egér rágni kezdi a diót, az üveg ráborul, így élve lehet elfogni. Sokan keserűmandula, fokhagyma vagy borsmenta segítségével próbálják meg elűzni a patkányokat és egereket, míg máshol erős szagot árasztó rongyokat tesznek a lyukba az állatok elriasztására.

5. Az egér sem jó jel, de a patkány egyenesen riasztó tud lenni az otthonunk közelében. Ez az éjszakai életmódot folytató állat kisebb-nagyobb hordákban él, és rengeteg fertőzést terjeszt. Leggyakrabban a csatornák környékén bukkan fel, ráadásul nagyon szapora, hiszen évente akár hét alkalommal is képes utódokat a világra hozni. A patkányokat ugyanazokkal a szerekkel lehet irtani, mint az egereket. Kapható kifejezetten patkányok elleni ultrahangos készülék is, amely az emberi fül számára hallhatatlan, ám a patkányok számára annál kellemetlenebb hangokat ad ki, elriasztva így az állatokat.

6. Ha nagy a baj, érdemes mielőbb szakembert hívni, aki nem csak a felnőtt egyedeket képes elpusztítani, de a fészkeket is fel tudja kutatni.

7. A kukát mindig zárjuk le, hiszen ha csak résnyire is nyitva van, könnyen odaszokhatnak a rágcsálók és utána már rendszeresen fel fogják keresni a kertünket az ingyen eleségért.

8. Mivel a patkányok kedvelik a farakásokat, érdemes azokat nem közvetlenül a földön, hanem 20-30 centiméteres magasságban tárolni.

9. Ha kevesebb a lom a kertben, a fészerben vagy a házban, jóval kisebb az esély, hogy az egerek vagy patkányok meg tudjanak nálunk bújni anélkül, hogy rögtön észre ne vennénk őket.

10. A lehullott diót és gyümölcsöket is érdemes felszedni, mert ez is odavonzza a kertbe a rágcsálókat.

11. Zárjuk le a komposztládát, nyírjuk rendszeresen a füvet, és ne hagyjuk halmokban az avart. Ezek mind kiválóak a patkányok és az egerek számára, így ügyeljünk rá, hogy ne kínáljuk nekik tálcán a kertünket.

12. A kutyák és macskák ételeit se hagyjuk kint a kertben, ha nem fogyasztották el azt, mert az is oda fogja vonzani a patkányokat és az egereket.

egérfogó

Az egércsapda mellett számtalan módszer létezik az egerek és patkányok kiűzésére a házból. Fotó: Pixabay

13. Figyeljünk a részletekre. Minél előbb vesszük észre az egeret, vagy a patkányt, annál gyorsabban tudjuk kitenni a szűrét az otthonunkból, kertünkből. Amire oda kell figyelni, azok a falon vagy a padlón ejtett lyukak, illetve a kerti üregek. Este feltűnő lehet a motoszkálás, rágások hangja, de a kirágott zacskók és a morzsák is intő jelek lehetnek. Az ürüléket is könnyen felfedezhetjük a padlón. És mivel sajnos minden lakás és ház rendelkezik apró nyílásokkal, azokon könnyedén be tudnak jutni. Érdemes ezeket fém, rághatatlan hálóval befedni.

14. Az elhanyagolt környezet egyenes út a patkányok és az egerek megjelenéséhez. Ne hagyjunk elől ételt, ne maradjanak mosatlan edények hosszú ideig a mosogatóban, és ne tartsuk bent sokáig a szemetet az otthonunkban.

15. Sajnos, nem elég, ha nálunk rendezett a környezet, ha a szomszéd gyűjtögető életmódot folytat, onnan is könnyedén bejuthatnak hozzánk az egerek és a patkányok.

16. Ahol egy van, akad több is, így ne elégedjünk meg azzal, ha egy egeret megfogott a csapda. Fel kell kutatni, hogy hol a fészek és az összestől meg kell szabadulni.

17. Sajnos, mivel a vezetékeket is megrágják, még akár lakástüzet is tudnak okozni, így ebből a szempontból is érdemes odafigyelni rájuk, és rendszeresen ellenőrizni a szekrény mögötti kábelek állapotát is.

18. Vágjuk le a bejáratunkhoz és az ablakainkhoz közeli ágakat, hogy azon ne tudjanak bejutni a lakásba. A tűzifát se a garázsban, vagy a ház közvetlen közelében tároljuk.

19. Ha vannak gyerekek és háziállatok a családban, mindenképpen a méregmentes megoldásokban gondolkodjunk, így válasszuk inkább a ragacsos csapdákat. Ezeket azokra a helyekre érdemes kihelyezni, ahol a nyomok alapján feltételezhetjük, hogy az egér vagy a patkány mászkálni szokott.

Így elfogva akár az egeret el is tudjuk vinni és elengedni egy távoli mezőn. Az egércsapda már nem ilyen humánus, de azon kívül, hogy rácsapódik az ujjunkra, ha nem vagyunk elég ügyesek, más kárt nem tehet bennünk, így mindenképpen jobb megoldás, mint a méreg.

Egér- és patkánymentes otthont kívánunk!