Az elmúlt évtizedben ugrásszerűen megnőtt a nyári hőségnapok száma. Bár az idei évben egy-egy rövid időszakot leszámítva inkább hűvös volt az időjárás, azonban ez az elmúlt időszakban megváltozott, és az előttünk álló hetekben is forróságra, kánikulára számíthatunk. Ez pedig nemcsak az embereknek, de a növényeknek is komoly kihívást jelent.

A kertben ilyenkor fontos odafigyelni a virágokra, zöldségekre, gyümölcsökre. Adunk négy tippet, amivel csökkenthető a száraz, meleg nyári időszakok negatív hatása.

mulcs

A mulcsréteg a veteményes és a dísznövények növekedéséhez optimális növekedési feltételeket biztosít – fotó: STIHL

Talajtakarás mulccsal

A hűség és forróság ellen a talaj takarásával védekezhetünk talán a legkönnyebben. A mulcs felszínre szórásával csökkenthető a párolgás, tehát az aszályos időszakokban is nedvesebb marad a terület, illetve az árnyékolással kevésbé forrósodik át a talaj. Emellett az így kijuttatott, lassan lebomló szerves anyag még a talajéletet is felpezsdíti, miközben a mulcs kiváló gyomelnyomóképességéről is ismert. Véd a szél- és vízeróziótól, és megoldást jelent a tápanyagok esetleges kimosódásával szemben is.

Nem mellékes szempont, hogy a metszés, faápolás során a saját kertünkből származó ágakat is felhasználhatjuk talajtakarásra. Az egyébként nehezen és drágán elszállítható faanyag aprítása így még hasznot is hoz.

A gallyakat, virágnyesedéket először fel kell dolgozni, mielőtt azt komposzt- vagy mulcs alapanyagként hasznosítanánk

A gallyakat, virágnyesedéket először fel kell dolgozni, mielőtt azt komposzt- vagy mulcs alapanyagként hasznosítanánk – fotó: STIHL

Takarónövények vetése, ültetése

Lassabb megoldás, de szép és természetközeli, ha olyan növényfajokat ültetünk a kertünkbe, amelyek talajtakaróként is kiválóan működnek. A kis és nagy meténg, a szőnyegmadárbirs, az örökzöld orbáncfű, a tűzeső, a kerek repkény, a kúszó lángvirág, a mohalevelű kőtörőfű csak néhány a sorban, amelyek tökéletesek erre a célra. Ráadásul ezek a virágos növények a beporzók, tehát a biodiverzitás számára is rendkívül hasznosak.

 kis meténg

A kis meténg üde megjelenésű, dekoratív virágokat hozó talajtakaró növény – fotó: Shutterstock

Az utóbbi időkben egyre népszerűbbek az egynyári takarónövény-keverékek is, amikben - a méhlegelőkhöz hasonlóan - helyet kaphat pipacs, búzavirág, facélia, bükköny, fehér és vörös here is.

Árnyékoló hálók alkalmazása

Főleg a veteményeskertekbe, illetve a bogyós gyümölcsök fölé ajánlott, bár mobilitása miatt széleskörben elterjedt megoldás a különböző árnyékoló hálók alkalmazása. Előnyük, hogy idényszerűen kifeszíthetők, a helyzetük bármikor megváltoztatható. Érdemes UV védelemmel ellátott hálót választani, hiszen azok jobban ellenállnak a nyári napsütésnek. Ezáltal évekig használhatjuk azokat, így kevesebb szemetet termelünk.

Védi a veteményt a túlzott napsugárzástól, miközben nem takarja ki teljesen a napfényt.

Védi a veteményt a túlzott napsugárzástól, miközben nem takarja ki teljesen a napfényt – fotó: Shutterstock

Ne vágj ki minden fát, alakíts ki erdőkertet

A legnehezebb, legösszetettebb, ugyanakkor legjobb, legfenntarthatóbb, leghatékonyabb megoldás a nyári kánikula hatásainak csökkentésére a lombos fák megkímélése, adott esetben telepítése. Már néhány gyorsan növekő, árnyékot adó fajjal is jelentős eredményeket érhetünk el, de a napjainkban egyre népszerűbb erdőkertek jelentik a legjobb megoldást, hiszen a komplex, természetközeli rendszer több fokkal csökkentheti a hőmérsékletet a kerten belül.

A fák többek között segítenek, hogy a csapadékvíz ne okozzon talajeróziót

A fák többek között segítenek, hogy a csapadékvíz ne okozzon talajeróziót – fotó: STIHL

Egy erdőkert megtervezése azonban hosszú- és összetett folyamat, és a terület később is rendszeres ápolást igényel - ágvágást, metszést, bozótvágást. A kifejtett hatás azonban megéri a munkát, különösen akkor, ha hosszútávon gondolkodunk. A fák árnyékában pedig nemcsak pihenhetünk, de bogyós gyümölcsöket, árnyékkedvelő zöldségeket is termeszthetünk.